Gazdaság

Az óvatos mohóság tudománya

Az opció egyik fontos funkciója, hogy lehetőséget biztosít mások mellett a tőzsdén forgó papírok árfolyam-kockázatának átruházására.

Mindannyian szeretnénk nagyobb nyere­­sé­get elérni úgy, hogy lehetőleg elkerüljük a drámai veszteségeket. Nem csak vállalkozóként, befektetőként, kereskedőként viselkedünk így, hanem a mindennapi életben is. Ugyanakkor a pénzügyi piaci adatok azt mutatják, hogy amikor nagyobb nyereségekre van kilátás, akkor megnő a nagyobb veszteség esélye is. Ha például összehasonlítjuk a BUX index 1995 második félévi napi ingadozásait az 1998 második felében tapasztaltakkal, kitűnik, hogy az utóbbiban jóval nagyobbak a mindkét irányú kilengések, de nincsenek olyan időszakok, hogy a hozamok csak pozitívak vagy negatívak lennének. Ez nem csak a részvénypiacokon van így, hanem a devizapiacon is, vagy a kamatlábak esetében is.


Az óvatos mohóság tudománya 1


KERÜLŐ ÚT. „Merre van a vasútállomás?” – hangzik el a kérdés az ősrégi viccben. „Ha balra megy 1 kilométer, ha jobbra, akkor 40 ezer kilométer.” Bármely utat is választjuk, az elmozdulás a jelenlegi helyzetünk és a vasútállomás közötti légvonalbeli távolság lesz, a megtett út viszont igencsak eltérő. Alapvető tapasztalat, hogy a devizaárfolyamok, részvényárfolyamok, kamatlábak nagy kerülőutat tesznek meg két pont között. Például az 1997 júliusa és 2005 júniusa közti időszakban az OTP-részvények értéke 14-szeresére nőtt, míg a Richteré csak kétszeresére. A napi hozamok szórása éves szinten alig-alig több a Richter, mint az OTP esetében (45 százalék, illetve 41 százalék), de ez a különbség már elegendő ahhoz, hogy a Richteren 10-szer annyi pénzt tud keresni az ideális befektető (aki nem tudja ugyan, hogy mennyivel, de mindig tévedhetetlenül megérzi, hogy aznap felmegy-e az árfolyam, vagy sem), mint az OTP-n. Az iránytól függően long, illetve short pozíciót vállalva 1997-ben egyetlen forinttal elindulva 2005 közepére 2-szer 10 a 15-iken forinttal rendelkezik, ha az OTP részvényével kereskedik.


Egy opciós példa

Tegyük fel, hogy A fizet B-nek 9 forintot, hogy egy bizonyos devizát egy év múlva 100 forintos árfolya-mon vehessen B-től (call opció). Egyide-jűleg A fizet B-nek még további 6 forintot, hogy ugyan-azt az alapterméket (a kérdéses devizát) egy év múlva 100 forintos árfolyamon eladhassa B-nek (put opció).
Ha egy év múlva, az ügylet lejáratakor a deviza árfolyama 100 forint fölött lesz, akkor A élni fog vételi jogával, és 100 forintért megveszi a devizát B-től, aki köteles a számára kedvezőtlen áron eladni a devizát. Ha egy év múlva a deviza árfolyama 100 forint alatt lesz, A élni fog eladási jogával, és 100 forintért eladja a devizát B-nek, aki köteles azt a számára kedvezőtlen áron megvenni.
Példánkban A egy-idejűleg vásárolt vételi és eladási jogot is. Ezt a piaci szakzsargon terpesz pozíciónak nevezi. Az előző példa számai alapján ennek költsége 9 + 6 = 15 forint. Akkor lesz nyereséges a pozí-ciója, ha az árfolyam vagy magasabb lesz 115-nél, vagy alacsonyabb 85-nél. Minél nagyobbat változik az árfolyam – mindegy, hogy milyen irányban (!) -, annál többet nyer A. Az ügylet keretében az A fél arra kötött fogadást, hogy nagyobb kilengések lesznek, mint amire a piac egésze számít, a B fél pedig arra, hogy az átlagosan vártnál kisebb.


Ez az összeg elegendő ahhoz, hogy a 10 millió magyar állampolgár mindegyikének fejenként 200 millió forintot lehessen szétosztani. A Richter esetében ez fejenként 2 milliárd forint lehetne ebből a képzeletbeli nyereségből. Az ideálisan rossz befektető – aki mindennap következetesen elvéti, hogy venni vagy eladni kellene – megfordítva: 1997 nyarán mindenkitől kölcsönkérve fejenként 200 millió forintot, nyolc év elteltével egyetlen forinttal végzi. Utólagosan, az árfolyamok ismeretében, a konkrét áralakulás adataival játszadozva e két szélsőség között bármilyen eredmény kimutatható.

CIKKCAKKOS ÁRFOLYAMOK. Jól működő piacokon azt tapasztaljuk, hogy a napi árfolyamváltozások közötti korreláció gyakorlatilag nulla, és annak a valószínűsége, hogy az árfolyam egy adott napon felmegy, nagyon közel van az 50 százalékhoz. Lényegében mintha fej vagy írás játékot játszanánk.

A vételi és eladási opciókból eszkábálható össze az az eszköz, amely előrejelzi számunkra, hogy mennyire „rázós” időszak áll előttünk: kicsi vagy nagy kilengésekre számítanak a piaci résztvevők. Az opció egy jövőbeni időpontra (időszakra) vonatkozó döntési lehetőség valami megtételére, anélkül, hogy erre kötelezettséget vállalnánk. Lényeges, hogy a döntési lehetőség feltételét a jelenben biztosítjuk.


Az adásvételhez kötődő opciók két alapfajtája a call opció és a put opció (lényegüket lásd külön). Az opciók díját – mint általában az árakat – a piaci kereslet-kínálat határozza meg. Ugyanakkor egzakt árazási képlet van az opciók árára, a híres-nevezetes Black-Scholes-Merton formula, amelyet névadói az 1970-es évek első felében vezettek le, és amelyet 1997-ben közgazdasági Nobel-díjjal jutalmaztak.

A Black-Scholes-Merton képletben egy kivételével minden bemenő paraméter egyértelmű. A bizonytalan bemenő adat az elkövetkező időszakra várt volatilitás. Éppen emiatt az árazási képletet inkább fordított módon alkalmazzák: a piacon a kereslet-kínálat hatására kialakult opciós díjból számítják vissza, hogy milyen volatilitás mellett adódna pont ekkorának az opciós díj (implied volatility = visszaszámított volatilitás).


Ily módon az opciós piac egyfajta földrengés-előrejelző szerepet tölt be: ez az a piaci instrumentum, amelynek árából vissza lehet következtetni, hogy mekkora kilengésekre számítanak összességükben a piac szereplői.

Az opciók egyfajta jövőbeni bizonytalanság-kipuhatoló szerepe mellett a másik (a közvetlenül fontos) funkciója, hogy lehetőséget biztosít az árfolyam- és volatilitás-kockázat átruházására. Ebben a szerepben talán a legfontosabb az eladási jog árfolyamminimum-garantáló szerepe.


 


 



Az óvatos mohóság tudománya 2

Száz János, a Budapesti Corvinus Egyetem befektetések tanszékének vezetője, egyetemi tanár

Az a mezőgazdasági termelő, aki bizonytalan a majdani, betakarításkor érvényes eladási árban, az eladási jog vásárlásával úgy küszöbölheti ki az esetleges jövőbeni veszteséget, hogy nem mond le a potenciális nyereségről. Ez jelentős eltérés az egyszerű határidős ügylettől, ahol a veszteséget oly módon kerülhetjük el, hogy lemondunk a potenciális nyereségről. A fedezettségnek ára van az eladási opció alkalmazásakor is: ez a fizetett opciós díj. Ezt tekinthetjük egyfajta árfolyam-biztosítási díjnak is.

A vételi és eladási opciókat évszázadok óta használják – a chicagói tőzsdén a gabonára kötött ügyletek jelentős szerepet játszottak az amerikai polgárháború finanszírozásában az északiak részéről -, de csak az 1970-es évek közepe óta nyugszik szilárd alapon az árazásuk. Hazánkban az 1900-as években széles körben alkalmazták ezeket, újbóli használatuk az utóbbi pár évben vált jogilag is biztonságossá, mert a Polgári törvénykönyv korábban csak a vételi jog fogalmát ismerte, és azt is egészen más értelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik