Gazdaság

A Hell Energy kezdeményezi a Forbes legfrissebb számának visszahívását

Vajda János / MTVA
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Hell Energy Magyarország Kft. beruházásátadó ünnepségén Szikszón 2024. május 24-én.
Vajda János / MTVA
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Hell Energy Magyarország Kft. beruházásátadó ünnepségén Szikszón 2024. május 24-én.

Évek óta pereskednek a Hell Energy magyarország Kft. tulajdonosai a Forbes magazinnal, amiért utóbbi közölte nevüket és becsült vagyonukat a gazdaglistán. A jogvita most újabb fordulatot vett, miután ismét a Forbes legújabb számának visszahívását kezdeményezi az enrgiaital gyártó cég.

A bíróság 2020 januárjában már elrendelte a lap akkori számának visszahívását. A Hell közleménye szerint a bíróság akkor eltiltotta a Forbes magazin kiadóját mindenfajta adatkezeléstől az érintett magánszemélyek vonatkozásában, beleértve bármilyen sajtóközlést is. – Ezt a tilalmat, valamint a magánszemélyek kifejezett tiltakozását és a folyamatban lévő jogvitákat figyelmen kívül hagyva az idén mégis szerepelnek a Forbes magazinban a magánszemély tulajdonosok személyes adatai, ráadásul egy gyenge bulvár stílusú, személyeskedő kommentárral kiegészítve – írták.

A két fél közti polgári per évek óta zajlik, februárban elsőfokú, nem jogerős ítélet született. A Hell szerint a per jogerős elbírálásáig a Forbes szerkesztősége nem jelentethetne meg olyan tartalmat, amelyben a magánszemélyekre vonatkozóan bármilyen személyes adat szerepel. – Erre a tilalomra tekintet nélkül az idén mégis szerepelnek a Forbes magazinban a magánszemély tulajdonosok személyes adatai – közölték, a lap a legnagyobb családi cégeket bemutató írására reagálva.

A tulajdonosok az ideiglenes intézkedésben megfogalmazott tilalom megszegése miatt a Forbes szerkesztősége ellen újabb jogi lépéseket tettek és hasonló lépések megtételét tervezik a most megjelent tartalommal kapcsolatban is.

A tulajdonosok magán és családi életük nyugalmának, az intimszférájuknak a megőrzését szeretnék, ezt képviselik valamennyi sajtószerv felé és ennek érdekében használják fel a rendelkezésükre álló jogi lehetőségeket az illetékes hatóság, bíróság előtt.

A Hell közölte, a Forbes magazin legfrissebb számában megjelent cikk tartalma számos olyan állítást tartalmaz, amely nem felel meg a valóságnak. Az igazság az, hogy a cég alapítása óta 118,1 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, aminek összesen 10,04 százaléka volt állami támogatás.

A Forbes szerint ezzel szemben a bíróság nagyobb részben a Forbes kiadójának adott igazat, és jogi álláspontjuk szerint ezzel megszűnt a korábban hozott ideiglenes intézkedés hatálya, amely gyakorlatilag cenzúrát okozott az elmúlt években.

Hangsúlyozták, hogy a Hell Energy esetében a Forbes szerkesztősége ugyanúgy járt el, mint minden más szereplő esetében. Nyilvánosan elérhető információforrásokból dolgoztak, így a cég által leadott pénzügyi eredménykimutatásokból, mérlegekből és kiegészítő mellékletekből.

A Forbes kiadója és a Hell Energy tulajdonosai között évek óta húzódó jogvita tétje véleményünk szerint, hogy az újságírás gyakorlatilag ellehetetlenül-e vagy sem. Az ügy bőven túlmutat azon, hogy egy állami támogatást kapó cégcsoport tulajdonosainak nevét le lehet-e írni vagy sem. Ha a Hell jogértelmezése nyer a bíróságon, ki nem akadályozhatja meg, hogy leírják a nevét egy újságban? Ki nem, ha mindezt egy egész országnak energiaitalakot, üdítőt, kávét árusító cég tulajdonosai, akik állami támogatást is kapnak, megtehetik?

– jegyezte meg a magazin.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik