Gazdaság

Ilyen még nem volt: bedőlt egy cég, ami nemrég még Mészáros Lőrincé volt

Ahhoz vagyunk szokva, hogy Orbán Viktor kormányfő jó barátja, Mészáros Lőrinc egyre csak szerzi a cégeket, nő a birodalma, amibe belevág, az hirtelen arannyá változik, a vállalkozás megtáltosodik. Erre mi történt most? Felszámolás alá került november 23-án egy olyan vállalat, amelybe az idén vásárolta be magát a felcsúti polgármester-vállalkozó.

A nyilvános cégadatokból látható, hogy a Kunhalom Agrária Mezőgazdasági Kft. felszámolása elindult.

Ez a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fegyverneki központú vállalkozás azon kevés agrárcég egyike, amelyik a kilencvenes évek elején, kihasználva egy rövid időszakot, megvásárolta a használatában levő földeket, több mint 1500 hektárt.

Erre a hatalmas termőföldterületre vetettek szemet 2013-ban Orbán Viktor rokonai.

Orbán feleségének a testvére, Lévai Gizella és férje, Ökrös Imre meg akarta venni a földeket, a cég nem kellett volna nekik. Végül úgy alakult, hogy a céget is megvásárolták, az akkori hírek szerint 275 millió forintért.

Aztán jött Mészáros Lőrinc, és az idén januárban megvette a vállalkozást, aztán májusban – sokak meglepetésére – eladta.

Már az is furcsa, hogy miért adta el négy hónap múltán Mészáros a szerzeményt, hiszen a vétel előtt tisztában kellett lennie a cég helyzetével. Elvégre az üzletemberek alaposan tájékozódni szoktak, ha céget vesznek, márpedig a mérlegből is látszik, hogy tetemes adósság nyomta a céget, 2016-ban bő félmilliárdos veszteséget termelt. (Igaz, az előtte levő három évben szép nyereséget tudott felmutatni.)

Az még inkább különössé tette az ügyet, hogy egy olyan vevőnek adta el, aki 27 éves, egyetlen cége van, az is egy évvel korábban alakult, filmkészítéssel és kiadói tevékenységgel foglalkozik.

Közben azért a Kunhalom Agráriát ügyvezetőként továbbra is az a Sasvári Gábor irányította – egészen tegnapig, a felszámolás elrendeléséig –, aki Mészáros emberének számít. Egy másik Mészáros-céget, a Dráva Kalász Zrt.-t most is ő irányítja ügyvezetőként. Legalábbis logikus kérdés, hogy miért tartja meg az új vevő a cég vezetésére az eladó emberét?

Amikor az Index idén nyáron írt az érthetetlen adásvételről, megpedzette, hogy a 27 esztendős vásárló aligha lesz gondos és a társaság továbbélésében érdekelt gazda, ezért aztán bedőlhet a cég, minekután valaki ráteheti majd a kezét a hatalmas földbirtokra. A cég bedőlése a felszámolással máris elindult.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik