Gazdaság

Rosszabbul élünk, mint tavaly

üres-zseb (üres zseb)
üres-zseb (üres zseb)

Tovább romlott az európai fogyasztók közérzete, ezért visszafogják a vásárlásaikat. Mi magyarok leginkább a ruhán és szórakozáson, utazáson és az élelmiszeren spórolunk.

Negyedik éve romlik a Cetelem Bank által készített nemzetközi felmérésben vizsgált 12 európai ország fogyasztóinak közérzete. A hangulati index soha nem tapasztalt mélységbe zuhant. A megkérdezett európai fogyasztók átlagosan 3,8 pontra értékelték saját országuk helyzetét az 1-től 10-ig terjedő skálán.

A bank marketing igazgatója, Lukácsi Zoltán elmondta: a felmérés alapján Európa továbbra is a válság fogságában él. Felmérésük azt mutatja, hogy a rövid távú vásárlási szokások kielégítése helyett az európai fogyasztók a hosszabb távú egyéni és családi biztonság felé fordulnak. A legfontosabb céljuknak a pénzköltés terén már az egészségi állapotuk megőrzését és gyermekeik jövőjének biztosítását tekintik az európai fogyasztók.

A vizsgált országok döntő többsége – köztük Magyarország – fogyasztói úgy érzik, helyzetük romlott az előző évhez képest. Németországban és Romániában ugyan bizakodóak a polgárok, de Európát továbbra is a pesszimizmus uralja: a magyaroknál (akik 2,7 pontra értékelték a skálán az ország helyzetét) csak a portugálok borúlátóbbak.

A válság hatásai, köztük a bizonytalan munkaerő-piaci helyzet, óvatosságra intik az európai fogyasztókat. A bevételek folyamatos csökkenésére a kiadások, a fogyasztás visszafogásával reagálnak: Európában és Magyarországon is leginkább a ruházkodásra, a szórakozásra vagy utazásra, illetve az élelmiszervásárlásra fordított összegeken spórolnak a fogyasztók.

A válságkezelés azonban nem egyenlő a takarékoskodással: az európai fogyasztó számára a legfontosabb, hogy jobb körülményeket biztosítson a gyermekei számára. A fogyasztásban az olyan hosszú távú értékek kerülnek előtérbe, mint a család vagy a környezet védelme, a gyermekek iskoláztatása – derült ki a felméréséből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik