Húzta a világ
Az elmúlt évet értékelve nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a világgazdaság tavaly végre megemberelte magát, s a növekedés meghaladta az öt százalékot (nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy ezt a tetemes növekedést jelentős részben a kínai gazdaság döbbenetes nekilódulása okozta). Ettől a magyar gazdaság sem maradt el érdemben, hiszen a négy százalékos növekedéssel messze az uniós átlag felett teljesített. Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a régióban bizony nem Magyarország teljesített a legjobban.
A gazdasági növekedésből egyelőre nem nagyon lehet megállapítani, hogy mennyi volt a világgazdasági növekedés és mennyi az uniós csatlakozás eredménye. Szinte bizonyos, hogy az államháztartás cudar, ikerdeficittel – költségvetési és folyó fizetésimérleg hiánnyal – nehezített problémái miatt olyan helyzetbe került, amit eddig jelentős részben csak az uniós védőháló miatt élt túl.
Kamarai fejvakarás
Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az uniós pénzek lehívásának folyamatába a reálgazdaságot is be kellene vonni. Sajnos azonban nincs konzisztens politika ezen a téren, ugyanis annak pontos stratégiája, hogy miként kellene ezeket a pénzeket hatékonyan felhasználni, nem született meg. Az MKIK legfőbb aggályai között szerepel, hogy az uniós források intézése nem egy kézben összpontosul.
Több mint egy éve tagja Magyarország a korábban a szerencsés kivételezettek klubjának tartott Európai Uniónak. Azonban a mindennapokban szinte semmi nem változott. Vagy mégis. Megjelentek a boltokban a szomszédos országok adminisztratív korlátok nélkül importált versenyképes termékei, a magyarok a szomszédba járnak cukorért és lisztért, szinte útlevél nélkül lehet utazni „nyugatra”.
A mindennapok embere ennél nem érzékel sokkal többet az unió valóságából. Nem nőttek drasztikusan a bérek, igaz ezt nem is lehetett elvárni, de cserébe az árak sem szöktek az egekbe. A híresztelésekkel ellentétben nem vitték el az összes munkalehetőséget az országból, bár érezhetően csökkent Magyarországnak az a korábban oly sokak által felmagasztalt képessége, hogy vonzotta a friss külföldi működőtőkét. Helyette az itt már korábban megtelepedett, s az elmúlt években gyökeret vert társaságok fektettek be – nem is keveset.
Minden nagyon jó, minden nagyon szép?
Összességében elmondható, hogy rossz alapokról, jó irányba halad a magyar gazdaság. Hiszen a régióban egyedül Magyarország és Csehország volt képes érdemben visszafogni a belső fogyasztás növekedését, miközben érdemben növelte az exportját. Így egy viszonylag egészséges gazdasági szerkezet irányába tartunk, bár vannak problémák, hiszen a beruházások növekedése a beruházási javak importját igényli, ami a folyó fizetési mérleg hiányának romlását okozza.
További probléma az államháztartás súlyos, s a kormány által nem kézben tartott hiányának emelkedése. E téren jelentősebb szigorra, valamint a választások előtti politikusi önmegtartóztatásra van szükség.
Azonban van egy nagyon sötét, a hazai döntéshozók által érdemben nem orvosolt oldala is a magyar gazdaságnak: a foglalkoztatottság alacsony szintje. Az uniós összehasonlításban kedvező – bár az utóbbi időben romló – munkanélküliségi adatokkal takarózó gazdasági és politikai vezetők nagyon ritkán térnek ki erre az elkeserítő, messze az uniós átlag alatt álló adatra. Ezek szerint a magyar munkaképes korúak mintegy 40 százaléka nem jelenik meg a munkaerőpiacon. A helyzet ennyire természetesen nem sötét, hiszen ebből a tömegből többen vállalkozóként vannak jelen a munkaerőpiacon.
Na, akkor értékeljünk
Nagyon könnyű, bár számszakilag nehezen indokolható értékelési módszer, hogy Magyarország első uniós évét az uniótól átutalt források nagyságával mérik. Azonban az így mérlegelők – amellett, hogy elfelejtik: az EU ennél valamivel több – hajlamosak elbeszélni egymás mellett. A sokszor nem titkoltan politikai megnyilvánulásokkal operálók hajlamosak össze nem vethető adatokat egymásnak feszíteni. Így kerül szembe a másikkal a pénzforgalmi illetve az állományszemléletű mérleget vonók hada – természetesen nem jutnak közös nevezőre. Azonban meghatározó források szerint, a visszatérítéseknek köszönhetően Magyarország 160 millió eurós pozitív egyenleggel zárta az évet az EU-val szemben.
Mivel az uniós bejövő források leginkább strukturális alapokból érkező támogatások, így elsősorban azokat kell figyelembe venni, amikor megnézzük, hogy is áll az ország szaldója. Bár az odaítélt támogatások összege lenyűgöző lehet, s a megkötött szerződések száma sem tekinthető kevésnek, azonban tavaly év végéig mindössze 10 milliárd forintot fizettek ki az igénylőknek.
Ennek természetesen megvan az oka: az Európai Unió szinte minden támogatását utólag fizeti ki. Az utófinanszírozás természetesen megnehezíti egyes – főként a kisebb – cégek és társadalmi szervezetek életét. Azonban – sokszor – nagyon komoly összeget kell a projektbe fektetni addig, amire az uniós támogatás megérkezik, ez pedig nem egyszer az unió kkv-támogatási elvével ellenkezően a nagyobb vállalatokat hozza helyzetbe.
A hatóságok ígérnek fűt-fát, így a támogatások gyorsabb odaítélését, illetve látványos eredményeket. Ugyanis a támogatott projektek többsége most ért abba a stádiumba, hogy lehívhatják a pénzeket. De látványos eredményt hoz majd a politikának, hogy bemutatják a következő költségvetési időszak, egyelőre még tervasztalon sem létező nagyberuházásait.
Bukta
A csatlakozás vesztesének az agrárium tűnik, ugyanis az első uniós évet a legnagyobb jóindulattal sem zárta pozitív szaldóval. A nyersanyagárak nőttek, miközben a végtermékek árai nem emelkedtek. Eközben megnyílt a piac a versenyképes, s hosszabb távú támogatásigénylési tapasztalatuk miatt az uniós pénzeket jobban igénybe venni képes korábbi tagállamok termékei előtt.
A tapasztalat az, hogy a hatóságok küzdenek az uniós jogszabályokkal, s ezért Magyarország az egyetlen, ahol nem sikerült időre kifizetni a közvetlen agrártámogatásokat, bár erre a kormányfőtől kezdve mindenki ígéretet tett. A kialakult helyzet oka, hogy sem a kormányzat, sem pedig az üzleti szereplők nem készültek fel érdemben az uniós csatlakozásra. Így a csatlakozás után hamar szembeötlött az állattenyésztési ágazatok versenyképtelensége – majd jelentősen csökkent az állatállomány–, de az elemzőket is meglepte, hogy nem nőtt érdemben a növénytermesztés jövedelmezősége. Egyedül a gabonaágazat teljesített jól a terület alapú támogatások miatt.
A földművelésügyi tárca szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke a nemzetgazdasági GDP-hez 10 százalékkal haladta meg a 2003-as adatokat. Azonban a mezőgazdasági termékek termelői árszintje 2004-ben 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest; azon belül a növénytermesztési és kertészeti termékek ára 11,1 százalékkal maradt el az előző évitől, míg az állatoké és állati termékeké 3,8 százalékkal nőtt. Kedvezőtlenül érintette a szektort, hogy a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 11,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. De az infláció feletti mértékben emelkedett a mezőgazdasági termeléshez felhasznált energia ára is. A mezőgazdasági beruházási javak ára pedig 6 százalékkal nőtt. Összességében – s ezt az agrártárca is elismeri – az agrárolló 2004-ben a mezőgazdaság szempontjából kedvezőtlenül alakult.
Összesítve tehát elmondható, hogy Magyarország ugyan jól vette az uniós csatlakozás jelentette akadályokat, azonban még sok a tennivaló. Kézzelfogható, és a kedélyeket is javító intézkedés lenne, ha olajozotabban működne a pályázati rendszer. Kezdetben mind a hatóságok, mind pedig a pályázók részéről erős dilettantizmus jellemezte a hazai forráselosztást és igénylést, azonban a gyerekbetegségeken átesve sem lett sokkal gördülékenyebb az ügyintézés. Úgy tűnik, az első Nemzeti Fejlesztési Terv céljai – leginkább az előkészítésre rendelkezésre álló idő szűkössége miatt – nem illeszkedtek teljesen a pályázni vágyó (és tudó) szervezetek elvárásaihoz. Több olyan pályázati irányt is megnyitottak, ami később vakvágánynak minősült. Ezt a hatóságok utólag orvosolták, de elvesztegetett időt és erőforrást jelentett. Ehhez hasonlóan át kell gondolni a közvetlen agrártámogatás rendszerét is.
Mindenekelőtt azonban Magyarország lobbierejét kell erősíteni. Az itthoni elfogadás érdekében pedig ismertetni kellene a látható, és sikeres lépéseket, s emberközelibbé kell tenni ezt a több tízezer bürokratát foglalkoztató intézményrendszert.
