Gazdaság

Orbán bejelentése megcibálta az OTP-t és a forintot is

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora délután nagy bejelentést lengetett be Facebook-oldalán, ennek megfelelően kamera elé állt és azt mondta:

A kormány októberi szinten rögzíti a lakossági jelzáloghitelek kamatait.

Ezt azzal indokolta, hogy az emelkedő infláció nemcsak a fogyasztói árakat, hanem a hitelek kamatait is érinti. Az intézkedés január elején lép hatályba, és az év első felének végéig tart.

Kapcsolódó
Orbán: Lakossági kamatstopot vezetünk be
Rendkívüli bejelentést tett a miniszterelnök.

Mindez a hiteleseknek valószínűleg könnyebbséget jelent majd, azonban a gazdaság egyes szereplői nem repesnek az örömtől. A forint a bejelentés után esni kezdett a Hvg.hu szerint: a reggeli 366,7-es euróárfolyamról hamar 369 fölé gyengült, majd visszaerősödött 368-as szintig.

A bankoknak nem jó hír a kamatrögzítés, ennek megfelelően az OTP részvényárfolyama is megrendült, a papíroktól elkezdtek megszabadulni a befektetők, 7 százalékot estek az OTP-részvények. A pesti tőzsdét is megrángatta mindez, a BUX-index 3 százalékos mínuszban is járt a délután folyamán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik