Szerencsés esetben a választások után a közvélemény-kutatók a választási eredményeket szokták megmagyarázni. #<#A választások első fordulója óta eltelt idő azonban nem a magyarázatok, hanem a magyarázkodás jegyében telt, a téma pedig nem a választási eredmények, hanem a választási előrejelzések voltak. Egyelőre nem tudhatjuk, ki fogja megnyerni a választást, de azt sokan tudni vélik, hogy a közvélemény-kutatók egész biztosan elvesztették. Való igaz: az összes intézet a Fidesz-MDF közös lista első fordulós győzelmét mutatta ki, holott az első körben - ha csak hajszálnyival is - az MSZP kapta a legtöbb szavazatot. Úgy tűnhet, az elmúlt másfél évben egymással farkasszemet néző intézetek között a közös lebőgés állította helyre a céhes szolidaritást. Az árnyaltabb megítélés kedvéért azonban nézzük a tényeket!
NYOLCNAPOS CSEND. Négy évvel ezelőtt a választás előtt és az urnazárás után közzétett előrejelzések meglehetősen pontosak voltak: az öt közzétett felmérés átlaga igen jól megközelítette a tényleges választási eredményt, a cégek mérései között nem volt számottevő különbség.
Még mielőtt a szép reményű szakma bukását vélnék felfedezni az idei választási becslésekben, fontos tudnunk, hogy a magyar közvélemény-kutatás mindmáig legpontosabb “kilencnapos” előrejelzését most márciusban készítette a Medián, amelynek tévedése összesen 5 százalékpont volt, tehát pártonként átlagosan kevesebb 1 százalékpontnál. Igaz, a választás előtti napokban készített, és az urnazárás után nyilvánosságra hozott Medián-felmérés kevésbé volt pontos (6 százalékpont volt a tévedések összege), de még így is messze hibahatáron belül jelezte előre a listás végeredményt. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a többi intézet sokkal inkább mellélőtt, ráadásul mindegyikük “jobbra”, a Fidesz-MDF páros felé. Valami tehát tényleg nem stimmel.
A valószínűsíthető okok sokfélék. Közöttük az egyik a kiugróan magas választási részvétel lehet. Bár az év eleje óta minden intézet jelezte, hogy igen magas részvétel várható, ennek mértékét nagyon nehéz pontosan megbecsülni. Minden bizonnyal több százezer olyan ember is elment szavazni, aki még soha sem gondolta azt, hogy egy vasárnap délutánt megér bármi, amit a politika adhat. Magyarországon különösen erős a választási részvétel és a társadalmi státus közötti összefüggés, ezek az “új” szavazók így főleg hátrányos helyzetű társadalmi csoportok közül kerültek ki. Számukra a szavazás az elégedetlenség kifejezése: ők vagy a kormány ellen szavaznak, vagy sehogy. Közülük sokan feltehetően az utolsó pillanatban döntötték el, hogy végül is elmennek voksolni, ezzel azonban kívül kerültek a közvélemény-kutatók látószögén. Az MSZP-re adott protest szavazatok így is jól látszanak a felmérésekből: a szocialisták szavazótáborában igen erősen felülreprezentáltak a szakképzetlen fizikai munkások.
Ez a jelenség azonban csak a tévedések egy részét magyarázhatja. Könnyen lehet, hogy az intézetek azzal követték el a legnagyobb hibát, hogy irreálisan nagy mintás adatfelvételeket készítettek a választás előtti néhány napon. Egy nagyobb minta persze elvileg pontosabb lehet, ám amit nyerünk a réven, azt elvesztjük a vámon: a több mint tízezer ember néhány nap alatti lekérdezése sokkal nagyobb “logisztikai hibaszázalékot” rejt magában, mint amennyivel növeli az adatfelvétel statisztikai értelemben vett pontosságát. A több száz alkalmi kérdezőbiztos közreműködésével, kutyafuttában elkészített adatfelvételek is közrejátszhattak abban, hogy a választás előtti felmérésben igen nagy volt a válaszmegtagadók aránya, azoké a választópolgároké, akik nem merték, vagy nem akarták elárulni a biztosoknak, hogy a választófülke magányában hová teszik majd az ikszet. Még mielőtt azonban mítoszt teremtenénk a milliónyi “rejtőzködő” MSZP-szavazóból, jó tudni, hogy a legkisebb mintán készített felmérésben volt a legkevesebb válaszmegtagadó, és végül ez a mérés bizonyult a legpontosabbnak.
HELYREÁLLÍTÁS. A legfontosabb tanulság azonban az, hogy a közvélemény-kutatás bizalmi kérdés. Hogyan várhatnánk, hogy a választópolgárok szóba álljanak a kérdezőbiztosokkal, ha a rivális intézetek sem állnak szóba egymással. Ha a közvélemény-kutatók folytatni akarják munkájukat, akkor helyre kell állítaniuk a szakma iránti bizalmat. Először is meg kell bízniuk egymásban. Nehezíti a helyzetet, hogy legutóbb azok a cégek trafáltak mellé a leginkább, amelyek már hónapok óta behozhatatlan Fidesz-MDF vezetést publikáltak. Joggal merül fel a kérdés, ha a választás előtti napokban tévedtek, nem tévedtek-e korábban is. Ezt azonban lehet, hogy már soha nem tudjuk meg. Hacsaknem – félretéve vélt vagy valós sérelmeiket – a különböző intézetek együtt járnak utána annak, hogy mi is történt.
