Gazdaság

A drága rezsi miatt megfontolandó lehet a lakásfelújítás – tippek, mit tehetünk, ha nincs rá elég pénzünk

Getty Images
Getty Images
Egy komolyabb felújítással jelentős összeget spórolhatunk meg a rezsikiadásainkon, és ez a jelenlegi energiaárak mellett most még fontosabb, mint korábban. De miből fizessük ki a felújítás költségét? Milyen hitelek érhetők el, és melyiket érdemes felvenni? Mutatjuk.

2021-ben jelent meg a kormány Otthonfelújítási programja. Lakásvásárlásra, -építésre és -korszerűsítésre már ott volt a CSOK és a falusi CSOK, ez a támogatás pedig végre azoknak szólt, akik a meglévő otthonukat szerették volna felújítani. A támogatás hamarosan kifut, már csak szűk három hónap van belőle, pedig a felújításra nagyobb szükség van, mint valaha.

A magas energiaárak miatt megnőtt azok száma, akik napelemet telepítenének, szigetelnék a tetőt vagy a falakat, vagy kicseréltetnék a nyílászárókat. A sietség egyáltalán nem értelmetlen, hiszen egy-egy korszerűsítéssel akár 50 százalékkal is csökkenthetjük a rezsiszámlánkat.

De mi van akkor, ha nincs annyi pénzünk, amiből kifizethetjük a munkálatokat? Felvehetünk hitelt, de vajon megéri? És nem veszélyes ez a jelenlegi helyzetben? Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója és szakértője segít átgondolni.

Először arról döntsünk, mit újítsunk fel

A szakemberek szerint nem érdemes alábecsülni az elvégzendő munkákat. Bár egyre több tetőn láthatunk napelemeket, Magyarországon még mindig sok az olyan lakás, amely energetikai szempontból rossz állapotban van. A gázkonvektorral, kályhával történő fűtés elavult és nem hatékony. Egy turbó gázkazán már jobban a hasznunkra lehet, de a legjobbak a megújuló energiát használó fűtési, szellőztetési rendszerek lennének. Az elektromos fűtést lehet támogatni napelemekkel, és így működtetni is sokkal olcsóbb. Fontos a modern építőanyagok használata, a megfelelő szigetelés és a jó ablakok, teraszajtók, ajtók.

Ne felejtsük el, hogy hiába tervezünk csak kisebb felújítást, főleg az idősebb házaknál gyakran menet közben derül ki még egy sor más hiba is, amelyet először ki kell javítanunk.

Hiába szeretnénk feltenni a tetőre napelemeket, ha a tetőszerkezet nem bírja el a tervezett berendezést. Mindig érdemes tehát szakembert hívni, aki előzetesen felméri a terepet, javaslatot tesz és meg is tervezi a berendezésünket. Ez a költségvetésben nem lesz olyan nagy tétel, és sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat.

Az ár attól függ, hogy mekkora házunk van, mennyi és mekkora ablakunk van, milyen új nyílászárókat építünk be. Az ár tehát egyedi, de 3-6 millió forintot jó, ha számolunk rá. Ha napelemeket is szeretnénk, a kapcsolódó egyéb munkákkal együtt akár 15 millió forintba is kerülhet a felújítás.

Ez sok pénz, és hitel is kellhet hozzá, de pár dolgot érdemes figyelembe vennünk.

Növekvő árak

Az infláció növekedésével később valószínűleg még többet kellene szánnunk a felújításra. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a szeptemberi infláció 20,1 százalék, ami elképesztő szám. De ez egy összesített fogyasztói áremelkedés, az építőiparban ennél még magasabb, 25 százalékos inflációt mérnek, és a jövőben 30 százalékkal is számolnak.

Ha tehát szükség van felújításra, nem biztos, hogy jó ötlet halogatnunk. Vegyük figyelembe, hogy minden másért is többet kell fizetnünk a jövőben, így később még kevesebb pénzünk maradhat a felújításra.

Korábban a napelemes rendszerek megtérülése hosszú volt. A jelenlegi energiaárak mellett viszont jelentősen rövidült ez az idő. Azoknak, akik mostanában vásároltak napelemet, vagy már elkezdték a munkákat és engedélyeztették a berendezést, már 2 év alatt megtérülhet egy korszerű, megfelelően megtervezett berendezés ára.

Szajki Bálint / 24.hu

A napelem igazi slágertermék lett az áram és a gáz árának növekedésével párhuzamosan, a kormány azonban most behúzta a kéziféket. Az újonnan telepített napelemes rendszereket túlterheltség miatt, illetve jelentős hálózati fejlesztések nélkül már nem bírja el az elektromos hálózat, ezért az új napelemes rendszereknél – ígéretük szerint ideiglenesen – megszüntették a hálózatba való betáplálás lehetőségét.

Ez azt jelenti, hogy jelenleg csak sziget rendszerű berendezéseket telepíthetünk, és a napelem hatalmas árelőnye más, hagyományos fűtési rendszerekkel szemben megszűnik. A hálózati betáplálás ugyanis azt jelentette, hogyha a napsütéses időszakokban sok áramot termeltünk, akkor azt átadhattuk az állami hálózatnak, és később, amikor nekünk volt szükségünk többletenergiára, visszakaphattuk azt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a szigetrendszereket engedélyeztetni jóval egyszerűbb és gyorsabb, ugyanakkor a megtermelt energiát a családok csak a saját háztartásukban használhatják fel, ami növeli a beruházás megtérülési idejét. A kormány ígérete szerint a tiltás ideiglenes lesz, a hálózati fejlesztéseket pedig európai uniós támogatásból szeretnék megvalósítani.

Jó ideig tehát ismét hosszú, akár 10-16 éves megtérülési idővel is számolhatunk. Ha magunk szeretnénk eltárolni a megtermelt energiát, és akkumulátorokat vásárolnánk, akkor ez az idő tovább nő. De mindenképpen figyeljük a lakosság számára kiírt napelem-pályázatokat, mert ezekkel rövidíthetjük a megtérülési időt.

Hosszú távon – a jelenlegi szigorítás ellenére is – a napelem és a felújítások értéknövelő beruházások. Minél jobb állapotban van a lakásunk, annál értékesebb, és ha a jövőben értékesítenénk az ingatlanunkat, annál jobb áron tehetjük ezt meg.

A vevők már most kifejezetten az energiahatékony, magasabb energetikai besorolású lakásokat keresik, a rossz állapotú ingatlanok pedig jóformán eladhatatlanok.

Azt is gondoljuk át, miből fizetjük ki a felújítást

Gergely Péter azt javasolja, ha jogosultak vagyunk állami támogatásra vagy kamattámogatott hitelre, mindenképpen éljünk ezekkel a lehetőségekkel. Rövid ideig még elérhető ugyan az Otthonfelújítási támogatás, de ebbe már csak kisebb munkák férnek bele.

Az úgynevezett Falusi CSOK-támogatás – kisebb összegben ugyan, de – kistelepülésen lévő lakás korszerűsítésére, bővítésére is felhasználható, a mellé felvehető, rendkívül kedvezményes CSOK-hitellel együtt.

Felvehetünk felújításra lakáshitelt. Ehhez ingatlanfedezetre is szükségünk lesz, viszont nagyobb összeg is elérhető, és a lakáshitelek kamata és thm-je alacsonyabb, mint a fedezet nélküli kölcsönöké. Jelenleg 8-12 százalékos thm-re számíthatunk. Figyeljünk rá – hívja fel a figyelmet a szakértő –, hogy ha egy korábbi lakáshitel miatt már van jelzálog a lakásunkon, akkor újabb hitelt nem valószínű, hogy kapunk majd rá. Ilyenkor célszerű másik ingatlant bevonni a hitelbe, ha van rá módunk, vagy igényelhetünk személyi kölcsönt.

A személyi kölcsönök előnye, hogy nem kell hozzájuk ingatlanfedezet, és a hitelfelvételi folyamat nagyon gyors, szemben a lakáshitelekkel, ahol 4-6 hét is eltelhet, mire megkapjuk a kért hitelösszeget.

Személyi kölcsön keretében kisebb összeg érhető el, általában legfeljebb 7-8 millió forintot kaphatunk 12-18 százalékos thm mellett.

A bankok, reagálva a vevői igényekre, már megjelentek energiahatékony megoldásokra adott kedvezményekkel. A múlt évben elképesztő sikere volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által életre hívott Zöld hitelnek. A 2,5 százalékos kamat mellett igényelhető hitel olyannyira népszerű volt, hogy a rá szánt 300 milliárd forintos keret hónapok alatt kimerült. De ugyanilyen gyorsan szoktak elfogyni a napelem-pályázatok is.

A bankok ezekkel a kedvezményekkel és kamatokkal nem tudnak versenyezni, inkább pár tízezer forintos visszatérítésekre számítsunk, de az irány mindenesetre biztató.

Egy trükk: a lakáshitelt kombináljuk egészségpénztárral

A szakértő egy trükköt is elárul, amellyel a lakáshitelünket tehetjük olcsóbbá. Érdemes a hitelfelvétel előtt egészségpénztári számlát nyitnunk. A lakáscélú jelzáloghitelünk egy részét, 2022-ben havi 30 000 ezer forintot (a minimálbér 15 százalékát) törleszthetjük az egészégpénztáron keresztül. Ez ugyan egy komolyabb hiteltörlesztő mellett nem tűnik soknak, de a pénztári befizetésünk 20 százalékát, legfeljebb 150 000 forintot visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadónkból, így a lakáshitelünkön a teljes futamidő alatt több százezer forintot is spórolhatunk.

A szakember azt tanácsolja, ha a házastársunkkal közösen vesszük fel a hitelt, igyekezzünk olyan egészségpénztárat választani, amely a házastársaknak engedik, hogy ugyanabba a hitelbe mindketten törlesszenek a saját egészségszámlájukon keresztül. Így akár 60 000 forintot is törleszthetnek ketten ugyanabba a hitelbe, így az adó-visszatérítés is növelhető. Ilyen pénztár az IZYS vagy az OTP Egészségpénztár is.

Nem érdemes halogatni, de gondoljuk át alaposan

Ha tehát úgy érezzük, hogy a lakásunkra ráférne egy felújítás, nem érdemes sokáig várnunk a kivitelezéssel. Számoljunk, hogy mennyit és miből tudnánk szánni a munkára, ezzel mennyit spórolhatunk, és mennyit nyerhetünk a végén.

A hitelfelvétel mindenképpen kockázatos, ezért csak olyan összeggel terheljük a költségvetésünket, amelyet biztosan vissza tudunk majd fizetni.

Napelemes rendszer tervezésével szakértőt bízzunk meg, de vegyük figyelembe, hogy jó szakembereket, mestereket találni nem egyszerű, és a kapacitásuk is véges.

Ha jól terveztünk, akkor modernebb, értékesebb otthonunk és alacsonyabb rezsiköltségünk lehet a végén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik