Gazdaság

Mészáros üzlettársának útépítő cége történelmi, 157 milliárdnyi árbevételt ért el tavaly

A Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Kft. több mint 157 milliárdnyi árbevételt ért el kizárólag Magyarországon 2019-ben, és ezen 24,4 milliárd forint adózott nyereséget ért el – írja a G7. A lap szerint mind a két adat rekord nemcsak a cég, hanem a teljes magyar építőipar történetében.

Árbevételben a Duna Aszfalton kívül eddig két cégnek sikerült egy éven belül 100 milliárd fölé kerülni. Az egyik a Garancsi Istvánhoz köthető Market Zrt., a másik pedig a Simicska Lajos korábbi érdekeltségébe tartozó Közgép volt. A Market a 2019-es számait még nem tette közzé, így nem kizárt, hogy Garancsi cége ismét túlszárnyalja Mészáros Lőrinc barátjának, Szíjj László cégének az éves árbevételét. A Közgépnek viszont már esélyes sincs erre, miután a kapituláló Simicska Lajos – Orbán Viktorral való összeveszése után – cége pont ahhoz a Szíjj Lászlóhoz került, aki a Duna Aszfaltot is birtokolja.

A G7 megemlíti, hogy a Duna Aszfalt tulajdonosa a 2014 és 2018 közötti 67 milliárdos profit közel kétharmadát kivette a cégből, most azonban a 24,4 milliárd nagy részét bent hagyja, csak 3 milliárdot fizet ki. A lap szerint a cégben hagyott pénz jellemzően arra utal, hogy a vállalat valamilyen befektetésre készül és ezt még meg is könnyítheti az, hogy a kormány épp a héten korlátozta a külföldi cégek itthoni terjeszkedését, így komoly külföldi konkurenciával sem kell szembenézniük egy-egy felvásárlási kísérlet során.

Reinkarnálódott a Közgép, mindjárt 43 milliárdért építhet utat
Öt év után felébresztették a kómából Simicska Lajos volt cégét, a Közgép Zrt.-t.

kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik