Gazdaság

Orbán: az EU elvesztette vezető szerepét

Orbán Viktor szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, és minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát. A magyar miniszterelnök szerint most azt kell megmondani, mit kell tenni az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson.

Orbán Viktor kijelentette:  a visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel.  Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között. A csütörtöki csúcson arról egyeztettek, hogy ezt a jövőt, ezt az Európát megpróbálják közösen képviselni Pozsonyban. Ennek érdekében a következő hetekben komoly munkát kell még végezni, “de a kezdő lépést megtettük”, hangsúlyozta Orbán Viktor.

Közös álláspont

Beata Szydlo lengyel kormányfő szerint az intézményesített Európai Unió ma nem teljesíti az európaiak elvárásait.

Az Európai Unió (EU) érték az európaiak számára, melyet őrizni kell, de változtatni is kell rajta.

Úgy vélte, a brit népszavazás eredménye lehetőséget jelent az EU működésének megváltoztatására úgy, hogy

jobban vegye figyelembe a szuverén nemzeti parlamentek döntéseit, és kevésbé foglalkozzon saját intézményes működésének kérdéseivel.

A megbeszélést Szydlo az Európai Tanács szeptember 15-én esedékes, a Brexit utáni helyzetnek szánt pozsonyi informális ülésének előzményeként minősítette, a visegrádi csoport (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közös álláspontját egyeztették ezzel kapcsolatban.

Tisztázni kell

Az Európai Uniónak tisztáznia kell álláspontját a migráció ügyében, mert jelenleg nem beszél őszintén és tisztán, nem mondja meg, hogy mi a célja, állapította meg Orbán.

A magyar álláspont világos: az illegális bevándorlást európai területen kívül kell megállítani, ott kell felállítani a menekülttáborokat, és ott kell benyújtani a menedékkérelmeket, folytatta Orbán Viktor.

Elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak a menekülthelyzet reformjára tett új hétpontos javaslata. “Nem akarunk lemondani a szuverenitásról, a határvédelemről” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, hozzátéve, hogy az EB javaslatai “szisztematikusan felszámolják ezeket”.

Varsó, 2016. július 21. Beata Szydlo lengyel kormányfõ (j) Orbán Viktor miniszterelnököt üdvözli a visegrádi országok miniszterelnökeinek találkozója elõtt Varsóban 2016. július 21-én. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vezetõi többek között a brit népszavazás utáni európai helyzetrõl és az Európai Unió lehetséges megreformálásáról egyeztetnek. (MTI/EPA/Pavel Supernak)
Beata Szydlo lengyel kormányfő Orbán Viktor miniszterelnököt üdvözli a visegrádi országok miniszterelnökeinek találkozója előtt Varsóban 2016. július 21-én. Kép: MTI/EPA/Pavel Supernak

Számíthat

A magyar kormány számíthat Szlovákia segítségére a határvédelemben, jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő. Robert Fico a migránsválsággal összefüggésben helyezte kilátásba a Magyarországnak a határvédelemben nyújtandó további szlovák segítséget, rámutatva: a két ország között eddig is nagyon hasznos volt az együttműködés e téren.

A szlovák kormányfő a migránsválsággal kapcsolatban, a bevándorlással járó biztonsági kockázatok növekedésére utalva úgy vélekedett, hogy a veszélyekről végre nyíltan kellene beszélni.

Vár

Csehország azt várja az Európai Unió 27 országának szeptemberi pozsonyi csúcstalálkozójától, hogy azon olyan döntések születnek, amelyek következtében az EU emberibb arculatot kap.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerint Prága számára három téma – a biztonságpolitika, a gazdasági növekedés bebiztosítása és az uniós intézmények eredeti szerepének betöltése – kiemelten fontos.

“Az Európai Uniónak meghatározó szerepet kell játszania az Európa jövőjéről szóló vitában, az EU-nak irányítania kell ezt a vitát”, szögezte le a cseh kormányfő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik