Belföld

Soha nem térülnek meg a kukaholdingba öntött állami milliárdok

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. egy feneketlen kút, amiben eltűnt már 20 milliárd, és most pottyant bele a következő 20-as adag.

Csak nagyjából képes kalkulálni az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási  Zrt. menedzsmentje, hogy a cég tavaly, működésének első teljes évében hány milliárdos hiányt halmozott fel. Akkora a pénzügyi káosz, hogy lassan négy hónapja csúszik az állami cég mérlegbeszámolójának leadása.

Óriási a káosz az állami kukaholdingnál
Azt se tudják megállapítani, pontosan hány milliárdos a hiány, így az állami cégnek nincs elfogadott mérlege a múlt évről.

A lakosság a központosított hulladékgazdálkodásból annyit érzékel, hogy a fő cégtől, a nemzeti kukaholdingtól időnként hibás számlákat kap, egyes területeken pedig a helyi szolgáltató nem viszi el a szemetet. Ám emögött a gazdálkodásban tátongó sokmilliárdos lyuk van: az óriási könyvelési káosz egyik oka, hogy az NHKV-nak a 2016-os indulás óta nem sikerült stabilizálni a számlázási rendszerét. A közel egymilliárdért vásárolt ügyfélnyilvántartó és számlázó szoftver a mai napig rendszeresen küld ki hibás elszámolásokat, olykor tízezerszám. Ugyanakkor

vannak olyan ügyfelek, akikhez másfél éve nem sikerült kiküldeni a csekkeket, ezért a befizetéseikkel is elmaradtak.

A központosított díjbeszedési rendszer másik gyenge pontja, hogy a fővárosi cég képtelen megbirkózni az ország egyes részein statisztikailag is kimutatható gyenge fizetési morállal. Az NKHV honlapjára kitett korábbi adatokból már tavaly nyár elején kiolvasható volt, hogy a be nem fizetett díjtételek meghaladták a 10 milliárd forintot, a behajtás viszont alig 10 százalékos hatásfokkal döcögött.

A nemfizetés miatt a kintlevőség összege 2018 nyarára 40 milliárd forintra nőtt. Ez azt jelenti, hogy a kiszámlázott díjak több mint ötödét hiába várta az NHKV, nem utalták az ügyfelek.

A probléma annyira égetővé vált, hogy a kukaholding áprilisban újabb gigaösszeget volt kénytelen kifizetni a behajtás megszervezésére. 3,7 milliárd forintból kiszervezték a követeléskezelést, így a következő három évben a Díjbeszedő Holding Zrt. és a Díjbeszedő Faktorház Zrt. feladata lesz a behajtás, valamint 6,2 millió ügyfél számlakezelése.

A folyamatos veszteséges működés két súlyos következményt vont maga után. Az NHKV-nek újra és újra külső támogatásra volt szüksége, 2016 óta ugyanis teljesen felélt 20 milliárd forintot, ezért most egy újabb 20 milliárdos kölcsönkeretért kellett folyamodnia.

  • Már az első időkben elolvadt az NHKV 5 milliárdos alaptőkéje,
  • ezért 10 milliárd forint tulajdonosi, azaz állami kölcsönt kapott a cég,
  • majd amikor ez is elfogyott, 5 milliárdos költségvetési támogatással segítették ki a bajból.
  • Végül 20 milliárd forint rulírozó hitelt vett fel a cég Mészáros Lőrinc bankjától.

A pénzhiány miatt állandósult a szemétszállítást ténylegesen végző önkormányzati tulajdonú cégek pénzügyi bizonytalansága is. Ezeket a vállalkozásokat a központilag beszedett szemétdíj újraelosztása alapján 2016 óta az NHKV finanszírozza, és ezen is veszít. Jelenleg ugyanis több pénzt kell kifizetnie a szemetes cégének, mint amennyi gyakorlatilag befolyik a kasszába.

A központosított rendszer működőképességét már az indulásnál sokan kétségbe vonták. Főként a helyi és regionális szemétszállító cégek tulajdonosai adtak hangot aggodalmuknak, de a miniszterelnök által – más szektorokban is – elindított centralizálási hullám lesöpörte a véleményüket. A politikailag forszírozott rezsicsökkentés pedig oda vezetett, hogy a hosszú távú környezetvédelmi célok megvalósítása a lakossági hulladékbegyűjtés területén lényegében lekerült a napirendről.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik