Szlobodan Milosevics, Jugoszlávia utolsó diktátora a szerb hegemóniát akarta megteremteni Jugoszlávia népei felett. Ezért vértengeren gázolt át. Gyűlölettel terhes fegyveres agressziói bűnrészessé tették Jugoszlávia szétverésében. Élete utolsó öt esztendejét népirtással vádoltan a hágai nemzetközi bíróság börtönében, egy háromszor öt méteres cellában töltötte. Nagy-Szerbia az ő számára 15 négyzetméterre zsugorodott. (A cellában ágy, íróasztal, tusfülke és szerb adások vételére beállított műholdas tévé.) Szombaton reggel ott találták holtan.
Perének tárgyalását szívbetegsége és magas vérnyomása miatt már sokszor meg kellett szakítani. Így az első jelentés joggal állíthatta, hogy természetes oka volt a halálának. Ezt látszólag alátámasztotta az ex-diktátor angol védője. Közölte: kizárható az öngyilkosság, hiszen – több hágai visszautasítás után – újra kérvényezte kliensének moszkvai gyógykezelését, és válasz még nem érkezvén, a fogoly reménykedett. Ezt az érvelést azonban gyengítette, hogy az angol védőt a bíróság jelölte ki. Így hát maradtak elvarratlan szálak.
A legfontosabb a moszkvai kapcsolat tisztázatlansága. A kilencéves (1991 és 1999 közötti) „jugoszláv örökösödési háborúban”, jelesül annak boszniai és koszovói szakaszában, megmutatkoztak egy jórészt ortodox egyházi indíttatású orosz-szerb szolidaritás jelei. Ezt tükrözte az is, hogy Milosevics politikailag igen aktív felesége, fia és bátyja Moszkvában él, és komoly kapcsolatokat ápol az orosz vezetéssel.
KÉTELYEK ÉS VÁDAK. Az orosz kormány garanciát vállalt, hogy a gyógykezelés után Milosevics visszatér a börtönbe. Hága mégis ellenállt, jelezve – ami példátlan -, hogy a bíróság nem bízott az orosz garanciában. Ezért a kijelölt brit védő közlése ellenére élt az öngyilkosság gyanúja. Ezt táplálta, hogy Milosevics apja (kiugrott ortodox pap) és anyja is öngyilkos lett; ilyen irányú terheltség tehát volt a családban. Tovább fokozta a kétségeket a bíróság első jelentése, amely szerint Milosevics „órákig feküdt holtan, mielőtt rátaláltak” – holott a börtön előírásai szerint 30 percenként ellenőrizték a cellákat.
Egy nappal a halál után már más, politikailag jóval veszélyesebb változatok kerültek előtérbe. A bíróság váratlanul patológiai, sőt, toxikológiai vizsgálatot rendelt el. Zdenko Tomasovics, a szerb védőügyvéd (akit a Moszkvában élő feleség bízott meg) Hágában bemutatta Milosevics hatoldalas, halála előtti napon írt levelét, amelyben az ex-diktátor közli: fél, hogy megmérgezik. Milosevics „orosz védelmet akart kérni” – állította Tomasovics. Az ügyvéd ezért követelte, hogy a tetemet Moszkvában vizsgálják meg, de ezt a bíróság visszautasította. A levelet (amelyről nem tudni, mi módon került egy nap alatt a börtöncellából a szerb ügyvéd kezébe) átadták az orosz nagykövetnek azzal, hogy továbbítsa Szergej Lavrov külügyminiszternek.
Teljes zavar mutatkozott hétfőn is. Hága kitartott a szívinfarktus mellett, de nem zárta ki végleg a mérgezést, Carla del Ponte főügyész pedig az öngyilkosságot sem. Milosevics halála mára nemzetközi krízist gerjesztett.
MÁRTÍRRÁ AVATÁS? A jogos kételyek valóságos ajándékként szolgálnak Belgrád radikális ultra-nacionalista erői számára. Már vasárnaptól kezdve nőtt a feszültség. Szerbia centrista kormánya bénultan figyelte a soviniszta Radikális Párt rohamát, amely Milosevicset „az üldözött szerbség mártírjának” nyilvánította. Hatása drámai erővel mutatkozott meg vasárnap. Harmadik évfordulóján annak, hogy az ultrák bérgyilkosa lelőtte Zoran Gyingyics kormányfőt, a szerb progresszió reménységét. A megemlékezést hátérbe szorította a radikális kampány. A párt nevében Vucsics szóvivő azt mondta: „A hágai bíróság megölte Milosevicset azzal, hogy nem engedte el Moszkvába.” Majd – a meggyilkolt Gyingyicsre célozva hozzáfűzte: „A Nyugat hazai lakájai felelősek a szerbség védelmezőjének elrablásáért, ők szolgáltatták ki őt Hágának.”
Ebben a robbanásig feszült légkörben bármi megtörténhet. Így senki nem tudhatja, milyen konfliktusokhoz vezet, ha – a család Moszkvából küldött kívánságának engedve – Belgádban lenne a Milosevics-temetés. A sokkhatás megrendítheti a Balkánt. Montenegró május 22-én dönti el, hogy kilép-e a föderációból, magára hagyva egy tengeri kijárat nélküli Szerbiát. Ebben az évben kiderül majd az is, hogy az albán többségű Koszovó, amely már ma is csak formailag része Szerbiának, függetlenné válik-e.
Megjósolhatatlan, hogyan befolyásolja az új, ma még ismeretlen szenvedélyeket felkavaró krízis e két, történelmi súlyú döntés montenegrói szláv ortodox és koszovói albán mohamedán résztvevőinek viselkedését. Még kevésbé tudható, hogyan reagál majd minderre egy tovább csonkuló Szerbia.
