Gazdaság

Az MSZP az interneten elindítja azt a számlálót, amely azt mutatja, hogy az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében idén hány forintot fizetnek ki – jelentette be sajtótájékoztatóján Varju László. A szocialisták fejlesztéspolitikai kabinetvezetője azt állította, hogy ez "nulla forint" lesz.
2011. 02. 24. 11:45
Bővült a hazai reálgazdaság februárban, de lassuló ütemben, továbbra is főként a külső konjunktúra jelenti a hajtóerőt, a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) 0,27 százalékos gazdasági bővülést jelzett a hónapra.
2011. 02. 24. 06:51
Az előzetes menetrendnek megfelelően márciusban ülésezik a kétoldalú gazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb szerve, a Magyar–Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság – erősítette meg a Világgazdaságnak adott interjújában Fellegi Tamás. A folyamatban lévő tárgyalásokról (Malév, Paks, Mol) csak annyit mondott: "azok időigényesek, már most látható azonban, hogy jó úton haladunk".
2011. 02. 24. 06:47
Orbán Viktorhoz fordult szerdán Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője az állami szektor béremelése ügyében; ennek eredményeként a kompenzációnak a március 5-i utalásokban meg kell jelennie - írta a Népszabadság.
2011. 02. 24. 06:42
Olvasói sztorik