Mi a Nyugat?

Évtizede a civilizációk ütkzéséről, tehát ütközetéről értekezett az amerikai Paul Huntington. A libanoni filozófus, Nayla Farouki tétele meggondolkodtatóbb. Konfliktus szerinte is van, de a nyugatinak nevezett civilizáción belül. A szerző tudománytörténész, egyszersmind eszmetörténész. Az amerikai és francia egyetemeken tanító Michel Serres-rel közösen készített tudománytörténeti enciklopédiát. S igen érdekes könyvet írt hit és ész viszonyáról, a kettő több évszázados vitájáról. A vita, szerinte, korszakformáló félreértésből ered.

Farouki két évtizede él Libanon és Franciaország közt ingázva. Magándolgok mélyítik tehát gondolkodását. Következik belőlük is, hogy mélyen és közérthetően tépelődhet arról, miként is van, hogy a Nyugat minduntalan belebotlik saját értékeibe, s így tetten érhetik, amint épp nem tiszteli önnön civilizációs értékeit. Pedig érvényesítésük magának a „Nyugatnak”, azaz Európának a története. Forrása többféle, így az a mediterrán világ is, melyet a szerző ugyanúgy sajátjának tekint, mint a „Nyugatot”. Úgy látja, az ember egyetemes voltának a képzete onnan ered. Szemléleti alappá viszont a nyugati civilizáció tette. Megfeledkezni erről könnyű, és végzetes. Farouki ezért szentel könyvet ennek a civilizációs értéknek. A törzsi logikát, görcsös identitástudatot, az individuum megszületését, a nyugatias intézményrendszert, a természetjogi tételeket elemzi, hogy végül megállapítsa: története során mindig is „törzsi érdekek” szövevényében ágált az ember. Az emberi mentalitásnak nincs fejlődéstörténete. Az azt szabályozó civilizációs rendnek viszont van. S éppen ez a nyugati, vagyis európai találmány. Benne évezrede küzd meg egymással a törzsi (a zárt és partikuláris), illetve a civilizációs (a nyitott és egyetemes). Ez belső konfliktusa, s emiatt példaszerű.