Fővárosi autószerelőket ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága májusban.
Az ellenőrök lökhárító-fényezést rendeltek a szerelőktől, akik közül többen nem adtak bizonylatot a 22-25 ezer forintos munkadíjról. Előfordult, hogy a műhelyekben nem is volt a bevétel rögzítésére alkalmas bizonylattömb, de akadt olyan vállalkozás, amely a telephely bejelentését is elmulasztotta.
Akár egymillió forintos mulasztási bírságra is számíthatnak, akik megpróbálják eltitkolni bevételüket, a visszaesők pedig műhelyük, telephelyük bezárását is kockáztatják. Az adócsalóknak továbbá azzal is számolniuk kell, hogy mind a korábbi, mind a jövőbeli adóbevallásaikat fokozottan ellenőrzi a NAV.
A hivatal szóvivője, Németh Gabriella elárulta, hogy június végén kezdődnek a nyári rutinellenőrzések, főként a vásárok, fesztiválok alkalmi árusait ellenőrzik a folytatásban.