Gazdaság

Még nem tudja az EU, mikor zárható le a felülvizsgálat

Egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor zárható le a Magyarországnak nyújtott pénzügyi segítségnyújtás újabb felülvizsgálata - mondta hétfőn az Európai Bizottság szóvivője.

Az uniós végrehajtó testület napi sajtótájékoztatóján olyan kérdés hangzott el, hogy mi lenne a következménye annak, ha megállapodás nélkül zárnák le a felülvizsgálatot. Az illetékes szóvivő erre nem tudott válaszolni, de hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálatot nem zárták le eredménytelenség miatt, a lezárást elhalasztották, mert kérdések maradtak nyitva – tette hozzá.

Az Európai Bizottság szombat esti közleménye szerint a Magyarországon – az IMF-illetékesekkel együtt – tárgyalást folytatott EU-küldöttség üdvözölte az új kormány elkötelezettségét a 2010-es, a GDP 3,8 százalékát kitevő költségvetési hiánycél elérése mellett, és nyugtázta, hogy számos intézkedés történt idén az ezt meghaladó hiányhoz vezető folyamatok ellensúlyozása érdekében.

Ugyanakkor a küldöttség megállapította: a magyar kormánynak számos kérdésben több időre van szüksége, hogy további pontosítással szolgáljon. Emiatt elhalasztották a felülvizsgálat lezárását, és egyúttal arról is határoztak, hogy helyes lenne későbbi időpontban folytatni a tárgyalásokat.

Vasárnap a végrehajtó testület egyik szóvivője megerősítette azokat az értesüléseket, miszerint jövőre 3 százalék alatti hiányt szeretne látni Brüsszel a magyar költségvetésben.

Ajánlott cikk:

Matolcsy: szeptemberben tér vissza az IMF-EU-küldöttség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik