Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Sokkal inkább a meglévő parkok kapacitásának kihasználására törekszenek a fejlesztők Budapesten, előtérbe kerülnek a bővítések a jóval tőkeigényesebb zöldmezős beruházásokkal szemben.
Idén az első negyedévben összességében majdnem 25 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma a tavalyi év első negyedéves, már amúgy sem alacsony bázisához képest.
„Ki tudom számítani a mennyei testek mozgását, de képtelen vagyok kiszámítani az emberi őrültséget” – mondta Sir Isaac Newton, miután 20 ezer fontot veszített a tőzsdén.
A keddi visszaesés óta csütörtök reggelig alig javult a forint az euróhoz és gyakorlatilag nem változott a svájci frankhoz képest. Többet dolgozott le veszteségéből a dollárhoz képest és a jenhez viszonyítva.
Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.