A Rajk László Szakkollégium és a 24.hu közös május 2-i vitaestjén az egyenlőtlenség, és annak lehetséges csökkentése volt a téma, amelyet – Benyó Rita moderálásával – Pogátsa Zoltán szociológus és Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója vitatott meg.
Pogátsa szerint muszáj beszélni arról, hogy fizessenek a gazdagok, mert 30 évig nem beszéltünk erről. Helyette azt feltételeztük, hogy ha a rendszerváltás után nő a gazdaság, akkor szépen lassan felzárkózunk Nyugat-Európához, és ezzel mindenki jól jár majd. Ma már tudjuk: nem így lett.
A szakértő alapvetésként azzal kezdte, hogy akkor működik igazságos társadalom, ha mindenki számára adott az esély a felemelkedéshez. Ám ez piaci alapon elérhetetlen, mert a piacok korlátok nélküli működése tovább szűkíti a lehetőségeket. Ezért van szükség hatékonyabb állami újraelosztásra. Mint elmondta, ez nem azt jelenti, hogy elvesszük a gazdagoktól, amijük van, és odaadjuk a szegényeknek. Sokkal inkább azt, hogy a gazdagoktól átcsoportosított adóforintokat az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás finanszírozására fordítjuk.
Úgy vélte, a skandináv államokban nem véletlenül van mindenhol többkulcsos adórendszer. Ez ugyanis arra épül, hogy akik többet keresnek, azok többet adózzanak. Az a feladat, hogy évente 15 százalékkal többet költsünk oktatásra, egészségügyre, ennek kell megtalálnunk a forrását – mondta.
Ugyanakkor hozzátette: Magyarországon ilyen alacsony jövedelmi viszonyok mellett nem létezik progresszív megoldás a problémákra. Ahhoz ugyanis béreket kellene emelni. Magyarországon jelenleg 4 millió ember él a létminimum alatt, nekik az egészséges táplálkozáshoz szükséges jövedelmük sincs meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nálunk a legkisebb a társadalmi mobilitás is az Európai Unióban.
Tóth István György szerint az újraelosztást hatékonyabbá tenni nem csak az adókkal lehet. A gazdagok ugyanis most is fizetnek adót, az meg egyáltalán nem látszik kidolgozottnak, hogy most miként, kikkel szeretnének többet fizettetni. Annak a kételyének is hangot adott, hogy 4 millióan élnének a létminimum alatt, szerinte a relatív szegénység 15 százalékos lehet, azaz 1,5 millió embert érinthet. Azt is mondta, hogy nem tud mit kezdeni egy versenyre épülő piacgazdaságban azzal a kijelentéssel, hogy emelni kellene a béreket.
De kik a gazdagok?
Benyó Rita kérdésére, hogy tulajdonképpen kik is a gazdagok, a Tárki kutatója azt felelte, hogy ezt kétféleképpen lehet megmondani. Az egyik, hogy megnézzük, mennyivel van több jövedelme a társadalom bizonyos százalékának a középső vagy a legalsó rétegekhez képest. A másik, hogy megnézzük abszolút értékben, hogy az egyes jövedelmi sávokban hányan vannak. De ez csak egy mérőeszköz a sok közül, és nem is biztos, hogy a legjobb.
Szerinte a probléma az, hogy jövedelem alapján nem igazán tudjuk megmondani, mekkorák is a társadalmi egyenlőtlenségek az országban. Nálunk az alsó 95 százalékot jól lehet látni, de a felső 5 százalékot már nem. Paradox módon mégis sokat tudunk a felső rétegekről. Hiszen csak fel kell csapnunk a leggazdagabb magyarokat rangsoroló listákat, amelyekből információkat szerezhetünk a 2-300 magyar családról, amelynek vagyona eléri, illetve meghaladja a 3 milliárd forintot.
Nálunk inkább az a fő probléma, hogy a GDP nagyon alacsony, a középosztály szűk és gyenge. Aki nálunk jövedelmi középnek tekinthető, azt semmilyen definíció alapján nem lehet középosztálybelinek tekinteni, mert nincsenek tartalékai, megtakarításai. Aki nálunk a középosztályba tartozik, az Ausztriában csak alsó-középosztálybeli lehetne – mondta Tóth. Amikor a beszélgetésre készülve kigyűjtötte az adóhatóság adatait, azt látta, hogy a 2014-es adóbevallások alapján évi bruttó 5 millió forint feletti adóbevallása mindössze 250 ezer embernek van. Évi bruttó 10 millió forint feletti adóbevallása pedig alig 50-60 ezer embernek.
Pogátsa szerint valóban igaz, hogy nemzetközi összehasonlításban átlagos az egyenlőtlenség mértéke Magyarországon. Ám a GfK kutatása szerint öt magyar háztartásból négynek nincs megtakarítása az ingatlanán kívül. Ő erre utalt a 4 millió létminimum alatt élővel, ami szerinte igenis fontos mérőszám. Kiemelte: az ország versenyképessége és az egyenlőtlenség összefügg: azért nem vagyunk versenyképesek, mert sok a szegény honfitársunk. Hiszen ők nem növelik a tudásukat, nem vesznek részt a gazdasági körforgásban.
Tehát miközben az újraelosztási rátánk nagyjából ugyanakkora, mint az európai átlag, a humántőkét elősegítő alrendszerek (oktatás, egészségügy, szociálpolitika) finanszírozásában hatalmas az elmaradásunk.
Az egykulcsos adó értékelése
Tóth szerint egy adórendszernek sok eleme van, és ezek összességétől függ a hatékonysága. Kutatások szerint az egyenlőtlenségben sokkal nagyobb a szerepe van az újraelosztás kiadási oldalának, azaz az intézmények működésének, mint önmagában az adórendszernek. Ezért szerinte inkább arról érdemes beszélni, hogy mire ösztönöz az adórendszer. Arra ösztönzi-e az embereket, hogy iskolába járjanak, vagy nyugdíj megtakarításai legyenek, esetleg tőzsdézzenek.
Szerinte egyáltalán nem ördögtől való az, hogy egy olyan országban, mint hazánk, egyszerű, egykulcsos az adórendszer, mert így jobban lehet támaszkodni a tehetősebb emberek hozzájárulására, másrészt nincs annyi kivétel, adókedvezmény, mint a bonyolultabb rendszerekben. Összefoglalásul rávilágított arra, hogy önmagában az adórendszer nem képes orvosolni a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Természetesen annak már több értelme van, hogy megnézzük, ezek a vagyonok hogyan keletkeztek, mondta.
A multik alig adóznak
Attól, hogy egykulcsos egy rendszer, még sok kivétel lehet, és van is benne – replikázott Pogátsa. Például nálunk a társasági adó is egykulcsos, és elképesztően sok kivétel van benne. A hazai nagyvállalati szektor például alig adózik, és a kisvállalkozóknak is számos adókedvezménye van. Másrészt az OECD tanulmánya szerint a nyugati és északi fejlett országokban sehol nincs egykulcsos adó. Ebből a modellből csupán Oroszországban keletkezett több bevétel, de ott is csak azért, mert ott teljesen szétesett az adórendszer, és az egyszerűsítés önmagában sikert hozott.
Összefoglalásul azt mondta, hogy rendkívül aggasztó, ha egy társadalomban nem az emberek erőfeszítésétől függ az értékelésük, vagy az előrejutásuk, hanem attól, hogy hova születtek. Az pedig ront a helyzeten, hogy itt az állam rövid idő alatt szupergazdagokká tesz embereket. Bár ha az összes megkérdőjelezhető módon szerzett profitot visszavennék (elképzelése sincs, hogy ezt hogyan lehetne megtenni), még akkor sem tudnánk egyenesbe hozni az oktatást, az egészségügyet. Hiszen például Mészáros Lőrinc 100 milliárdos vagyongazdagodása a GDP 1 százalékának harmada, ami nagyon kevés pénz a költségvetés szempontjából.
A többkulcsos adórendszerre tehát elsősorban nem az oligarchák “megbüntetése”, hanem a szegények miatt van szükség, azért hogy őket felzárkóztathassák, versenyképesebbé tehessék, így elősegítsék a nagyobb társadalmi mobilitást.
