Kellemetlen meglepetés fogja érni azokat a kereskedőket, akik arra számítanak, hogy a válság elmúltával, a gazdasági helyzet javulásával az amerikaiak visszatérnek korábbi költekezési szokásaikhoz – állapította meg a pénzügyi tanácsadással, kockázatelemzéssel és piackutatással is foglalkozó neves könyvvizsgáló cég.
A széles körű, csaknem 11 ezer fogyasztóra kiterjedő közvélemény-kutatás során a megkérdezettek több mint egynegyede kijelentette: véglegesen megváltoztak fogyasztási szokásaik, ezentúl mindig takarékosabbak lesznek vásárláskor, és nem akarnak visszatérni a nagy költekezésekhez.
Stacy Janiak, a Deloitte amerikai kiskereskedelmi részlegének vezetője figyelmeztetett: a kereskedők – miközben nagyobb sebességbe kapcsolnak az ünnepi vásárlási szezon közeledtével – jobban teszik, ha újrafogalmazzák üzeneteiket az új, óvatosabban költekező fogyasztók irányában.
A felmérés arra is rávilágított, hogy az amerikai fogyasztók egyharmada esetében csökkent a termékek iránti márkahűség. A válaszolók 44 százaléka azt mondta, hogy bár ugyanott vásárol, ahol korábban, kevesebbszer jár az üzletekbe és kevesebbet is költ. Janiak szerint a diszkrecionális, vagyis az alapszükségleteken felüli jelentős vásárlóerő talán már nem fog feléledni.
A Deloitte kimutatása szerint az amerikai fogyasztók egyre nagyobb hányada vásárol a világhálón. Várhatóan minden ötödik vevő túlnyomórészt az interneten, virtuális áruházakban fogja lebonyolítani vásárlásait az ünnepi periódusban, sokan on-line fórumokon és közösségi portálokon tájékozódnak.
