Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján hazai és nemzetközi elemzők már-már közhelyként emlegetik, mennyire alacsony a magyar gazdaságpolitika hitelessége és mennyire fontos lenne ennek visszaállítása elsősorban a költségvetés egyensúlytalanságainak megszüntetése révén. 
A nyár folyamán az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az OECD egyaránt felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszú távon kiegyensúlyozott költségvetés egyik feltétele egy szigorú, kiszámítható szabályozási környezet megteremtése az államháztartás folyamataiban. A Kopits György szerkesztésében, világszerte elismert szerzők által írt tanulmánykötet azt mutatja be, mennyiben járulhatnak hozzá a szabályok az államháztartás pozíciójának javításához és egy hiteles gazdaságpolitika megteremtéséhez.
Miért kellenek a szabályok? Allan Drazen tanulmányában azokat a tényezőket veszi sorra, melyek ellentétesen ható ösztönzők hiányában egy demokráciát hajlamossá tehetnek a túlköltekezésre. A választási megfontolásokon túl ebbe a körbe tartozik többek között a bürokrácia költség-maximalizáló törekvése vagy a keynesi anticiklikus gazdaságpolitika aszimmetrikus alkalmazása, amikor lassulás idején valóban megvalósul a többletköltekezés, de konjunktúra alatt többletfelhalmozása helyett inkább a hangulatjavító intézkedések vagy az adócsökkentések a jellemzőek. A különféle szabályok ezeket a kísértéseket próbálják csökkenteni, azáltal, hogy büntetés vagy negatív publicitás révén megnehezítik a végrehajtásukat és csökkentik a várható politikai hasznukat. Kopits György azt mutatja be, hogy a tőke szabad áramlása idején a költségvetési politika idő-inkonzisztencia problémájának elkerülése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ország elkerüljön vagy megoldjon egy válsághelyzetet. Mivel a piaci szereplők is tisztában vannak vele, hogy a strukturális reformokat nem lehet egyik napról a másikra bevezetni, a szigorú szabályok abban segíthetnek, hogy a reformok melletti hosszú távú elkötelezettséget jelezzék a piacok számára. Allan Schick fejezetében azonban arra figyelmeztet, hogy politikai elkötelezettség hiányában semmilyen korlát bevezetése sem tudja megoldani az államháztartás gondjait.
A könyvben több fejezet is foglalkozik a Stabilitási és Növekedési Paktummal, melynek eddigi története jól tükrözi a felvetett elméleti problémákat. A költségvetési hiány általános csökkenése az euró bevezetése előtti állapothoz képest kétségtelenül a szabályok sikerét jelzi, a betartatás nehézségei azonban azt mutatják, hogy önmagukban a számszerű korlátok valóban nem lehetnek eredményesek. Az utolsó részben Argentína és India példáján keresztül az is kiderül, miért: mindaddig, amíg a központi kormányzat felel egyedül a hiányért és a szabálysértést nem lehet központilag büntetni, az önkormányzatoknak nem áll érdekükben korlátozni magukat. Ezekben az országokban a megoldás a szövetségi szinthez hasonló szabályok bevezetése az önkormányzatok szintjén is. Az euróövezet szempontjából mindez azt jelenti, hogy nem feltétlenül a Paktumot kell szigorítani, hanem a nemzeti szabályozásokat erősíteni. A tavasszal elfogadott reformok már tükrözik ezeket a megfontolásokat.
Kopits György (szerk.): Rules-Based Fiscal Policy in Emerging Markets • 286 oldal. Palgrave Macmillan, 2004.
