Megtartják a kétórás figyelmeztető sztrájkot a diósgyőri kohászok csütörtök délelőtt 11 órakor, miután nem vezettek eredményre eddig a bértárgyalások a DAM 2004 Kft.-nél.
Miholek István, az OFFICE Depot Rt. vezérigazgatója 10,59 százaléknyi részesedéssel rendelkezik a Synergonban – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán este.
Szerdán 1 dollárt meghaladó emelkedéssel zárt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban nem várt olajfeldolgozói gondok miatt, ami felerősítette a biztonságos nyári benzinellátással kapcsolatos aggodalmakat.
Áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,7 százalék volt, 2005. áprilisához viszonyítva pedig 2,3 százalékkal növekedtek az árak. Az első négy hónapban, átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,76 pontos emelkedéssel, 25 227,54 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,33 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a gyógyszergyártók húzhatják csütörtökön a piacot.
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2006 első negyedévében 2,082 milliárd forint adózott profitot ért el a konszolidált, nemzetközi beszámoló készítési szabványok (IFRS) szerint, amely 6 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 3,7 százalékkal kisebb, mint a tavalyi első negyedévi.
A Graphisoft első negyedéve vegyes képet mutat. A nettó árbevétel és az üzemi nyereség elmaradt az elemzői konszenzustól, a nettó nyereség viszont - köszönhetően a 64 százalékkal bővülő pénzügyi nyereségnek - meghaladta a várakozásokat. Ezzel szemben a bázisidőszakhoz viszonyítva a nettó nyereség minimálisan (5 százalékkal), de csökkent - kommentálta a társaság gyorsjelentését lapunkhoz eljuttatott elemzésében az Inter-Európa Bank.
Az elemzői várakozásokkal megegyező gyorsjelentést tett közzé a Magyar Telekom Rt. A csoport 21,785 milliárd forint adózott eredményt ért el az első negyedévben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Elsősorban azért fontosak a román−magyar ügyek, mert európai helyzetünk függ tőlük. S csak másodsorban azért, ami sokunk személyes ügye is. E történeti és személyes ügynek Erdély a neve.
A LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓ. A tőzsdei társaságok megítélését alapvetően befolyásolja negyedéves gyorsjelentésük. A publikáció előtt és után sokszor éles árfolyammozgások tapasztalhatóak, így érdemes erre az időszakra külön is koncentrálni.ELEMZŐI VÉLEMÉNYEK. A gyorsjelentések után ajánlott figyelni az elemzői reakciókra, hiszen mind célárfolyamaik, mind eredmény-előrejelzésük változtatása irányt mutathat a papír jövőbeli teljesítményére. Az elemzők azonban nem csak a [...]
Negyvenöt évesnél idősebbeknek a megkérdezett vállalatok egyike sem kívánt munkát adni, és lényegében támogatták a korai nyugdíjazást, a rokkantasítást - derült ki egy tava lyi felmérésből, amelyben 500 (félszáz fősnél nagyobb) magyarországi céget vizsgáltak.
Ha a bankok szerint nem is gyakoriak, alaposan megkeseríthetik a kártyahasználók életét a zárolási hibák, amelyek miatt a vétlen ügyfél akár hetekig is futhat a pénze után.
Elszakad-e Monte-negró Szerbiától? Mikor fogják el Mladics tábornokot? Milyen lesz az EU és Szerbia kapcsolata? A Balkán hármas kérdésére egy válasz: népszavazás Montenegróban. Időpontja: május 21-e.
Az ember, tekintetbe véve az emésztőrendszerét, azon belül a fogazat felépítését, minden bizonnyal olyan lény, amelynek a számára a hús természetes táplálék - mégis, sok jel utal arra, hogy a húsevés mérséklése jótékony hatással van a szervezetre.
Egyszerre néznek fel a hófehér sapkában és ruhában dolgozó asszonyok, amikor belép. Az egyik leteszi a szórópisztolyt. A másik ellenőrzi a csigákat, stabilizálja a kristályokat, a harmadik befejezi az emulgeálást. A temperáló halkan zümmög, a feszültség érzékelhető.
Sajátos tulajdonsága a Naphoz legközelebb keringő bolygónak, hogy meglehetősen nagy a sűrűsége. A Merkúr vastartalma például duplája a Földének, ami így egyedülállóvá teszi a Naprendszerben.
Ritka az olyan film, amelyet a közönség dermesztő csendben néz, majd egy pillanatban felsikolt, hogy aztán még mélyebbre zuhanva várja a végét, a megoldást és a feloldozást.