Kastély & kvártély

Takarítok, főzök, felszolgálok, de a kávé mellé odaülök beszélgetni – foglalja össze a vendéglátásról vallott nézeteit Krajcsovics János, a pusztazámori Öreg Tölgy Kastély-Fogadó tulajdonosa. Első vendégeitől, három fiatal pártól annak idején azért köszönt el udvariasan, rögtön az első ebéd után, a kávé előtt, mert azok láthatóan nem értékelték a házigazda által sütött túrós lepényt, és az irodalmárokból, képzőművészekből, zenészekből összeverődött alkalmi társaságot, viszont hiányolták a jakuzzit a százéves falak közül. „Nem kell mindenkit beengedni” – teszi hozzá a régiségkereskedőből lett kúriatulajdonos.

Tíz éve a család teljes vagyonát feltették a pusztazámori vállalkozásra. Az önkormányzat egy új iskolát kért cserébe a Barcza család egykorvolt udvarházáért, mert nem volt annyi pénze, hogy egymaga belevágjon a beruházásba. Krajcsovicsék négy tanterem és két óvodai foglalkoztató helyiség kivitelezését finanszírozták, a nyolc tantermes, emeletes épület többi részét az önkormányzat fizette. A kastélyt, amely méreténél fogva inkább csak kúria, 1999 decemberében vehették birtokba. Az épület egyik szárnyát lakja a Krajcsovics-család, a másikban hat szoba található. Ezeket ma már csak visszatérő vendégeknek, barátoknak, ismerősöknek adják ki. Kizárólag rendezvényekből és filmforgatásokból igyekeznek fenntartani a házat. „Évi 20-22 esküvő fedezi a rezsit” – mondja Krajcsovics János, aki nem csinál belőle titkot, hogy olykor, leginkább telente gondot okoz a villany-, vagy a gázszámla kifizetése, de még sohasem maradt tartósan adósa egyik szolgáltatónak sem. Azt a 20 millió forintnyi hitelt is visszafizette, amit az iskolaépítéshez vett fel, de a ház biztosan nem teszi anyagi értelemben gazdaggá; igaz, nem is ambicionálja ezt.

Viszonylag kevés XVIII-XIX. századi udvarház, kúria sorsa alakult az utóbbi másfél évtizedben ilyen szerencsésen. A helyzetértékelést nehezíti, hogy nem lehet pontosan tudni, hány védett vagy védelemre érdemes épület van az országban, teljes leltárt ugyanis senki sem készített még. A Magyar Kastélyprogram Kht. egyelőre 9 megyében mérte fel a történelminek nevezhető ingatlanállományt. Szakértők úgy becsülik, hogy összesen 3,5 és 4 ezer efféle ingatlan lehet az országban, ezek közül mintegy 800 áll műemléki védelem alatt. Ez a lista azonban korántsem teljes. A pusztazámori épület védetté nyilvánítását például Krajcsovicsék két éve kezdeményezték, részletesen dokumentált régészeti és történeti kutatások után. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) azonban egyelőre nem reagált a beadványukra. (A hivatal lapzártánkig nem válaszolt a Figyelő ezzel kapcsolatos kérdéseire sem.) A védett épületek közül 90 a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában van, és 77-et egy 1992-es jogszabály tartósan állami tulajdonban rendel tartani. „Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy az állam képtelen ezeket felújítani, valószínűleg célszerű volna jó néhány kastélyt, szigorú garanciákkal, magánkézbe adni” – mondja Virág Zsolt, Magyar Kastélyprogram Kht. ügyvezető igazgatója.

AZ ÖSSZEDŐLÉS HATÁRÁN. Csakhogy a magántulajdonosok sem tudnak pénzt kicsiholni a kastély-vállalkozásokból. A kis- és közepes méretű ingatlanok ráadásul többnyire siralmas állapotban vannak. „Több száz olyan épület lehet, amely rövidesen össze fog dőlni” – ad helyzetképet Szebényi Lászlóné Márkos Lukrécia, a Magyar Kastélyok és Kúriák Egyesület (MKKE) elnöke, aki úgy becsüli, hogy 200-250 épület lehet magántulajdonban. Ezek közül 105 kastélyszállóként vagy fogadóként funkcionál, de Virág Zsolt szerint legfeljebb 10 lehet rentábilis. Nem véletlen, hogy folyamatosan több tucat közepes méretű kastélyfogadónak keres új gazdát a tulajdonosa. Statisztikai adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de szakmai körökben úgy tartják, hogy az igénybevevők legfeljebb egyharmada lehet klasszikus szállóvendég. Többnyire hétvégéken, valamint többnapos ünnepek alkalmával töltik meg a házakat. Egyébként vállalati csapatépítő tréningek, konferenciák, illetve esküvők, családi rendezvények tartják el ezeket a szállókat.

„Aki ma Magyarországon kastélyszállóba fekteti a pénzét, az olyan, mint aki diófát ültet. Nem magának ülteti, hanem az unokáinak” – ismeri el diplomatikusan Glaser Gyula, a hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló igazgatója, a Magyar Kastélyszállók Egyesületének (MKE) elnöke. Egy átlagos városi szálloda 4-5 évvel a nyitás után kezd hasznot hajtani, a kastélyszállók esetében ez kitolódik legalább 8-10 évre. A magyarázat Glaser szerint kézenfekvő: az öreg épületek fenntartása, üzemeltetése sokba kerül, elég csak az energiaköltségekre gondolni. Ezek a házak többnyire nem tartoznak egyetlen lánchoz sem, ami megnehezíti a feltöltésüket. Azok vannak könnyebb helyzetben, amelyeknek van bálterme nagyobb rendezvények befogadására. Virág Zsolt szerint komoly probléma, hogy a kastélyszállók zömében egyszerűen nincs mit csinálni, nincs hová, vagy miért elmenni a környékre. Alig 20 százalékuk van például valamilyen termálfürdő közelében, és mindössze kettőnek van saját, igazolt gyógyforrása. Ráadásul az épületek többsége Virág szerint kicsi; a szakember úgy véli, legalább 50 szoba szükséges a gazdaságos működtetéshez.

Hiányzik, vagy inkább hiányzott a közös, intenzív marketing is, ami bevezetné a nemzetközi kastélyturisztikai piacra a magyar házakat. Az MKE megalakításának ez volt az egyik legfőbb indoka. Glaser Gyula komoly áttörésnek tartja, hogy a volt keleti blokk országai közül elsőként Magyarország, illetve az egyesületük csatlakozhatott a Historic Hotels of Europe elnevezésű szervezethez. Krajcsovics János szerint leginkább egy tehetős nyugdíjas réteg hiányzik, hiszen a Lajtán túl jellemzően e kör tartja el a kastélyszállókat.

REPREZENTÁLNAK. A szükséges befektetés nagyságrendjének érzékeltetésére Glaser Gyula két példát említ. Kutas-Kozmapusztán 3 milliárd forintos ráfordítással alakítottak ki egy 14 szobás, ötcsillagos szállót, és ugyanennyibe került egy 20 szobás, ugyancsak ötcsillagos fogadó létrehozása a budai Várban. „Nehéz megjósolni ezek megtérülési idejét” – jegyzi meg az MKE elnöke. Feltehetően ezeket a házakat más üzleti megfontolásból, reprezentációs célból ismerőseik, barátaik fogadására tartják tulajdonosaik – svájci, illetve orosz befektetők. Az átlagosan négycsillagos házak nyilván nem kerültek ennyibe, de a szállodások azt mondják, hogy a befektetők zömének van más jól menő üzlete, amiből finanszírozni tudják a kastélyszállójukat.

A Svédországból hazatelepült Hídvégi Andrásnak viszont nincs ilyen üzlete. Nem árulta el a Figyelőnek, hogy mivel foglalkozott az emigrációban, s mekkora tőkét sikerült felhalmoznia, mielőtt belevágott volna a magyarországi kastélyszálló biznisz eddigi legnagyobb fejlesztésébe, mindenesetre egy hatcsillagos, 365 szobás luxusszállót tervez kialakítani a hajmáskéri katonai kastélyban. Az 1911-ben, a monarchia legnagyobb huszárlaktanyájaként átadott épület a második világháborút követően negyven esztendeig a Magyarországon állomásozó orosz csapatok egyik főhadiszállásaként szolgált. Az épületet Hídvégi augusztusban vásárolta meg 36 millió forintért a Veszprém megyei község önkormányzatától.

„Az összedőlés határán áll az egész” – indokolták a Figyelőnek a községházán a 15 hektáros területen fekvő, több ezer négyzetméteres ingatlan rendkívül nyomott árát. Mint hozzáteszik, nem az egyszeri bevételt tartották fontosnak, hanem azt, hogy történjen végre valami a falu közepén álló épülettel. Az ingatlant tíz éve kapták meg hasznosításra az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től. Azóta több jelentkező is akadt, de üzletet senkivel sem sikerült kötniük. Az ingatlanspekuláció elkerülése érdekében egyelőre elidegenítési tilalmat jegyeztettek be az épületre, és ha 2010-ig nem kezdődik el a rekonstrukció, Hídvégi cége, az Androméda Kastély Kft. még egyszer 36 millió forintot lesz köteles fizetni az önkormányzatnak, ráadásul az ingatlan tulajdonjoga is visszaszáll a községre.

Hídvégi azt mondja, nemcsak partnereket talált már a grandiózus tervhez, de több bankkal is egyeztetett, így a többmilliárd forintos beruházás finanszírozásával nem lesz gond. A megtérülést egyrészt külföldi utazásszervező cégekkel meglévő összeköttetéseire, illetve a Balaton és a Bakony vonzerejére alapozza. Számít a konferenciaturizmusra, elsősorban nemzetközi katonai, például NATO-rendezvényekre, és aktív vagy már nyugdíjas külföldi katonák tömegeire, akik szerinte vonzónak tartanák egy kaszárnyaszállóban tölteni a szabadságukat. Hídvégi, aki a kastély melletti katonai kórházban született, mert édesapja Hajmáskéren állomásozott, szeretne több épületet is megvásárolni a volt szovjet bázis korábbi területén, köztük például a hajdani tiszti kaszinót is.

A NÉV KÖTELEZ. A magánkézben lévő épületek másik nagy csoportja lelkes kastélyrajongók vagy történelmi családok leszármazottainak a birtokában van, akik szinte kivétel nélkül érzelmi alapon vásároltak. „Megígértem édesapámnak, hogy visszajövök, ha Magyarország szabad lesz” – indokolja Ullein-Reviczky Lovice Mária, miért tette át székhelyét Londonból a Nógrád megyei Kelecsény-pusztára. Apja Horthy Miklós sajtófőnöke, majd svédországi nagykövete volt, aki Szálasi hatalomátvételét követően előbb Svájcban, majd Angliában keresett menedéket. A Cserhátban megbúvó kúria valamikor a Buttler családé volt, egy kirándulás alkalmával fedezte fel férjével a „grófnő”, ahogyan a helybeliek emlegetik. Másfél évtizede vette meg a romos épületet a hozzá tartozó kétszázegynéhány hektáros földdel, erdővel együtt a magyarnándori állami gazdaságtól. Két évbe telt az engedélyezés, és majdnem ugyanennyi ideig tartott a felújítás. A kúriát a családi gyűjteményből rendezték be; ma kulturális központként, nemzetközi találkozók és konferenciák helyszíneként funkcionál. Gyakori vendégek itt a Magyarországon állomásozó diplomaták, és a magyar kormány, illetve politikai elit képviselői. A Londonban mű- és régiségkereskedéssel foglalkozó Ullein-Reviczky Lovice Mária nem is gondolt arra, hogy gazdálkodjon; azt mondja, azt sem egyszerű megoldaniuk, hogy a földjüket és erdőjüket rendben tartsák. Nincs jelentkező, aki a birtok gazdasági ügyeit vinné, és munkanélküliség ide vagy oda, nincs, aki megművelné a szántójukat.