Igen, ez már egy valódi tőzsdelufi, melynek kipukkadásakor nagyon sokan, nagyon sokat fognak sírni – ilyen és ehhez hasonló idézetekkel volt tele májusban a gazdasági világsajtó annak nyomán, hogy egészen elképesztő tempóban értek el újabb és újabb csúcsokat a kínai részvények. Ismert közgazdászok, illetve a nagy befektetési bankok részvényelemzői közül szinte mindennap megszólalt valaki, rámutatva a kínai piac vészes túlhevülésére. Alan Greenspan, a tavaly nyugdíjba vonult amerikai jegybankelnök is beállt a sorba, amikor a sanghaji piac indexe átlépte a 4 ezer pontot. Nos, azóta eltelt közel fél év, s akik hittek a józan figyelmeztetéseknek, hatalmas nyereségtől estek el: a sanghaji index újabb laza 50 százalékot emelkedett, október közepén elérve a 6 ezer pontot.
Ráadásul ma sincs semmi jele annak, hogy csitulna a láz – legalábbis ami a helyi, kínai befektetőket illeti. Ők adják ugyanis a felhajtóerőt a piacnak. Naponta több tízezer új értékpapírszámlát nyitnak, a tőzsdéző kisbefektetők száma pedig már több tízmillióra rúg. Az ország hatalmas mérete és világgazdasági jelentősége okán azonban a kínai tőzsdei szárnyalás különlegesebb, mint az elmúlt években például Vietnamban, vagy néhány arab országban kialakult „lufifújás”. Szinte az egész világ Ázsiáról, s azon belül Kínáról – az új világhatalomról, a leggyorsabban növekvő gazdaságról, a szinte korlátlan üzleti lehetőségek földjéről – beszél.
PÖRGÉS. S valóban, a kínai gazdaságot eddig egy kicsit sem sikerült lehűteni. Az idei harmadik negyedévben – hasonlóan az előző kettőhöz – újra 11 százaléknál nagyobb mértékben nőtt a GDP, miközben az infláció 6,2 százalékig pörgött fel. Az elemzők újabb és újabb kamatemelésekre számítanak, s a jüan erősödését szeretnék látni. Amióta 2005 nyarán megszüntették az amerikai devizához való kötöttségét, a kínai deviza 10 százalékkal értékelődött fel a dollárral szemben, ám az euróval szemben gyengült, így az öreg kontinens felé irányuló exportot egyáltalán nem vetette vissza a részleges árfolyam-liberalizáció. A kínai jegybank eddigi kamatemelései sem a gazdaságot, sem a tőzsdét nem voltak képesek lelassítani. A monetáris szigorítás eddig általában egy-két napra riasztotta csak el a befektetőket, akik minden árfolyamesésbe belevásároltak.
A kínai piacok kitartó emelkedését az emlékezetes februári, egy nap alatt bekövetkezett 9 százalékos szakadás sem tudta tartósan visszavetni: pár hét alatt ledolgozták veszteségeiket a részvények. Később, az amerikai jelzálogpiaci válság okozta nemzetközi eladási hullámot már szinte meg sem érezték a kínai papírok. Sőt, a nemzetközi piacok fellélegzésével párhuzamosan még a korábbiaknál is magasabb fokozatba kapcsoltak, a drágulás egyre gyorsabb lett. Ráadásul ez már nem csak a Sanghajt érintette, hanem a sokáig lemaradó hongkongi mutató is elképesztő száguldásba kezdett. Nem véletlenül: úgy fest, a kínai polgárok számára is lehetővé teszik, hogy a hongkongi parketten vásároljanak részvényeket. Ettől azt remélik, hogy az egyre növekvő megtakarítások nem csak a sanghaji és sencseni tőzsdére találnak maguknak utat, hanem a Peking uralma alá éppen tíz éve visszakerült város tőzsdéjére is, ahol szakértők szerint az elkövetkező egy évben 100 milliárd dollár értékű befektetés valósulhat meg így.
A dolog pikantériája, hogy a két börzén lényegében ugyanazokat a papírokat is meg lehet venni, csak teljesen különböző árakon. A sanghaji tőzsdén az úgynevezett A részvények forognak, a másik börzén pedig ugyanezek H sorozatából lehet vásárolni. Az árkülönbség akár a 70-80 százalékot is elérheti, ám a piac egyelőre nem tud hatékonyan működni: a kockázatmentes profitot nem lehet lefölözni hongkongi vásárlással és sanghaji eladással. A két részvénysorozatot ugyanis nem helyettesíthető egymással, ráadásul az A-t lényegében csak a kínai befektetők vásárolhatják, a H-t pedig a külföldiek. Jól mutatja a tőzsdeláz mozgatórugóit, hogy a kínai befektetők ugyanazon cég papírjának az árát sokkal magasabbra hajtották, mint a tőzsdelufikat jól ismerő, a részvények értékeltségi szintjére jobban odafigyelő külföldiek.
Noha nyilvánvaló, hogy középtávon már csak egy tőzsde és egy részvénysorozat marad meg, szakértők szerint hosszú évek telnek majd el addig, amíg ez megvalósul. Mégis, az elmúlt hetekben a hongkongi árak egyértelmű emelkedését és a sanghajiak csökkenését lehetett látni: az előbbi index, a Hang Seng lapzártánkkor törte át a soha nem látott 30 ezer pontos határt, míg a Sanghaj Composite október közepi csúcsa óta közel 10 százalékot esett (lásd a grafikont). Ez alapvetően jó hír azoknak a magyar befektetőknek is, akik a kínai piacban utaznak. A befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítások portfólióiban egyre nagyobb szerepet kapnak a részvények, s különösen az ázsiai, kínai papírok. A unit-linked eszközalapok a külföldiek számára elérhető részvénysorozatokba, illetve az ezeket vásárló befektetési alapokba tudnak fektetni, ezért – lufi ide vagy oda – a kockázatos életbiztosításokat bevállalók manapság igen szép hozamot tudnak felhalmozni. Persze kérdés, időben ki fognak-e majd szállni a vonatból.
ADAGOLVA. Ma mindenesetre az az érdekes helyzet állt elő, hogy az árak emelkedésével párhuzamosan egyre kevesebben riogatnak a lufival. Pedig a kínai cégek árfolyama a jövő évre várható részvényenkénti eredményük 50-szereséhez közelít, ami nagyon magas értékeltségi szintnek felel meg. Nincs ez másképp az amerikai tőzsdékre bevezetett kínai cégek részvényeinél sem, sőt extrém eseteket is találni. A Nasdaq-on forgó, online pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó China Finance Online az idei eredményének több mint ötszázszorosán forog; ez a jövő évi várható eredmények fényében száz köré mérséklődhet, ám árfolyama két hét alatt a négyszeresére nőtt szeptemberben. Mégis, a szakértők bíznak abban, hogy a kínai kormány bármilyen áron el kívánja kerülni az árak összeomlását, legalábbis a jövő nyári olimpiáig biztosan. A sanghaji és a hongkongi piac közötti átjárás lehetőségéről, valamint egyéb kérdésekről is úgy adagolják a híreket, hogy az árak ne emelkedjenek tovább, de hirtelen nagymértékű visszaesés se következzen be.
Persze ettől még a piac rettenetesen túlfűtött. Igaz, egy tőzsdelufi kipukkadásának soha nem lehet megjósolni az idejét. Sokan azt valószínűsítik, hogy a gazdasági növekedés első, meglepetésszerű lassulása váltja majd ki a nagy esést, mások pedig az olimpia által keltett lelkesedés elülése utánra tippelnek. Ezzel együtt az is igaz, hogy több tízmillió kínai kisbefektető gondolkodását, várható befektetési döntését, egy beinduló esésre adott reakcióját szinte lehetetlen előre megjövendölni.
