Az uszodamester

Túl a reklámértéken, van vala mi jelzésszerű abban, hogy a Tempero Rt. Balzac utcai közzpontja előtt egy „kanna kékre” festett Trabant hirdeti az olda lán a cég vállalási profilját. Mint az a Hajdu István elnök-vezérigazgatóval folytatott beszélgetésből kiderül, a kollégák zömét is hasonló „old timerek” alkotják: egy-egy nagyobb létesítményük átadásakor a felújított Citroën „kacsákkal” felvonuló csapat szakmai múltja többségében bizony a rendszerváltás előtti időkre nyúlik vissza. Ennyi nosztalgiát szükségesnek tart Hajdu, mondván: sosem szabad elfelejteni, hogy az ember honnan indult.

A műszaki emberekből 1987-ben verbuválódott csapat akkor – társasági törvény híján – kisszövetkezeti formában működhetett. „A nyolcvanas években meglóduló építkezési boom idején érdemes volt épületgépészeti céget gründolni, ám a sok cső, víz és levegő uszodatechnikai alkalmazására akkoriban még csak nem is gondoltunk” – idézi fel a szakember.

FOKRÓL FOKRA. A Budapesti Műszaki Egyetem épületgépész szakán 1979-ben végzett Hajdu István diplomával a zsebében első munkahelyén maga kérte, hogy fűtésszerelőként dolgozhasson, ugyanis szerette volna a gyakorlatban megtapasztalni mindazt, amiről tanult. A három évi fizikai munka után előbb művezetővé, majd műszaki vezetővé avanzsált fiatalemberben közel tíz esztendő után érett meg az önállósulás gondolata, amihez vele együtt távozó társával leginkább szakmai tudásukat és néhány jó szerszámot tudtak felmutatni. „Akkoriban a szakmai referenciának sokkal nagyobb értéke volt, mint manapság” – morfondírozik.

A meglévő kapcsolatok kamatoztatásával az igényes magánmegrendelőket megcélzó 15 fős vállalkozás egyetlen év múltán már igazolta a várakozásokat. A folyamatos bővülés évei következtek, amelyet a kisszövetkezeti forma kedvező adózási besorolása is elősegített. Az 1992-től kft., majd 1995-től rt. formájában működő vállalkozás tulajdonosi szerkezete a kezdetektől változatlan: néhány régi dolgozó 2 százalékos tulajdona mellett Hajdu István és Forgách László 49-49 százalékkal részesedik, kettőjük közül Hajdu az ügyvezető, s a nyilvánosság előtt is ő képviseli a céget.

Hajdu István 50 éves, Budapesten született. A Műegyetem után épületgépészként tevékenykedett, mígnem társával 1987-ben megalapította a Tempero Kisszövetkezetet. A később kft., majd rt. formában működő vállalkozás az uszodaépítés meghatározó piaci résztvevője. Tizenkét évig vízilabdázott a Spartacusban. Hét évvel ezelőtt társaival megalapította a Tempero SC úszóegyesületet, ahol ifjú reménységek patronálásával foglalkoznak, de működik veterán szakosztály is. Nős, nagyobbik fia épületgépész a Tempero csapatában, a kisebbik gimnazista, ő a póló iránti családi elkötelezettséget viszi tovább a Vasas serdülők között.

Már 1990-ben nyitottak egy kis üzletet, amely az országban egyedüliként foglalkozott importált uszodatechnikai cikkek forgalmazásával. A házi medencék igényeire alapozott kis bolt olyan sikeres lett, hogy fél év múltán már kopogtatott egy nagy megrendelő – az Elektromos Művek -, amely egy 33 méteres uszoda megépítésére adott megbízást. Ezt követte a Népligetben a Fradinak épített 50 méteres versenymedence, amely igazi ugrás volt a mélyvízbe. A Dagály utcai kis üzlet mára nagyáruházzá nőtte ki magát. A sikert elősegítette, hogy a nagynevű nyugati gyártók nem törekedtek közvetlen magyarországi jelenlétre, s hozzáállásuk máig nem változott. „Inkább kereskedni akartak, a szerelési és szerviz munkát meghagyták a helyieknek, azaz nekünk” – számol be tapasztalatairól a tulajdonos. „Ráadásul bizalmatlanok voltak, mindent előre kellett fizetni.” Ebben a légkörben eleinte csak kisebb uszodák és strandok felújításába mertek belevágni. A közületi megrendelők azóta is biztos pénzügyi hátteret jelentenek, miközben a magánmegrendelők fizetési moráljáról ez már nem mondható el. Ennek ellenére rendkívül sok családi medencét építettek egy alapvetően keresleti piacon, ahol rajtuk kívül mindössze két-három hasonló méretű cég tevékenykedett. Saját becslésük szerint sikerül tartaniuk 20-30 százalékos piaci részesedésüket és ezzel vezető szerepüket – igaz, a korábbinál jóval több konkurens vállalkozással szemben.

A Tempero igazi felfutását a cég első embere 1996-tól számítja, amikor elkezdődtek Budapesten a nagy fürdőrekonstrukciók. A nevükhöz fűződik például a Császárban az uszodatechnikai beruházás kivitelezése, illetve a fővárosi fürdők zömének felújítása.

A közbeszerzési törvény indirekt módon szaporította a lehetséges konkurensek számát, ám Hajdu István és csapata mindebből azt a következtetést vonta le, hogy elsőként legyen ott a magánberuházói kedv élénkülése nyomán meginduló gyógyszálló-építéseknél. Ahhoz azonban, hogy itt versenyképesek legyenek, meg kellett tanulniuk „eladni” magukat. „Csak annyira vagyok üzletember, amennyire muszáj. Ameddig csak lehet, szeretek iparos maradni” – jegyzi meg. A lehetőleg új alvállalkozók kihagyásával működő cég ekkortól már igyekezett „meglovagolni” azt a tényt, hogy számos szakmai oltalommal vagy találmányi védjeggyel rendelkező újítás származik tőlük.

Vélhetően azonban nemcsak a szakmai-erkölcsi elismerés tartja a Temperónál az alapító, illetve a saját nevelésű munkatársakat. Hajdu István tulajdonostársa például 84 éves kora ellenére reggel 7-től délután 5-ig „tolja a közös szekeret”. A 80 éves külkereskedő, a 76 éves létesítményi főmérnök és a 81 éves rakodómunkás ottléte is tükrözi azt a nagy összetartozást, ami igényt is jelez egy már kiveszni hitt munkahelyi közérzetre. A megszokott emberekkel végzett megszokott tevékenység a Tempero tulajdonosa szerint a külvilág felé is az állandóság és a biztonság üzenetét hordozza. A 140 munkatársat foglalkoztató céghez mind alkalmazottként, mind beszállítóként nehéz bekerülni. A dolog visszafelé is igaz, így nem feltétlenül kényszerülnek bármi áron megküzdeni egy-egy megbízásért: az anyagiakon túl legalább olyan fontos a feladat szakmai kihívása, a benne rejlő fantázia. Vélhetően ez a megbízhatóság és a jó minőség győzte meg a wellness üdültetés egyik hazai úttörőjét, az immáron több szállodát felépítő Oláh Pétert is. „Miután korábbi két szálloda beruházásunk során is a Temperóval dolgoztunk, természetes volt, hogy a tavaly nyílt Hotel Karos Spa tervezésekor is meghívást kapjanak” – válaszolta kérdésünkre a szakember. „Közel 900 négyzetméter vízfelület kialakítását kellett megoldaniuk hét különféle medencetípusban, ráadásként éppen néhány napja adták át zalakarosi szállodánk parkjában a grandiózus vízesést.”

KREATIVITÁS. Hajdu István őszintén bevallja, hogy gépészként a számítógépes uszodatechnikai vezérlésekhez leginkább csak a kreativitását tudja hozzátenni, mindazonáltal igyekszik annyira innovatív lenni, hogy ne „vezethessék meg” e témában. A cég „tudománya” ma már egyébként ott tart, hogy a főváros gyógyfürdőinek 70 százalékánál a gépházat gyakorlatilag a Balzac utcai irodából képesek irányítani.

Mindazonáltal a cég forgalmi adatai meglehetős hullámzást mutatnak: a 2003-as 3,5 milliárd forintot tavaly 2,5 milliárd követte, ám az árbevétel az idén várhatóan megközelíti a 4 milliárdot is. A magyarázat egyszerű: a Tempero sok esetben igyekszik generálkivitelezőként tevékenykedni, ilyenkor a hozzáadott tételek növelik a pénzügyi mutatókat – anélkül, hogy többet, vagy kevesebbet dolgoznának. A cégtulajdonos szerint előbb fogják elérni a saját, semmint a piac által diktált korlátaikat – pontosan azért, mert nem akarnak kísérletezni ismeretlen piaci szereplőkkel, bizonytalan terepeken. Megtehetik, hiszen minden évben legalább egy milliárdos nagyságrendű és két-három több százmilliós fürdőépítést, illetve 20-30 magánmedence-építést könyvelhetnek el – bár ez utóbbi csökkenő tendenciát mutat. Pedig éppen e műfaj kreatív megjelenésének biztosítására vásároltak nemrég egy kerámiagyárat.

A bankhiteleket tudatosan kerülő cégvezető igyekezett a raktáráruház 250-300 milliós, illetve a kerámiagyár közel 100 milliós vételárát fokozatosan, több évre ütemezve kitermelni. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a Tempero tulajdonosa nem medencés villában él, hanem társasházi lakásban, s a nyaralóját sem a cég építette.