Gazdaság

A NER új célpontja: a női tévéműsorok

Egy titokzatos, a kormány holdudvarából finanszírozott alapítvány nem mást tűzött ki célul, mint a klasszikus női értékeket középpontba helyező műsorok támogatását. A szálak a legmagasabb szintekig, Szíjj Lászlóig és Mészáros Lőrincig érnek.

100 millió forintos hozzájárulással, Vital Media Alapítvány néven hozott létre egy civil szervezetet idén januárban az utóbbi időben Szijjártó Péter jachtoztatása miatt emlegetett Szíjj László, pontosabban egyik cége, az Andrssy-Rezidencia Kft. A szervezet feladata a női tartalmak előállításának támogatása – tudta meg a 24.hu. Az alapítvány nem állhat távol Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdostól, Szíjj gyakori üzlettársától sem: székhelye jelenleg a herceghalmi Talentis Business Parkban van, amely a miniszterelnök barátjának tulajdona és számos Mészáros-érdekeltség székhelye is.

A háromfős kuratórium összetétele is beszédes:

  • A kuratórium elnöke Sisa András, Felcsút jegyzője.
  • Kuratóriumi tag Konczné Kondás Tünde, a nemrég – elhunyt édesapja helyett – országgyűlési képviselővé választott fideszes politikus, Koncz Zsófia édesanyja, egyben a Mészáros-féle Talentis Group Zrt. vezérigazgatója. Konczné a MET és Mészárosék közös energiacégénél, a Tigáz Zrt.-nél igazgatósági tag, és ugyancsak a vezető testület tagja Mészáros tőzsdei mamutcége, az Opus Global többségi tulajdonában lévő, állami milliárdokkal megtámogatott Wamsler SE-nél.
  • A másik kurátor Székely Szilárd, aki az egykori Echo TV gazdasági igazgatója volt, LinkedIn oldala szerint jelenleg a TV2 Média Csoport Zrt. pénzügyi vezetője. Székely a többek között a TV2 és a közmédia reklámidejét is értékesítő Atmédiát tulajdonló Visus Invest Kft. vezetője, korábban pedig a TV2 legnagyobb beszállítójaként ismert IKO ügyvezetője volt. (A TV2, Habony Árpád és az IKO összefonódásáról korábban itt írtunk.)

A műsorgyártási-pénzügyi szakember jelenléte, illetve TV2-s és IKO-s kapcsolódása azért is érdekes, mert a Vital Media Alapítvány feladata az alapító okirat szerint olyan audiovizuális médiaszolgáltatók és szolgáltatások támogatása, melyek

felvállaltan elsődlegesen célkitűzése, hogy a nőknek a családban, társadalomban, közösségépítésben betöltött sokszínű szerepét társadalmilag széles körben elismertté tegyék. A fentiek megvalósítása érdekében az alapítvány a klasszikus női értékeket, illetőleg a női személyiséget középpontba helyező, célzottan női közönség számára készült televíziós műsorok készítését, illetve vásárlását segíti elő, valamint kutatási és közösségszervező tevékenységet végez.

A dokumentum szerint a Vital Media Alapítvány céljának tekinti egyebek mellett az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás társadalmi elfogadottságának elismertetését, és ennek érdekében támogatja az ezen témákat műsorra tűző médiaszolgáltatásokat.

Az alapítvány székhelye:

Családi összefogással

Magyarország negyedik leggazdagabb embereként számon tartott Szíjj László az alapítvány papírjaiban személyesen nem, csak cégével jelenik meg. Hogy a rengeteg Szíjj-érdekeltség közül miért éppen az Andrssy-Rezidencia Kft. az alapító, az nem derül ki az alapítvány dokumentumaiból. Ahogy az sem, honnan érkezett az alapítványhoz a százmilliós hozzájárulás, az ingatlankezelő cég ugyanis létrehozása óta egyetlen forint bevételt sem termelt, és a tavalyi évet csaknem félmillió forint veszteséggel zárta.

Az alapítvány székhelye kezdetben a Szíjj-birodalom tiszakécskei központjában, az Andrssy-Rezidencia Kft. címén volt, kurátornak pedig Dr. Polyák Józsefet, Tiszakécske fideszes alpolgármesterét, Szíjj egyik vejét jelölték ki. Az Opten szerint az alapító vállalkozásban 2019. december 4-ig a későbbi kurátor felesége, Polyák-Szíjj Zsuzsanna Cintia volt az ügyvezető, Szíjj László lányának távozásával azonban nem érheti az a vád az alapítványt, hogy kurátorát a saját neje jelölte ki erre a posztra. Az alapítvány tető alá hozása e nélkül is családi projekt volt, a szervezet bejegyzését ugyanis a Szíjj és Társa Ügyvédi Iroda intézte, amely Dr. Cziráné dr. Szíjj Berta Elvira, Szíjj László másik lányának irodája.

Májusban azonban egyre több Szíjj-kapcsolat tűnt el: Szíjj vejének helyét a felcsúti jegyző vette át, bejegyezték a két új kuratóriumi tagot, a székhely Tiszakécskéről a Mészáros-birodalom herceghalmi irodaházába került, a Szíjj és Társai Ügyvédi Iroda helyett pedig már az Opus Nyrt.-nek is dolgozó Nadray Ügyvédi Iroda, illetve a korábbi fideszes képviselőjelölt, dr. Nadray Katalin intézte a papírmunkát.

A Vital Media úgynevezett nyílt alapítvány, tehát ahhoz természetes személyek vagyon felajánlásával csatlakozhatnak, azonban így sem kaphatnak alapítói jogokat. Márpedig az alapítónak – jelen esetben Szíjj cégének – egyetlen alapvető joga van: ő nevezi ki a kuratórium tagjait, akik pedig a vagyon felhasználásáról, a támogatások odaítéléséről döntenek. Tehát Szíjj bár személyesen nincs benne az alapítványban, és alapítóként nincs ráhatása annak működésére, cége jelöli ki azokat, akik viszont a lényeges kérdésekben határoznak.

Hasonlóan nyílt alapítványként, egy nyaralóba bejegyezve hozták létre a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), amelynek nagyon jól jött a nyitottság, hiszen kormányközeli üzletemberek több tízmilliárd forintnyi értékű vagyonelemeiket ajánlották fel a szervezetnek. A NER-hez sorolt médiumok között szép számmal akadnak női tartalmakat előállító csatornák, műsorok: ilyen a TV2 csoportba tartózó FEM3 vagy a jelenleg a Mészáros Lőrinctől válófélben lévő Mészárosné Kelemen Beatrix tulajdonában lévő Life Tv. A kormányközeli, közpénzes műsorgyártás mintapéldánya pedig a percenként átlagosan egymillió forintért készülő 5 perc angol TV.

Bár az alapítványt idén januárban bejegyezték, nincsen honlapja, és az sincs könnyű helyzetben, aki telefonon vagy emailben szeretne kommunikálni velük, mivel hivatalos irataik alapján ezt csak írásban lehet megtenni. Az alapítványt levélben, Szíjj Lászlót telefonon és a Duna Aszfalton keresztül is kerestük, választ nem kaptunk.

Illusztráció: Csóti Rebeka /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik