VISSZATASZÍTÓ MUTÁCIÓ
Még terjedelmesebb mûvekben lehetne leírni a közelmúlt magyar kapitalizmusának történetét, kialakulásának hazai és nemzetközi körülményeit, a politikai osztály, a gazdaság és a szellemi élet fõszereplõinek érdemeit, felelõsségét, tévedéseit vagy éppen bûneit. Azt gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt 25 évben kialakult magyar gazdasági rendszer a kapitalizmusnak meglehetõsen furcsa, sok szempontból visszataszító mutációja. Ezt leginkább a végeredménnyel, a magyar társadalom jelenlegi állapotával lehet igazolni. Hogy e mutáció kialakulásában mekkora szerepük volt a külsõ kényszereknek, illetve mekkora a saját tévedéseinknek, mindazt majd a gazdaságtörténészek feladata lesz kimutatni. (Mi mindenesetre gyakran mentjük fel magunkat a saját felelõsségünk alól.) Talán ehhez már meg is van a kellõ történelmi távolság, és csak intellektuális becsületesség kell ahhoz, hogy a tények objektív elemzését elvégezzék.
A kapitalizmus magyarországi mutációját elegánsabban duális gazdaságnak szoktuk nevezni, amelyben a multinacionális cégek világa virágzik, a kkv-ké pedig vergõdik, egyik napról a másikra él. Vannak hangadók, akik a multik jelenlétét csapásnak tartják, hiszen szerintük csak piacokat foglalnak, proletarizálják a nemzetet, szennyezik környezetünket, a magyar lelkületet, és lényegesen több erõforrást visznek el, mint amit behoztak. Mások a hasukat fogják a nevetéstõl, amikor a politika, a gazdaság, a külgazdasági diplomácia szavak elé a magyar vagy a patrióta jelzõt biggyesztjük. Õk e vállalati kör állami eszközökkel való támogatását kidobott pénznek tekintik.
Tudjuk, a sok-sok részigazság soha nem teszi ki a teljes igazságot. Chikán Attilának igaza van, a hamis kérdésfeltevés zsákutcába taszít bennünket.
A döntõ különbség kapitalizmus és kapitalizmus között nem azoknak szerkezetében rejlik, hanem abban, hogy az adott rendszer milyen társadalmi és morális célokat szolgál. Azok a rendszerek, amelyekben a társadalom szereplõinek egyik fele kioltja a másik felének energiáit, vagy az út szélén hagynak milliókat, nyomorra, végsõ soron bukásra vannak ítélve. A gazdaság célja ugyanis nem a profit, hanem a társadalom minden tagjának jóléte, boldogulása. A GDP növelése nem cél, hanem csupán eszköz egy jó, humánus és igazságos társadalom megteremtéséhez. Ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy minek nevezzük azt a rendszert, amely ezt a célt szolgálja, hanem az, hogy hogyan kombináljuk a társadalmi kohéziót megteremtõ közösségi és magán erõforrásokat.
A duális magyar gazdaság erõviszonyait rövidtávon nem lehet megváltoztatni. Annyit azonban kijelenthetünk, hogy az államnak olyan gazdaságpolitikát kell folytatnia, amelynek eredményeképpen a gazdasági növekedés a magyar társadalom jövedelmének gyarapodását eredményezi. Tehát a GDP-vel együtt a GNI is növekedjék, és legyen megbecsült tagja a társadalomnak minden multi és nem multi, amely ennek a követelménynek eleget tesz!
Ugyanakkor a kormánynak igenis megkülönböztetett figyelmet kell fordítania a fejlõdõképes kkv-k támogatására. Mégpedig kizárólag nemzetközi dimenziókban gondolkodva, és hosszú távú stratégiai szándék kinyilvánításával, magyar tulajdonú cégek ezreit kell világszínvonalra fejleszteni, és, ha úgy tetszik, kényszeríteni a külpiacokra. Ne féljünk a pozitív diszkriminációtól, hiszen a kkv-k jövõje a gyermekeink és az unokáink jövõje is egyben, mert ettõl a vállalkozói körtõl várjuk el, hogy munkavállalók százezreinek adjanak tisztes megélhetést és boldogulást jelentõ munkát. Ha ez nem következik be, fiatal tehetségeink tömegesen hagynak itt bennünket!
A Chikán professzor elindított vitát sok-sok fórumon folytatni kell. És persze ebben a hangütésben. Hiszen a világ számos, ma már fejlett kapitalista országában két évszázadon át folytak, és ma is folynak szenvedélyes viták a külföldi tõkebefektetések megítélésérõl. Ha-Joon Chang világhírû koreai közgazdász például több helyen is emlékeztet arra, hogy Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnöke 1836 majd 1841-ben is megtagadta a kvázi központi bank szerepét betöltõ Second Bank of the United States mûködési engedélyének megújítását, mondván, túl magas a 30 százaléknyi külföldi (angol) tulajdoni hányad. „Amennyiben ellenõrzésük alatt tartják a valutánkat, megkaparintják a közpénzeket, ezáltal függõségben tartják a polgáraink ezreit, no ez nagyobb veszélyt jelent, mint az ellenség haditengerészete és katonai ereje. Ennek a banknak tiszta amerikainak kell lennie” –harsogta Jackson. E szigorú elbánás ellenére a XIX. században és a XX. század elsõ felében a legtöbb külföldi tõkebefektetést Amerika fogadta.
A FINN PÉLDA
De vegyünk egy hozzánk közelebb esõ példát: Finnország az 1930-as évektõl egy sor kérdésben korlátozta a külföldi érdekeltségû cégek megjelenését, sõt, kifejezetten ellenséges volt a külföldi befektetõkkel szemben. Talán ma hihetetlenül hangzik, de tény, hogy a finn állam veszélyesnek nyilvánította azokat a cégeket, amelyekben a külföldi tulajdonrész meghaladta 20 százalékot. Ezen a hozzáálláson csak 1987-ben lazítottak valamelyest, de 1993-ig minden külföldi befektetést jóvá kellett hagynia a helsinki ipari és kereskedelmi minisztériumnak. Ám ennek ellenére az ország nem zárkózott be, ellenkezõleg, olyan társadalom és gazdaságpolitikát valósított meg, amelynek révén a globalizációnak haszonélvezõje lett. Tehát sikerült integrálnia magát a világgazdaság vérkeringésébe.
De lenne még mit tanulnunk Japántól, Dél-Koreától, Kínától és több, ma már nagyon fejlett európai kis ország gazdaságtörténetébõl is. Elsõsorban azt, hogy az erõltetett aktuális rögeszmékkel és partitúrákkal szembemenve, hogyan lehet a nemzet többségének érdekeit szolgáló gazdaságpolitikát megvalósítani.
Csak azok a hajdani szegény országok váltak a modernizáció, a nemzetközi gazdasági folyamatok fõszereplõivé, amelyek a külföldi befektetéseket és egyéb erõforrásokat alárendelték saját társadalompolitikai és gazdaságfejlesztési stratégiájuknak, de legalábbis beillesztették abba. Vagyis követték Polányi Károly fontos tanítását: a gazdaság több mint a piac, a társadalom pedig több mint a gazdaság. Ha a társadalom szétesik, s a humán tõke pusztul, akkor a gazdaság is szétesik, és ilyen társadalmakban a piac sem mûködik. Mint azt tapasztalatból tudjuk.
A szerzõ a Magyar Külgazdasági Szövetség társelnök
A Top 200 projektünkhöz – Magyarok és multik: együtt, mûködve? – kapcsolódó vita eddigi hozzászólói: Chikán Attila (27. szám); Reszegi László (28. szám); Csaba László (29. szám); Fodor István (30. szám); Papp József (31. szám); Mádi László (32. szám); Varga György (33. szám); Mikesy Álmos és Szabó Zsolt (34. szám); David Young (35. szám). Lapunk várja a reagálásokat, hozzászólásokat a szerkesztoseg@figyelo.hu e-mailre.
