Most aztán tényleg ember legyen a talpán, aki el akar igazodni az amerikai gazdasági mutatókon. A GDP a harmadik negyedévben éves szinten közel 4 százalékkal nőtt, ami másfél esztendeje a legerőteljesebb ütem. A tőzsdék az utóbbi hetek gyengélkedése dacára is jóval magasabban vannak a tavaszi mélypontnál. Másfelől a lakossági hitelfelvétel váratlanul lelassult az ősz elején. A kőolaj ára hajszál híján elérte a barrelenkénti 100 dollárt, az aranyé történelmi rekord közelében van, s az élelmiszereké is gyorsan emelkedik. Úgy tűnik, elszabadultak az árak. Csakhogy a tizenkét havi maginfláció nem éri el a 2 százalékot. A zavar még a Fednél is jelentkezik: az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény döntéshozói között nyílt véleménykülönbség van a tekintetben, hogy a jelen körülmények között szükséges-e tovább csökkenteni a kamatokat.
Karácsonyi forgatag 2007-ben. Ritka vendég ma a vásárló.
Ám ha hátralépünk egyet, hogy perspektívát váltsunk, a helyzet valamivel világosabbá válik. A furcsa fejlemények arra a régi paradoxonra emlékeztetnek, hogy mi történik, ha egy ellenállhatatlan erő beleütközik egy mozdíthatatlan tárgyba. Jelen esetben az ellenállhatatlan erő az amerikai gazdaság, amely a 2001-es rövid recessziót leszámítva több mint másfél évtizede folyamatosan bővül. A mozdíthatatlan tárgy pedig a sokévi túlhajtott hitelezés nyomán keletkezett, mára törleszthetetlen nagyságúnak bizonyuló adósságok fala. Fennáll az általános, a hitelezőket és a hitelfelvevőket egyaránt tönkre tevő krach veszélye. Így hát az amerikai gazdaság vagy túljut a hitelválságon – vagy nem. Ilyen egyszerű. Azt persze nem tudhatjuk, mi lesz a végkimenetel. Azt viszont legalább igen, hogy melyek a kulcskérdések, és mely mutatókra kell leginkább figyelni. Ezek között vannak olyan, széles körben nyomon követett indikátorok, mint a lakóingatlan-eladások és a foglalkoztatás alakulása, de vannak kevésbé kézenfekvők is, mint amilyen a bankközi hitelek kockázati felára.
A gazdaság pályáját az teszi most a szokásosnál is kiszámíthatatlanabbá, hogy a fő fenyegetés, a hitelkrach magából a pénzügyi rendszerből fakad. A közgazdászoknak gondot okoz ennek megértése, kivált, mivel a magas fordulatszámon járó és globálisan összekapcsolt pénzpiacok komplexitásával kell szembesülniük.
CLINTONTÓL CLINTONIG. A legközelebbi analógia a kilencvenes évek elejéről kínálkozik, amikor a rossz kereskedelmi ingatlanhitelek megrendítették a bankrendszert. A vállalati hitelnyújtás gyakorlatilag leállt, és a Citigroup majdnem csődbe ment. Sok közgazdász azt jósolta, hogy a bankok gondjai a gazdaság egészére ki fognak terjedni, s Bill Clinton (aki a felesége, Hillary révén éppen most készül visszatérni a Fehér Házba) nem véletlenül állította 1992-es kampányának középpontjába a gazdaságot. Amikor azonban évek múlva megjelentek a revideált adatok, kiderült, hogy az elnökválasztás idején a növekedés jóval 4 százalék fölött volt.
Ugyanez a kérdés ma is: erős növekedés vagy ugrás a mélybe? Mindenekelőtt a lakóingatlan-piacot kell szemügyre venni, hiszen a hitelezési túlkapások ott voltak a legnagyobbak. De nem önmagában az árak süllyedése az érdekes, hanem az, hogy erre válaszul fellendülnek-e az eladások. Ha igen, az jó hír a gazdaságnak, hiszen az új ingatlanok számának gyarapodása több munkát jelent az építőipar, a régiek adásvétele pedig az ügynökök, ügyvédek, lakberendezők és mások számára. Az árak és az eladások párhuzamos visszaesése ellenben rossz hír, mert azt jelzi, hogy a potenciális vásárlók további árzuhanástól félnek. Márpedig a jelek szerint éppen ez történik. A meglévő lakóingatlanok értékesítése szeptemberben 19 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, habár a medián ár csak 4 százalékkal csökkent. A Goldman Sachs november eleji jelentése szerint Kaliforniában – a hitelválság epicentrumában – „beütni látszik a recesszió”, Floridában és Nevadában pedig valószínűleg már be is ütött.
Az ingatlanpiac összeomlása azonban még nem nyírhatja ki a gazdaságot, amíg a munkahelyek száma lendületesen nő. Ez a második fontos mutató, s itt egyelőre nincs gond. Októberben az első kimutatások szerint 160 ezer új állás keletkezett, zömmel a szolgáltatásokban. De a dollár gyengülése jót tesz az állásteremtésnek az exportágazatokban is, és a jó globális növekedés a technológiai szektort is magával húzza. Ami pedig egyenesen meglepő: az egy dolgozóra jutó kibocsátás éves viszonylatban 4,9 százalékkal nőtt, így a munkaadók a nélkül emelhetik a béreket, hogy ezzel inflációs nyomást gerjesztenének.
Eladó amerikai lakóház. A jelzáloghitelek bedőlése az ingatlanpiac egészét magával ránthatja.
Vannak ugyanakkor rejtett gyengeségek is. Hiába a sok új munkahely, egy másik adat szerint az állásban lévők száma 250 ezerrel csökkent. Közgazdászok egy része úgy véli, gazdasági fordulópontok idején ez a mutató az igazán lényeges, ezért reális annak veszélye, hogy az amerikai gazdaság a jövő év közepéig recesszióban lesz.
A derűlátóbbak erre azt válaszolják, hogy a hitelválság nem akkora jéghegy, amely elsüllyeszthetné a 14 ezer milliárd dolláros gazdaság hajóját. Noha a másodlagos jelzáloghitelek felvevői körében kétségkívül óriási a fizetésképtelenségek száma, a teljes veszteség Lincoln F. Anderson, a bostoni LPL Financial Services vezető közgazdásza szerint kisebb lesz az összes kinnlevőség 1 százalékánál. Erre is van azonban ellenérv: ha a hitelezők meggondolatlanok voltak a másodlagos jelzálogkölcsönök terén, akkor feltehetőleg más területeken is a kelleténél kisebb óvatosságot tanúsítottak. Így vélekedik többek közt Avinash Persaud, a londoni Intelligence Capital elnöke, aki szerint „még nem látjuk a bajt teljes egészében”. Az ő igazát látszik alátámasztani, hogy az elsődleges jelzáloghitelek, valamint az autóvásárlási, a kártya- és a vállalati hitelek kategóriáiban is rohamosan nő a fizetésképtelenségi ráta.
A következő kérdés ezért az, kiolvashatók-e általános hitelválságra utaló jelek a kockázatos és a kevésbé rizikós értékpapírok közti kamatkülönbség alakulásából. E tekintetben augusztus közepén kezdett romlani a helyzet, amikor a bankok sorra számoltak be a jelzálog-támogatott értékpapírokon elszenvedett veszteségeikről. Aztán szeptemberben és október nagy részében úgy tűnt, a piacok rendbe jönnek, azóta viszont ismét megfordult a trend. Bennfentesek riasztónak tartják, hogy a bankok nem bíznak egymásban. A londoni bankközi kamatláb (Libor) – ezt a nagy, egészséges bankok számítják föl egymásnak rövid lejáratra – rendszerint nem egészen 10 bázisponttal magasabb a kockázatmentes hitelekre vonatkozó alapkamatnál. Ám augusztusban az eltérés 70 bázispontra bővült, s bár volt egy átmeneti szűkülés, jelenleg is 60 bázispont körül mozog.
TERJEDŐ PESSZIMIZMUS. A hitelválságban az a legijesztőbb, ha a bankok, a vállalatok és háztartások egyszerre fújnak visszavonulót, és a túlzott óvatosság megöli a növekedést. Ez eddig nem következett be, de a Fed jelentése szerint a bankok októberben szigorítottak a hitelkondíciókon, s ezzel párhuzamosan csökkent a hitelkereslet mind a cégek, mind a fogyasztók részéről. A CFO magazin felmérése arról tanúskodik, hogy a társaságok pénzügyi igazgatói 2001 óta nem látták olyan sötéten a helyzetet, mint most: szeptemberben 4:1 volt a pesszimisták és az optimisták egymáshoz viszonyított aránya. Ami pedig a lakossági fogyasztást – azaz a növekedés fő motorját – illeti, a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe a júliusi 112 pont után meredeken zuhant, s októberben már csak 96 pont volt.
A lakosság hangulatát a karácsony előtti bevásárlási időszak fogja igazán megmutatni. Az e vonatkozásban barométernek számító vezető kiskereskedelmi láncok némelyike – köztük a Wal-Mart – a szokásosnál három héttel hamarabb, már november elején elkezdte az árleszállítást, méghozzá olyan kedvezményekkel, amelyek egyes elemzők szerint pánikra utalnak. Másfelől tény, hogy a jelzáloghitel-válságot a növekedés szempontjából kevésbé fontos alsó középosztály szenvedi meg a legjobban. A lakossági jövedelem tekintetében alsó 40 százalékára a kiadásoknak csak 21 százaléka jut. Így ha a részvénypiac stabilizálódik, a fogyasztók végső soron vagyonvesztés nélkül úszhatják meg a zűröket. Igaz, az utóbbi hetek tőzsdei mélyrepülése nyomán a befektetők értelemszerűen szegényebbnek érzik magukat, s ez visszavetheti vásárlási kedvüket. Hozzájön ehhez, hogy a Citigroup, a Merrill Lynch és más bankok láthatóan képtelenek felmérni saját problémáik súlyosságát.
Lehet, hogy az amerikai gazdaság ellenállhatatlan erő, ám a hitelválság nyilvánvalóan kezdi lassítani. Ha a végkifejlet még bizonytalan is, annyi világos, hogy nő a recesszió veszélye.
