A Hegyalja kapuját jelképező oszlopok közel százmillió forintba kerültek. Egy-két kilométerrel keletebbre, a várost elhagyva – ahonnan szép kilátás nyílik a tokaji Kopasz-hegyre – újabb építkezést jelző tábla fogad: itt épül Európa legnagyobb szalmatüzelésű erőműve. A két beruházás híven tükrözi a zempléni, hegyaljai térség állapotát, és viszonyunkat a világhírű, de elmaradott tájhoz. Iparosítás vagy kultúrtáj-építés, ez a kérdés. Az előbbit rábízhatjuk nagy erejű tőkés csoportokra, az utóbbihoz azonban széles körű együttműködés és jól átgondolt tervek kellenek.
A szerző borász, újságíró
A szalmaerőmű építtetője, a Hujber Ottó által vezetett, japán és olasz tőkéből létrejött BHD Hőerőmű Zrt. határozott elképzelésekkel érkezett. A 36 milliárd forintos beruházás mellett a Hujber érdekeltségi körébe tartozó cégek terveznek egy, még ennél is nagyobb energetikai beruházást a Zemplénben. Szerencstől 15 kilométerre egy víztározó kialakításával szivattyús erőműveket építenének.
RADIKÁLIS BEAVATKOZÁSOK. E beruházások gyökeresen megváltoztatnák az iparosodás eddigi hullámaiból kimaradt, falusias, mezőgazdasági jellegű zempléni, hegyaljai tájat. Hujber Ottó érvelése szerint erre szükség is van, mivel a régió mintegy százezer lakosának csak kisebb része képes megélni a borászatból, nincs munkalehetőség, elmaradtak a fejlesztések. Energiára pedig az egész országnak szüksége van, és szerintük ezeket az erőműveket csak itt lehet megépíteni. Érvelése alapján projektjei zöld beruházások, nem veszélyeztetik sem a természetet, sem a bortermelést, és összeegyeztethetők világörökségi szempontokkal is.
A szalmaerőmű valóban zöld projekt, a probléma nem is ez, hanem a helyszín és a méretek. A szerencsi erőművet 49,9 megawatt teljesítményűre tervezik, azért ekkorára, mert az energiatörvény szerint 50 megawatt alatti erőművektől az állam kötelezően, a piaci ár fölött átveszi az energiát. Az építtető célja tehát az, hogy a lehető legnagyobb kiserőművet hozza létre és annak termelését teljes egészében az állam felé értékesítse. A Hujber által is gyakran hivatkozott nyugat-európai bioerőművek kisebb teljesítményűek – a legnagyobb 38 megawattos és mindössze 28 alkalmazottat foglalkoztat -, és jellemzően a helyi önkormányzat és/vagy az alapanyag-termelők tulajdonában vannak. Céljuk valamely helyi intézmény energiaellátása, és csak a fölösleget táplálják be az országos rendszerbe. A Szerencs határába tervezett erőmű alapanyag-igénye nem kevesebb, mint évi 270 ezer tonna. Ennyi szalma szakértők szerint 70-80 ezer hektáron terem, ami egy 15,5 kilométer sugarú körnek felel meg. Az erőműtől keletre fekvő területet a Tiszáig ártér, szőlő és erdő borítja. Nagyrészt védett területek.
KIHASZNÁLATLANUL. A Szerencs keleti határában épülő, 30 méter magas ipari létesítmény a Hegyalja nyugati részének minden magasabb pontjáról jól látható lesz. Tokaj-Hegyalja kultúrtájként (Szerencstől Sátoraljaújhelyig, azaz nem csak Tokaj városa!) az Unesco világörökségi területe, a Hegyalja feletti Zemplén jelentős része az unió Natura 2000 programjában kapott védett státust. Ezek a besorolások arra is hivatottak, hogy megteremtsék annak lehetőségét: az ott élők a turizmusból, a tájba illő gazdálkodásból és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokból jól megéljenek. A várakban, kastélyokban gazdag, hírneves borvidéken ezt a lehetőséget egyelőre nem sikerült kihasználni. Nem alakult ki a vízi turizmus infrastruktúrája, nem épültek kerékpárutak, az épített örökség védelme néhány, jórészt kívülről érkezett magánbefektetőt kivéve szinte senkit nem érdekel. A programlehetőségek nem állnak össze turisztikai csomaggá. Kevés a turista. A helyiek nagy része nem érzi, hogy előnye származna a térség világörökségi státusából. Az erőmű-beruházók választása azért is esett a zempléni régióra, mert úgy gondolták, itt találkozhatnak a legkisebb ellenállással. A civil mozgalmak azonban felvették a kesztyűt…
