Gazdaság

Ketten húzták a BUX-ot

admin
admin

2005. 09. 19. 10:25

Öles léptekkel haladt az új csúcs felé a BUX az elmúlt héten is. Ezúttal a Mol és a Richter harcolt a hét nyertese pozícióért, de az igazi győztesek ismét a befektetők voltak.

Sylvester Stallone mondta egyszer a Rocky című filmben, hogy „egy út van és kész”. A BUX megfogadta ezt a tanácsot, mert megállíthatatlanul száguld végig az egyetlen úton, ami felfelé tart. A BUX elé a Molt és a Richtert kötötték, amelyek ezen a héten 4,7 százalékkal száguldottak feljebb. Az OTP és az Egis halvány kísérletet tett arra, hogy kövesse a duót, de 3,6 és 3,1 százalékos teljesítményükkel lemaradtak, miközben az OTP mégis újra történelmi csúcsra ért.

Eltérő célárfolyamok

A fő hajtóerő továbbra is a külföldi tőkebeáramlás, ami a szokásosnál magasabb forgalmat és a vártnál sokkal magasabb értékelési szinteket eredményez. Az azonban látszik, hogy kezd feszítetté válni az árszint, mert egyre több elemző értékeli le a magyar vállalatokat, és lassan megszaporodnak az eladási javaslatok is. Érdekes módon az elemzők bizonytalannak tűnnek a folytatást illetően, legalábbis erre utal az, hogy megnőtt a célárfolyamok közötti különbség. A múlt héten a Morgan Stanley 26 ezer forintos célárfolyamot határozott meg a Molra, miközben az Erste csak 21 ezer forint felettit. Természetesen az első esetben vételi javaslattal, míg a másik esetben eladásival. A piac úgy látszik az elsőnek adott nagyobb hitelt, mert a Mol erőteljesen emelkedett.

Volt azonban két részvény is, amelyik kilógott a sorból: a Magyar Telekom és a BorsodChem. Ez a két vállalat egészen különböző okok miatt veszített árfolyamából. A távközlési vállalat árfolyama arra reagált, hogy a 10 éves kötvényhozam a hét elejéhez képest 10 bázispontot emelkedett és ez leértékelte a cég osztalékhozamát. A Bchem esetében a csütörtöki nap volt minden baj forrása, amikor is 6,4 százalékot esett a papír minden publikus hír nélkül. Pénteken aztán különböző helyeken napvilágot látott olyan híresztelés, miszerint a menedzsment jelezte, hogy az elemzői konszenzus nem felel meg a realitásoknak és a magas olajárak miatt a profit elmaradhat a várttól. A hírt hivatalosan a vállalat nem erősítette meg, de tekintve, hogy nem hozta nyilvánosságra a levél tartalmát, így nem is meglepő, hogy nem akar beszélni róla, feltéve, hogy létezik.

Kamatvágás itt és ott

Az előttünk álló héten átütő vállalati esemény nincs a befektetők naptárába beírva, de az igazi nagy meglepetést nem is szokták bejelenteni, úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni annyival, hogy minden bizonnyal ez a hét sem lesz eseménytelen. Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed kamatmeghatározó döntése lesz napirenden. A Katrina hurrikánt megelőzően mindenki a kamatok további emelkedésére számított, az új helyzetben azonban már megoszlanak a vélemények, igaz, továbbra is kisebbségben vannak azok, akik úgy gondoljak, hogy a héten elmarad a monetáris megszorítás. Amennyiben a kamatok 3,5 százalékos szinten maradnának, az lökést adhatna az amerikai részvényárfolyamoknak is, amelyek a Katrina tombolása után is emelkedni tudtak, éppen a módosuló kamatvárakozások következtében.

A kamatdöntés mellett más fontos makrohírek nem várhatóak, de a kevésbé fontosak is irányt mutathatnak a gazdaság állapotáról. A lakáspiacról két adatot publikálnak kedden, majd csütörtökön a vezető gazdasági jelzőszámok kompozitindexét hozzák nyilvánosságra. A várakozásoknak megfelelően augusztusban 0,3 százalékkal csökkent az index, folytatva ezzel a júliusban is tapasztalt trendet. Ezeket a számokat most mindenki kettőzötten figyeli, ugyanis egy részük már tükrözheti Katrina hatását. A legtöbb elemző azt mondja, hogy az eseményeknek nem lesz jelentős hatásuk a gazdasági növekedésre, de ezt nehéz elhinni, hiszen mind a kiesett termelés, mind az egekbe szökő olajár fékező hatású.

Kamatdöntésre nem csak az Egyesült Államokban, de Magyarországon is számítani kell. Ezt a hétfői napon délután 2 órakor publikálják, az elemzők maximum 50 bázispontos csökkenésre számítanak. A kamatvágás mellett szól a vártnál jobb infláció, ellene a költségvetési stikli lebukása. A nagyobb csökkentés gyengítheti a forintot és erősítheti a kötvényeket is.


vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Szigetvár, 2016. szeptember 7.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere köszönti az ünnepségsorozatra érkező Áder János köztársasági elnököt a szigetvári polgármesteri hivatal előtt 2016. szeptember 7-én, a Zrínyi-emlékévben.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.