A nyugdíjakról, a családtámogatási rendszerről és ingyenes juttatásokról szóló ígéretekben egymással verseng a két nagy párt. A kisebbek jobban összeegyeztetnék a társadalmi igazságosságot a gazdasági realitással.
Megjöttek az első GripenekKecskeméten landolt kedden az első 5 harci repülő a Magyar Légierő által Svédországtól rendelt 14 Gripen közül. A 2006. március 30-ai hivatalos átadó ünnepséget megelőzően a Honvédelmi Minisztérium szakemberei átvizsgálják a gépeket. A fennmaradó 9 repülőt több lépcsőben, 2007 decemberéig hozzák Magyarországra. Hazánk a harmadik olyan nemzet Svédország és Csehország után, amely [...]
fejlesztő kis céget vásárolt fel. Az Upstartle cég Writely.com oldala a Microsoft Word jó pár szolgáltatását nyújtja, például a helyesírás-ellenőrzés is használható.
Az értékekre jobban koncentráló hozzáállással, no meg jogszabály-korrekciókkal egy-két évtized alatt rendbe lehetne tenni a fővárost - véli a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék vezetője.
Eleddig számos, periférikusnak tűnő országba exportálták már a rock and roll forradalmat, lokális konfliktusokat idézve elő, amelyek sosem az előre eltervezett forgatókönyv szerint alakultak.
A sokáig szilárd forintárfolyam hektikus ingadozása ráirányította a figyelmet arra, hogy a kedvezőtlen külpiaci változások fokozottan sújthatják az egyensúlyhiánnyal küszködő gazdaságokat. A választásokra hangolt politika mégis tagadja, hogy gyors válságcsomagra lenne szükség.
Úgy kezdődött a történet, hogy a kormány jót akart. Ám úgy folytatódott, hogy az érintett fiatalok ezen felháborodtak. Közölték, hogy a jóakarat voltaképpen packázás a jövőjükkel.
Mostanáig úgy gondolták a repülésre is képes autókat fejlesztők, hogy amennyiben a közutakra vonatkozó biztonsági előírásoknak is megfelelő szerkezetet építenek, akkor az rendkívül nehéz lenne.
Kizárólag a NASA heroikus erőfeszítéseihez hasonlíthatók a kísérletek, amelynek során hollywoodi szakemberek próbáltak meg egy sok százéves kultúra burkán áthatolva a mag közelébe jutni.
Bizonyos szempontból gazdaságosabban működnek a hő és villamos energia termelésére egyaránt alkalmas, úgynevezett kogenerációs erőművek, mint a kizárólag egyik fajta energia előállítására alkalmas megoldások, emiatt egyre népszerűbbnek számítanak.
Franciaország nagyvárosaiban a hétvégén tömegdemonstrációkat tartottak az első munkaszerződésről (CPE) a közelmúltban megszavazott törvény visszavonása érdekében.
Szemünk nem mindig képes megítélni egy tárgy valós méretét. A Hold például feljövetelekor nagyobbnak látszik, mint amikor a horizont közelében jár, holott a mérete nem változik.
Belgrádban eltemették egy diktátor testét. Szelleme sokáig rombol még a „mi” régiónkban. Minszkben eleven diktátor garázdálkodik. A háttér homályában: Moszkva.
Reformok ígéretétől hangos az ország. A politikusok, a sajtó, közéleti megmondóemberek, a magát véleményformálónak gondoló értelmiség jobb- és baloldali figurái, a neves és kevésbé neves közgazdászok egyfolytában arról beszélnek, hogy Magyarországnak reformok kellenek.
A korábbinál jobb a helyzetük a kis- és közepes vállalkozásoknak, ám a jövőt illetően nagy a bizonytalanság e körben - derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI), a Volksbank és a Figyelő közös felméréséből.