Gazdaság

Túró Rudi nekünk komoly dolog, de nyugaton és délen nem tudnak mit kezdeni a túró-csoki kombóval

Illusztráció: Getty Images
Illusztráció: Getty Images
A Túró Rudira nem lehetne azt mondani, hogy új vendég lenne az életünkben és a boltok polcain: története sok-sok évtizedre tekint vissza. Az 1960-as években egy tejipari szakemberekből álló csoport egy moszkvai tanulmányút után úgy határozott, hogy az orosz szirok alapján egy új termékkel rukkolnak elő: túró, csokimázzal bevonva.

A név eredetéről is több legenda szól, egyes források szerint egy vezető tejipari szakember, Mandeville Rudolf volt az ötletgazda, míg mások szerint a Budapesti Műszaki Egyetem egyik oktatója, Klein Sándor alkotta meg a nevet. Egy biztos, nagy veszekedések nem alakultak ki az elmúlt évtizedekben emiatt az ellentmondás miatt a pénztáraknál.

Pedig a Túró Rudi komoly dolog, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Magyar Élelmiszerkönyv is pontosan meghatározza, milyen követelményeknek kell megfelelnie: a túrótöltet tejeredetű termékhányadának például el kell érnie legalább az 50 százalékot, a külsőre nézve pedig többek között az az elvárás, hogy „a csokoládé- vagy kakaómassza a túrókorpuszt egyenletes vastagságban és összefüggően vonja be”.

„Kívül barna, belül fehér / Ahogy megláttam, megszerettem én / Akárhol járok, mindig megállok / Úgy megkívánom, mindent megér” – hangzik a 100 Folk Celsius Túró Rudi című dala, és mi bizonyíthatná jobban, mennyire mindent megér számunkra ez az édesség, ha már dalokban emlékeznek meg róla?

A sok évtizedes, töretlen hazai népszerűség és a semmihez sem hasonlítható termékjellemzők is felvetik a kérdést: miért nem ismertettük még meg az egész világot a különleges csokis-túrós desszertünkkel?

A válasz viszont ennyire nem magától értetődő, hiszen amíg tőlünk keletre van keletje az ilyen típusú édességeknek – habár az orosz szirok sokban hasonlít, azért nem összekeverhető a mi rudinkkal –, például nyugatra és délre viszont nem igazán tudnak mit kezdeni a túró-csoki kombinációjával.

Ennek persze az alapját az adja, hogy már a túró jelentésével is problémák adódnak, hiszen hazánkon kívül ebben a formájában nem túl gyakori vendég a konyhákban ez a tejtermék, sok helyen pedig sokkal inkább a sajthoz közelít, úgy viszont pláne nehéz elmagyarázni, miért is jó a fogyasztónak, ha azt csokoládéba mártva fogyasztja.

De akkor maradjunk csak az országhatárokon belül: itt lehet esély arra, hogy a lakosság egyszer csak megunja, és már nem szívesen fogyasztja majd tovább ezt az édességet? A tendenciák nem ezt mutatják, és a gyártók is mindent beleadnak a változatosság megalkotásába, hiszen folyamatosan újabb és újabb ízek, ízesítések köszönnek vissza a boltok polcain.

Egyelőre úgy fest, gyerekektől az idősekig, a megszokott ízek kedvelőitől a kísérletezőkig mindenki megtalálhatja, amit keres, hiszen a natúr rudiktól kezdve, akár a madártej ízűn át, a cukormentes változatokig mindenféle megoldásokkal találkozhat. A titkot talán nem is a rudi belsejében kell keresni.

A bevonatot ugyanis noha sokan „csokinak” hiszik, a túró rudi forgalom 96 százaléka bevonómasszával készült. 2022-ben viszont jelentős változást történt a termékszegmensben, ugyanis csokiforradalmat indított a Sole-Mizo, egy új fejezetet nyitva ezzel a túró rudi piacon. Mintegy 300 millió forint értékben hajtottak végre beruházásokat marcali üzemünkben az elmúlt évben annak érdekében, hogy a bevonómassza helyett valódi tej- és étcsokoládéval is elkészíthessék hazánk egyik kedvenc édességét. Ennek köszönhetően ma már elérhetőek a valódi csokis Mizo Túró Rudik a boltokban, sőt a valódi tejcsokis Mizo Túró Rudi 2×15 grammos duo kiszerelése egyedülálló a piacon. Marcali üzemében évente több, mint 3000 tonna túró rudit készít a Sole-Mizo.

És hogy milyen forradalmak várnak még ránk a Túró Rudi háza táján? Ez már mind csak a jövő zenéje.

A COOP magyar termék melletti elkötelezettsége

A COOP üzletlánc a hazai élelmiszertermelés elkötelezett támogatójaként a korábbi évek hagyományait követve immár 17. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító Coop Rallyt. A szakmai verseny 2006-ban indult útjára és napjainkig 143 Magyarországon működő gyártót és forgalmazót mutatott be. A rally csak egy példája annak, hogy a Coop milyen eszközökkel törekszik a hazai termékek népszerűsítésére, ugyanis az üzletlánc minden eszközt megragad, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar termékek nemcsak finomak, hanem minőségiek, biztonságosak, ráadásul hazai alapanyagból, magyar munkaerővel és szakértelemmel készülnek.

 

Idén a verseny Nyugat-Magyarországon zajlott, így a teljes hazai élelemiszertermelést képviselő több mint 100 autóból álló mezőny többek között a hazai túró rudi készítés szakértőjéhez, a Bonafarm Csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt.-hez is ellátogatott.

 

Szponzorált tartalom

A cikk a COOP támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik