A 2. számú Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT 2.) ürügyén arról vitáztak: milyen esélyeket fűzhet Magyarország a 2007-2013 közötti időszakra szóló gazdasági fejlesztésekhez, megfelelőek-e a megcélzott irányok, s egyáltalán, az ország érdekeit szolgálja-e a tervezés?
Beton és intelligencia
Kovács Kálmán informatikai miniszter bevezetőjében azt emelte ki, hogy nagy baj lenne, ha XX. századi fejlesztési célokat akarnánk megvalósítani, ezért ő az infokommunikációt állította a fejlesztési koncepciók fókuszába. A jelszót a maga részéről így fogalmazta meg: a pénzt ne betonba, hanem intelligenciába öntsük. Némiképp ellene beszélt Katona Tamás, a pénzügyi tárca államtitkára, amikor rámutatott: az ország szennyvíztisztítási elmaradottsága, amiről fejlesztési projektjeink egy jelentős része szól, sajnos huszadik századi örökség, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Ő viszont azt hangsúlyozta, hogy a nagy projektjeinkre igyekezzünk a támogatásokat megszerezni, vagyis a terveket a legmagasabb előkészületi állapotban kell benyújtani. Ezügyben pedig sürget az idő, mert a beadás határideje 2006 első féléve: és azután a fejlesztési javaslatokba nem lehet belenyúlni!
A lehető legtöbb pénz megszerzése előtt persze több akadály is van. A legelső talán mi magunk volnánk: a kiutalható pénzek maximuma ugyanis a GDP legfeljebb 4 százaléka, vagyis a hazai teljesítmény ronthat is, javíthat is a lehetőségeinken. A jelenleg megpályázandó keretösszeg 6570 milliárd forint uniós forrásból, amihez az államháztartásból származó saját rész 1411 milliárd forint. Ezt az esélyt nem szabad elszalasztani, mutatott rá az államtitkár, különösen, mert az uniós pénzek folyósításához nem kell a saját részt előre lerakni, az kitermelhető a fejlesztések megvalósulása során is.
A nagyvállalati, jobbára multinacionális csúcscégek vezető menedzserei ehhez a starthoz tették hozzá a maguk álláspontját. Legfőképpen azt, hogy a kormányzat és termelő- szolgáltató szféra között nagyobb összhangot kell teremteni. (Mellesleg ezt minden hasonló konferencián elpanaszolják.) Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója például arra mutatott rá, hogy az első fejlesztési terv készítése során ez a diszharmónia oda vezetett, hogy kimaradt a fejlesztési koncepcióból az informatika. Az új terv munkálataiban már részt vett az ágazat, de még mindig inkább szobába zárva beszélgettek. Ennek köszönhető, hogy az első 17, eddig megnevezett nagyprojektben nincs informatikai fejlesztés. Bár a szakma a projektlistát már összeállította, de nem raktak még mögé üzleti tervet, ami aggályossá teszi a 2006-os beadási határidőt.
Vonzásközpontok
Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója szerint a minimum annak elfogadása lenne, hogy az infokommunikációt be kell építeni az üzleti folyamatokba, vagyis informatika nélkül a XXI. században nincs semmi. Ha ezt megléptük, akkor már csak az országot kell vonzóvá tenni a kutatás-fejlesztés számára: vagyis nem a kis- és középvállalatokat, hanem a nagyvállalati szektort kell megcélozni. Ők azok, akik a tudás tőkét képesek az országba hozni.
Mindkettejük gondolatára rímelt Csepeli György informatikai államtitkár hozzászólása, aki azt emelte ki: 2010-re Magyarországnak vonzásközponttá kell válnia: az innováció és kreativitás bázisává. Ehhez nemzetközi képzési központok szervezésén át vezet az út (Ld.: „beton és intelligencia”), amilyen már készül Miskolcon. Csepeli szerint egyébként a hetvenes években születettekre még nem építhető az információs társadalom, csak a később születettek, tehát a ma képzendő nemzedékre számíthatunk, akiknek az e-társadalom már a vérében van.
Egyetlen ellenvéleményként Egyed Géza, a GKM EU-fejlesztési helyettes államtitkára állította: a megoldás a fejlesztési fókuszokban helyezendő el, ahol szükség van betonra (ld. autópálya) és intelligenciára (ld. humántőke és szakképzési piac) is. A vonzásközpontúságot azonban maga is elismerte: szerinte a versenyképesség egyenlő a vonzóképességünkkel, ami együtt a tartós növekedés képessége.
