A két koalíciós párt viszonyát pedig gyakran írják le úgy, mintha az 5-6 százalékos támogatottsággal rendelkező SZDSZ irányítaná a több mint 40 százalékot bíró MSZP-t. Ezzel szemben a valóság az, hogy jórészt az előző kormányzati ciklus sokszor felelőtlen, osztogató és neoliberálisnak távolról sem nevezhető gazdaságpolitikája olyan hatalmas államháztartási hiányhoz vezetett, hogy a régi-új koalíció számára ennek kezelése vált a legfőbb politikai kérdéssé. Miként az előző négy évben sem vált meghatározóvá az SZDSZ gazdaságpolitikája, úgy a most lezárult koalíciós tárgyalásokról sem mondható el, hogy a kicsiny SZDSZ ráerőltette volna akaratát a nagy MSZP-re.
SOMOGYI ZOLTÁN, a Political Capital Institute igazgatója
AZ SZDSZ ELLENÉBEN. A liberálisok az idei választási kampány során gazdaságpolitikai váltást; az euró 2010-es bevezetését; kisebb államot; 20 százalékos, egykulcsos adót; az egészségügyet illetően több, egymással versengő biztosítót; a szociális juttatásokat tekintve pedig a rászorultsági elv szigorú érvényesítését ígérték. Ehhez képest nehéz lenne az SZDSZ totális győzelmeként értékelni az új kormányprogramot. A dokumentum nem ejt szót az euró 2010-es bevezetéséről, sem a párt legfontosabb ígéretének számító egykulcsos adóról, az egészségügyi reform kapcsán pedig egyszerűen a távolabbi jövőbe tolta annak eldöntését, hogy lesz-e több biztosító, vagy sem. A különböző szociális juttatások és kedvezmények liberálisok által szorgalmazott rászorultsági alapra helyezése még nem látható tisztán, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint azonban ebben a vonatkozásban is az MSZP-s álláspont fog érvényesülni. A gazdaságfejlesztésben pedig a szocialisták szándéka szerint továbbra is fontos szerepe lesz a támogatásoknak, szemben az SZDSZ általános adócsökkentést ígérő politikájával. Adócsökkentés amúgy sem lesz, helyette adóemelés várható.
Mindemellett, a tervezett közigazgatási reform némi meglepetésre a kisebbik kormánypárt megyerendszert megszüntetni szándékozó elképzelését tartalmazza. A szocialisták részéről ez komoly gesztusnak tekinthető. Ám a csupán kétharmados törvények miatt utóbbi esetben nem kizárólag a kormánypártokon múlik a döntés, hanem azon, hogy a Fidesz meg tud-e állapodni a MSZP-vel.
A kisebbik kormánypárt küldöttgyűlése – az európai liberális politika elveihez és gyakorlatához viszonyítva szokatlan módon – ellenszavazat nélkül fogadta el a baloldallal kötött koalíciós megállapodást. Pedig a kormány összetétele sem kedvez az SZDSZ-nek. A három liberális miniszter egyike sem számít pártja erős politikusának. Az utóbbi években leginkább hallgatásával kitűnt Persányi Miklós Medgyessy Péter felfedezettje volt 2003-ban, a közvélemény-kutatások tanúsága szerint a sokak által még mindig szocialista politikusnak tartott Kóka János Gyurcsány Ferenc választottja volt 2004-ben, az SZDSZ szakértői közül érkezett Molnár Lajos pedig idáig teljesen ismeretlen volt, ezért politikai teljesítménye is megjósolhatatlan. A második Gyurcsány-kormány erős szocialista politikusok mellett gyenge liberális politikusokból áll össze, ami megkérdőjelezi az SZDSZ jövőbeni érdekérvényesítő képességét. Ezen a helyzeten persze változtathat, ha Kóka János 2007-ben elnyeri pártja elnöki tisztségét. Utóbbi esetben viszont az válhat kérdéssé, hogy az SZDSZ-ben, valamint a liberális érzelmű választók körében hányan tekintik majd Gyurcsány Ferenc meghosszabbított kezének Kóka Jánost.
CENTRALIZÁCIÓ. Ráadásul hiába kapott fontos – jelentős uniós támogatásokkal is gazdálkodó – tárcákat az SZDSZ, ha a centralizált kormányzati szerkezet és a minden eddiginél erősebb Miniszterelnöki Hivatal (MeH) jócskán megnehezíti majd az önálló politika kialakításának lehetőségét az egyes minisztériumok élén.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy sor kerül a gazdaságpolitikai váltásra. Politikai szempontból viszont kérdés, hogy mindez milyen szereposztásban történik. Ha a következő években a kisebbik kormánypárt nem politizál hatékonyabban, akkor könnyen lehet, hogy az új gazdaságpolitika és a reformkormány imázsa kizárólag a szocialistákhoz kötődik majd. Az SZDSZ esetében tehát eddig igaz a liberális minimum – a lehetőségeihez képest.
