Gazdaság

Nevet változtat a Netpincér

Foodpanda / Netpincér
Foodpanda / Netpincér

A tervek szerint szeptember végén nevet változtat a Netpincér és Foodpanda lesz belőle – közölték kedden. A magyar alapítású Netpincér 1999 óta működik, és 2016-ban lett a világszerte több mint 50 országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja.

Mint írták, mára a Netpincér nem csak ételt szállít ki, hanem bármit, amelyre a vásárlónak szüksége lehet, részben ezért a márka újrapozícionálása mellett döntöttek. Egy másik, ezzel párhuzamos törekvés, hogy a Delivery Hero cégcsoporton belül szeretnék egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon vezetik be elsőként az új Foodpanda márkát.

Az új márka bevezetéséig Netpincérként vehető igénybe a szolgáltatás. A Foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már 7 raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a Netpincér market is átalakul, és a továbbiakban Panda Market néven működik tovább, sőt erős vidéki terjeszkedésbe fog ezzel párhuzamosan – írták.

A közlemény szerint a felhasználóknak nincs oka aggodalomra, hiszen ugyanúgy működik tovább a tavaly bevezetett webes és mobilapp platform is, amely szeptember végétől elsődlegesen a Foodpanda.hu felületen és Foodpanda appon keresztül lesz elérhető, de egyelőre NetPincérként is ugyanúgy megtalálják a felhasználók. A felületek megjelenése átalakul az új márkának megfelelően, de az oldal és a mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább.

Hozzátették azt is, hogy Delivery Hero európai Foodpanda országaiban egy kis idő múlva mindenhol azonos lesz az alkalmazás, ami azt is jelenti, hogy mindegyik fogyasztónk külföldön is ugyanúgy tudja használni a Foodpanda applikációt étel-vagy például élelmiszer-rendelésre, mint itthon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik