Gazdaság

Ezen múlik a magyar nyugdíj

nyugdíjas (nyugdíjas, )
nyugdíjas (nyugdíjas, )

A kormánynak nagyot kell nyelnie: ha Németország belassul, tönkremehet az ország az IMF-hitel nélkül.

Szeretjük azt hinni, hogy csak velünk van baj a világon. De nem. A magyar vállalatok legnagyobb vevői, a német cégek is bajban vannak, mert az ő vevőik – a francia, holland, brit, spanyol vagy épp portugál cégek – nem vásárolnak, mert bajban vannak. És hogy ők miért vannak bajban? Erre már bonyolultabb a válasz és nem is mennénk itt bele, mert számunkra pillanatnyilag az a legfontosabb, mi is történik Németországban, s ez mit hozhat az IMF-tárgyalásokra.

Jó, ha a recessziót elkerülik

Márpedig a helyzet nem jó. A gazdaság állapotának egyik legárulkodóbb mutatója, az újautó-eladások júniusban még kicsit emelkedtek a németeknél, ám júliusban bezuhant a kereslet és augusztusban még tovább esett. Ezen belül még rosszabb hír, hogy a vállalkozások beruházási képességét mérő teherautó- és kamioneladások még többet estek. A cégek úgy gondolják, nem lesz mit szállítani.

Eddig – csodával határos módon – a német növekedés fogaskerekeit alig akasztotta meg az euróövezet válsága, s ez tartotta Magyarországot is felszínen. Ám most Németországban már attól tartanak, a csodának vége. A CDU-CSU frakció költségvetési bizottságának elnöke szerint jó, ha egyszázalékos növekedést elér jövőre az ország. Néhány szakértő szerint még akár recesszió is lehet jövőre. A német kormány áprilisi prognózisában az idei 0,7 százalékos növekedés után jövőre 1,6 százalékos GDP-bővüléssel számolt.

Féltsük a Mercedest!

Már jó ideje látszik a magyar gazdaság számain, hogy gáz van. A válság előtt a magyarországi cégek külföldi eladásaik 57 százalékát bonyolították az unió legrégebbi tagállamaival, azon belül is jelentős részben Németországgal.

A legfrissebb, júniusi adatok szerint ugyan nőtt az akkorihoz képest az EU 15 régi tagállamába irányuló kivitelünk, ám nem annyira, mint amennyit más országokban el tudunk adni. Ma viszont már csak 53 százalékát adja a magyar cégek külföldi értékesítésének az EU legfejlettebb része.

Eközben a gazdaság ipari oszlopai ma is olyan cégek, amelyek jellemzően az unió fizetőképesebb részének szeretnének eladni valamit: a magyar Audit sem Kínába viszik, s a várva várt “Mercedes-hatás” is elmaradhat, ha az unió vagyonosabb polgárainak pénzköltési hajlandósága – vagy képessége – nem nő.

Nagyot bukhat a magyar társadalom

Mindennek tükrében szűkebb lehet a magyar kormány mozgástere, mint eddig remélni lehetett. Ha ugyanis a magyar cégek nem támaszkodhatnak a német keresletre, még jobban belassulhat a már most is recesszióban lévő magyar gazdaság. Ha pedig ez történik, reménytelenné és nagyon drágává válhat az államadósság finanszírozása az IMF hitelkerete nélkül.

Márpedig, ha igaz, amit a Magyar Nemzet ma lehozott, az IMF nagyon súlyos követeléseket támaszt a kormánnyal szemben, hisz a nyugdíjak és egyéb társadalmi juttatások csökkentését és az adók emelését kérik.

Ezt a kormány nagyon nem szeretné, mivel a nemzetgazdasági miniszter szerint a további spórolás már visszaüthet az ország növekedésére, s igazából kevés elemző van, aki nem ért ezzel valamilyen szinten egyet. Csak hát az a helyzet, hogy ha az a választás, hogy égjen le a ház vagy adjuk el a benne lévő bútorokat és aludjunk a földön, akkor bizony jobb választás az utóbbi.

Draghi a reményünk

Ám ahhoz, hogy az IMF brutális követelményeinek ne kelljen megfelelni, lényegében el kellene múlnia az európai válságnak és be kellene indulnia a fogyasztásnak. Ezért ma fontos nap lesz: várhatóan nyilatkozik Mario Draghi, az Európai Központi Bank azzal kapcsolatban, pontosan miként is tervezné az adósságválság kezelését.

Mint korábban nyilvánosságra került, a jegybank vezetője az eladósodott euróövezeti tagok kormányainak lényegében pénzt adna átmenetileg (konkrétabban állampapírjaikat vásárolná meg). Ám a lépésnek nem egy ellenlábasa van, főként a németek között, akik attól tartanak: ha az EKB megsegíti a felelőtlen kormányokat, hosszabb távon mindenki rosszul jár, mert minden kormány szeme előtt lebeg majd a kísértés, hogy felelőtlenül költekezzen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik