Gazdaság

Rekordösszeget nyaraltak el magyarok SZÉP-kártyáikkal

Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján.

Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben – közölte az OTP. A kártyabirtokosok augusztus végéig 130 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A nyári időszakban a költések összege közel duplájára emelkedett.

A szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető a statisztikák szerint.

Az MKB Bank azt közölte, hogy az év első nyolc hónapjában az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatások összege és a kártyahasználat is jelentősen nőtt. Ebben az időszakban az MKB Bankkal szerződést kötő több mint 200 ezer ügyfél kártyájára a tavalyi év azonos időszakához képest 74 százalékkal több munkáltatói juttatás érkezett, melynek összege megközelíti a 20 milliárd forintot. Az augusztus végéig bonyolított tranzakciók száma elérte a 4 millió darabot, a költések összege pedig közel 15 milliárd forintot tett ki.

Az MKB SZÉP-kártya költések felhasználási cél szerinti összetétele a korábbi évekkel azonos módon alakult: a kártyafelhasználók 69 százaléka a vendéglátás, 21 százaléka a szállás, és 10 százaléka a szabadidő alszámláról indított tranzakciót. Az MKB Bank az év hátralévő részében további növekedést vár az MKB SZÉP-kártyára érkező munkáltatói juttatásokban és a kártyás költésekben is.

A K&H-nál a 2018-as adatokhoz viszonyítva több mint másfélszeresére nőtt a SZÉP-kártyás vásárlások összege, amely 2019 augusztus végén elérte a 10 milliárd forintot. Idén nyáron a K&H SZÉP-kártyával több mint 1,3 milliárd forintot költöttek el a hazai szálláshelyeken, a bank által kibocsátott SZÉP-kártyákat közel 26 ezer elfogadóhelyen használhatják a kártyabirtokosok. A költések 2019 júliusában és augusztusában is rekordot döntöttek. Továbbá a kártyabirtokosok még soha nem költöttek ilyen magas összegben a szállás alszámláról, ami a teljes augusztusi költés 27 százalékát tette ki. A legnépszerűbb alszámla továbbra is a vendéglátás maradt, azonban arányaiban a költések eltolódtak a szállás alszámla irányába.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik