Gazdaság

Elege van egy nyugdíjas szervezetnek a mostani nyugdíjemelésből

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A jelenlegi kormány a választásokhoz közeledve igyekszik a nyugdíjasok kedvében járni, egységes, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot osztott novemberben, januárban a korábban mondottnál nagyobb, 5 százalékos emelést hajt végre, februárban a teljes 13. havi nyugdíjat kifizetik. De úgy fest, ezzel nem kenyerezte le Orbán Viktor kabinetje a hét nagy szervezet összefogásával működő NYUSZET-et (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa), mert a csoportosulás egy közleményben sorolja, mit vár, ahogyan ők írják, az idős korosztály a következő kormánytól. (A Nyuszet amúgy többször is már élesen kritizálta a mostani kormány nyugdíjpolitikáját.)

Pontokba szedve:

  • Elvárják, hogy 2023-tól a GDP legalább 10 százalékát fordítsa az állam a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások finanszírozására. Ez GDP arányosan kevesebb, mint a pénzügyi gazdasági világválság idején (2008-2009) volt, és így is csak alulról közelíti az „EU GDP”-jéből e célokra felhasznált források arányát. Társadalmi egyeztetés is kell erről.
  • 2023 elejétől másfajta nyugdíjemelésre térjenek át a mostani inflációkövetőről: a vegyes indexálás valamilyen formában a fizetésemeléseket is vegye figyelembe, az emelés alsó határa legyen az infláció.
  • „A korbetöltött teljes jogú nyugdíjminimum a mindenkori nettó minimálbér (mai keretek között számított) 50 százalékát érje el, és kerüljön sor a méltányosság alapú nyugdíjkeret megduplázására, valamint a létminimum alatti nyugdíjak is nagyobb mértékben nőjenek a magas összegű nyugdíjaktól.”
  • Rugalmas nyugdíjrendszert látnának szívesen az aktuális korhatárt megelőző 2-3 évben
  • Idősökkel foglalkozó, javaslattevő és megállapodásra törekvő konzultációs fórum (kormány, nyugdíjas szervezetek) létrehozása.
  • A nyugdíjrendszer torzulásainak mérséklései, korrigálásai mellett (szolgálati idő napra számítása, szolgálati időskála aránytalanságainak feloldása, valós nyugdíjas fogyasztói kosár alkalmazása, korrekciós célú nyugdíj emelések megtétele, nyugdíjjárulék plafon bevezetése, degresszió mérték és szint áttekintése) a rokkantnyugdíjasok jogi helyzetének rendezését is fontosnak tartják
  • Önkéntes nyugdíjmegtakarítások kedvezőbb támogatása.
  • Azt szeretnék, ha a mindenkori nettó átlagkereset 60 százalékát haladja meg az átlagnyugdíj. És az éves nyugdíjemeléseknek legyen egy meghatározott mértékű minimum összege.
  • Önálló szakmai nyugdíjbiztosítási intézmény rendszert, egyértelmű normatív finanszírozást, idősügyi ombudsmant, valós képviseletekkel bíró érdekegyeztetést is akarnak

Hosszú távú terveik is vannak, ennek keretében  a nemzedékek közötti szolidaritás további erősítésére gondolnak, meg a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében korrekciók megtételére.

És a listában ott van még egy idősügyi törvény megalkotása, vagy például az otthonápolási erőforrások növelése, idősotthoni férőhelyek számának és minőségének emelése is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik