Népszövetség és a többiek

Első nekifutásra 8-10 nemzetközi szervezet felsorolása még egy szorgalmas újságolvasótól is szép teljesítmény. Holott az ilyen és hasonló intézmények száma több százra tehető. Pontosabb adatot akkor kaphatnánk, ha vennénk a fáradságot összeszámolni Blahó András és Prandler Árpád Nemzetközi szervezetek és intézmények című tan- vagy inkább kézikönyvének valamennyi „szereplőjét”. Merthogy valamiféle teljességre törekedett a munkában részt vevő szakértő szerzőkollektíva, hogy áttekintést adjon a különféle nemzetközi intézmények egész világot átfogó rendszeréről. Méghozzá figyelembe véve a magyar vonatkozásokat is.

Az újkori történet leginkább a Népszövetséggel, pontosabban a Nemzetek Szövetségével kezdődik, amelynek első világháború utáni megalakítása voltaképpen az azóta is sokat emlegetett kollektív biztonsági rendszer megteremtésének első, noha nem túl sikeres kísérlete volt. Ezután hozták létre a korábbi tanulságok alapján is az Egyesült Nemzetek Szervezetét és az ENSZ-családot. Szerzőink nagy alapossággal tárgyalják az ENSZ megalakulását, működését, alapokmányát és még sok mást. Talán nem érdektelen a megjegyzés, hogy a mostanság sokat kárhoztatott 1945. évi jaltai konferencián elfogadott nyilatkozat szolgált alapul az ENSZ létrehozásához. De hát a világ azóta gyökeresen megváltozott: az eredeti 51 tagból már 191 lett. S az ENSZ reformja ugyan már ezért is évtizedek óta napirenden van, de nem sok történt. Mindeközben sok szó esett az ENSZ „vízfejéről”, az elharapódzó korrupcióról, és különösen a Szovjetunió felbomlása után egyre sürgetőbben a Biztonsági Tanács tagságára joggal pályázókról, mint Németország, Japán, India, Brazília.

Ám ne ragadjunk le a „nagypolitikánál”, hiszen az ENSZ-nek összesen 15 sajátos feladatra szakosított intézménye is van. Kisebbek-nagyobbak, némelyikről elég sokat tudunk, míg van, amelyikről alig valamit. A jól ismertekhez sorolható a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, avagy az élelmezésügyi (FAO), nevelésügyi (UNESCO), egészségügyi (WHO) szervezet, míg más szervezeteket, mint a meteorológiait, a távközlésit, a tengerészetit inkább csak szűkebb szakkörökben ismerik alaposabban. Azután itt vannak még a szép nevű, „partikuláris nemzetközi szervezetek”, közöttük olyan szerfelett jelentősek, mint az Európai Unió, a NATO, a napi sajtóban is bőségesen emlegetett intézményeivel egyetemben. De ne feledkezzünk el az „ENSZ családon kívüli gazdasági, pénzügyi szervezetekről” sem. Köztük van a szaksajtóban is gyakorta szereplő Kereskedelmi Világszervezet (WTO), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS). Még ugyan messze nem vagyunk a lista végén, de már csak utalhatunk néhány tekintélyes szervezetre, ilyen a Nemzetközi Vöröskereszt, az UNICEF, avagy a környezetvédők: a Greenpeace, a WWF természetvédelmi szervezet.

Hogy mi lesz a jövője e sokféle, különböző feladatú és súlyú szervezetek és intézmények rendszerének, erről nehéz okosat mondani. E kiváló könyv szerzői legfőképpen a világbéke megőrzésében szánnak meghatározó szerepet a nemzetközi szervezeteknek és fórumoknak. Ehhez viszont a máig élő múlttal is meg kell birkózniuk. Befejezésül idézzük Arany János Civilizáció címmel 130 éve írt szösszenetét: „ Ezelőtt a háborúban / Nem követtek semmi elvet, / Az erősebb a gyengétől / Amit elvehetett, elvett. / Most nem úgy van. A világot / Értekezlet igazgatja: / S az erősebb ha mi csínyt tesz / Összeül – és helybenhagyja.” És most?