Gazdaság

Budapestre is jutott a közel-keleti tőkéből

Megtört a korábbi osztrák-német hegemónia, egyre több közel-keleti befektető jön Budapestre.

„Magyarországon 2011-ben nagyon színes volt a vásárlói paletta. A legnagyobb portfolió-tranzakció esetében osztrák vevőről beszélhettünk, a legnagyobb mennyiségben pedig az amerikai Heitman vásárolt” – mondta Borbély Gábor, a CBRE budapesti elemzési és tanácsadási vezetője. Első ízben fordult elő, hogy egy közel-keleti országban jegyzett állami alap budapesti ingatlant vásárolt, és egy közel-keleti magánbefektető is fellépett a vásárlói oldalon. Borbély szerint a Közel-Kelet tavalyi kiemelkedő aránya nem jelez még trendet, de a magyar ingatlanbefektetési piacon jellemző osztrák-német dominancia mindenképpen megtört.

Az elmúlt három évben egyetlen brit befektető – a Legal and General – fektetett be 800 millió fontnál nagyobb összeget London központi kereskedelmi ingatlanpiacán, miközben a legnagyobb nem brit befektetők egyenként mind 600 millió font felett költöttek– derült ki a CBRE jelentéséből. London központja az európai ingatlanbefektetések 41 százalékát vonzotta 2008 óta, szemben a 2006-2008-as időszakban mért 17 százalékos részarányával. A hitelválság óta jelentősen nőtt Londonban az olyan hosszú távú stratégiával rendelkező befektetők piaci részesedése, mint a készpénzben bővelkedő nyugdíj- és az állami befektetési alapok. Számos ilyen intézményi új belépő jelent meg az európai piacon, közöttük különösen jelentős a közel-keleti és távol-keleti befektetők aránya.

Az állami befektetési alapok többségét (56 százalékát) az olaj- és gázipar bevételeiből finanszírozzák. 2002 eleje óta a nyersanyagárak jelentős növekedése egyre nagyobb bevételhez juttatta a kitermelő országokat. A feltörekvő gazdaságok (például Kína) kereslet-növekedése a jövőben is magasan tartja majd a nyersanyagok árait. Azonban nem minden állami alap forrása az olajbevétel: számos, szintén ázsiai alapot a hosszú távú külkereskedelmi többletre építve alapítottak. Ilyen a szingapúri GIC és Temasek, vagy a kínai China Investment Corporation és a National Social Security Fund, amelyek gyorsan növekszenek ugyanazon az oknál fogva.

Simon Barrowcliff, a CBRE londoni tőkepiacokért felelős igazgatója a jelentést kommentálva azt mondta: „várhatóan továbbra is a készpénzben bővelkedő nyugdíjalapok és az állami befektetési alapok lesznek a növekedés motorjai London befektetési piacán. Ebben szerepet játszik az a törvényi változás, amely megengedi, hogy az ázsiai nyugdíjalapok az ingatlanpiacba is befektessenek, másrészt a nyersanyagok folyamatos drágulása. Az ázsiai befektetők különösen kedvelik azt a biztonságot, amit a brit jogrendszer nyújt, a magánkézben lévő alapok pedig stratégiai szempontok és kockázat-kerülés miatt választják Londont.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik