A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,85 pontos emelkedéssel, 20 183,90 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,08 százalékos emelkedés.
Széles Gábor, az ország egyik leggazdagabb vállalkozója Kovács István, többszörös testépítő bajnokkal (csak névrokona a bokszolónak) indít fitnesztermet a Műszertechnika Thököly úti irodaházában – értesült a Népszabadság.
Bár a brüsszeli döntések már korábban megszülettek, eddig sem Spanyolországnak, sem Portugáliának nem sikerült átadni magyar intervenciós gabonát. A tranzakció azért csúszik, mert a fogadó országok előkészületei késnek – írja a Világgazdaság.
A következő két-három évben akár 150 konzerv- és húsz hűtőipari cég végleg lehúzhatja a rolót Magyarországon. A tartósítóipar megerősítéséhez átfogó gazdasági program kellene – derül ki az Magyar Külkereskedelmi Bank tanulmányából.
A költségvetési egyenleg javítása érdekében az idén újabb lépéseket tesz a magyar kormány. Ezekről a tervezett intézkedésekről eddig a Pénzügyminisztérium azonban nem tájékoztatta a hazai közvéleményt – írja a Világgazdaság.
A Zwack Unicum Rt. kedden sajtótájékoztatón ismerteti álláspontját az úgynevezett Zwack-ügyről, amelynek részleteit országgyűlési vizsgálóbizottság próbálja felderíteni.
Az idei csúcs után jövőre a fizetésképtelenségi eljárások stagnálása, enyhe csökkenése várható Magyarországon – áll az Euler Hermes csoport legfrissebb felmérésében.
Szeptember elsejétől csaknem 17 százalékkal kerül többe a cégeknek az adóköteles természetbeni juttatás, mivel ezek után több tb-járulékot kell fizetniük. Éves szinten 8-9 milliárd forintos bevételre számít a pénzügyi tárca a szigorításból – írja a Világgazdaság.
Számítások szerint déli szomszédunknál az eddigi beruházások során átlagosan 1,5-1,9 milliárd forint volt a kilométerenkénti építési költség, míg idehaza, ha kizárólag az útpálya építésének költségeit nézzük 0,9-1,6 milliárd forintnyi kiadással jár egy kilométer elkészítése – írja a Világgazdaság.
A ferihegyi repülőtéren vasárnap este sztrájkot hirdető Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezte (LDFSz) levélben ismét az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez (ÁPV) fordul a követeléseivel - mondta Csorba Attila, a szakszervezet elnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Indonéziai Shangri-La Hotelben rendezett üzletemberfórumon vett részt nyolcnapos délkelet-ázsiai látogatásuknak utolsó előtti napján. A kormányfő szerint befolyásunkat azzal növelhetjük a világban, ha "a magyar tehetség és a tőke elindul világhódító útjára".
A külföldi befektetők szokatlanul aktívak, minek eredményeként a múlt heti új csúcs után is 20 ezer pont fölött folyik a kereskedés. A soron következő napok a gyorsjelentési várakozások jegyében telnek a tőzsdén.
Kifejezetten a feketevállalkozások leleplezését szolgálja egy június közepétől tartó célvizsgálat. A munkaügyi felügyelők az első hat hétben 900 illegálisan foglalkoztató céget bírságoltak meg – írja a Világgazdaság.
Vitarendezési bizottságok felállításáról döntött a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az EU és az USA között a repülőgépgyártók támogatása körül kirobbant konfliktus rendezésére. A felek azonban továbbra sem zárják ki a kétoldalú tárgyalásos megoldást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos emelkedéssel, 19 890,82 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,16 százalékos emelkedés.
Sokan panaszkodnak, hogy nehéz hozzájutni az elnyert EU-támogatásokhoz. A Pénzügyminisztérium elzárkózott a tájékoztatástól, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalban pedig arra hívják fel a figyelmet, amit szerintük a számok is mutatnak: gyorsulnak a kifizetések.
Elképzelhető, hogy az év végére nem jön össze a tervezett több mint 62 milliárdos regisztrációs adó a járműimportőrök egyesületének elnöke szerint. Az első hat hónapban tízezerrel kevesebb autót értékesítettek, mint egy évvel ezelőtt.
A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom folyamatosan növekszik, és a magyar termékek iránt van érdeklődés az amerikai piacon - nyilatkozta Király Ödön, az ITDH Los Angeles-i kereskedelmi szolgálatának vezetője.
Szlovákia fiaskója a dél-koreai Hankook Tires gumiabroncsgyártóval újfent bizonyította, hogy a befektetőbarát környezetnél sokkal fontosabb az állam nagyvonalúsága.
0,2 százalékponttal csökkent a bérek növekedésének üteme az Európai Unióban 2004-ben 2003-hoz képest, 4,2 százalékról 4 százalékra - olvasható az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb számában. A reálkeresetek ugyanakkor több helyen csökkentek.
A munkaerő-piaci korlátozást nem alkalmazó régi európai uniós országok, így az Egyesült Királyság, Írország, Svédország az új tagállamok állampolgáraitól a munkaerő-piaci rések betöltését várták - utal rá az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb száma.