Gazdaság

Jolly joker Mol-pakett

Lenullázhatja a magyar költségvetési tartalékot az Európai Bizottság áfaügyben hozott elmarasztaló döntése - írja a Népszabadság.

A költségvetési törvény újabb módosítását a kormány nem tervezi, pedig a lap szerint arra szükség lenne, amennyiben a vállalkozásoknak kifizetendő összeg meghaladja a százmilliárdot. A büdzsé tartalékában a június végi adatok szerint 123,9 milliárd forint szerepel, ám ebből 33,9 milliárd céltartalék, kötött felhasználással – emlékeztet a Népszabadság.

A tartalék tehát szűkös, kézenfekvő megoldásként ezúttal is az állami kézen lévő 21,2 százalékos Mol-részvénycsomag eladása merült fel. Az oroszoktól mintegy 500 milliárd forintért megvett Mol-pakettből alapesetben 4-5 százaléknyi piacra dobása elegendő lehet a helyzet rendezésére. Más kérdés, hogy a Mol-papírokba konvertált IMF-hitelt is vissza kell fizetni.

Török Zoltán nem zárja ki, hogy a százmilliárd forintra becsült áfa-visszatérítésnek csak kétharmada, esetleg háromnegyede terheli majd az idei költségvetést, azt pedig a tartalékból vagy átcsoportosítással valahogyan elő lehet teremteni. A Raiffeisen Bank vezető elemzője a lapnak elmondta, ha ennél rosszabb lesz a helyzet, akkor a hiány 0,1-0,2 százalékpontos növelésével is orvosolható a gond. A Mol-papírok értékesítése is lehetséges, de a részvényeket nem szabad „ráborítani” a piacra, kézenfekvő megoldás lenne, ha maga az olajtársaság venné meg a részvényeket.

A Mol a piacinál magasabb árat is kész lenne megadni érte, tudna is mit kezdeni a pakettel, és nem utolsósorban szívességet is tenne a kormánynak, amely ezzel elkerülheti azokat a vádakat, hogy esetleg eltőzsdézte, elkótyavetyélte volna a stratégiai nemzeti vagyonelemek közé sorolt részesedést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik