Levonult az első idei árhullám a magyarországi folyókon, de a készültség maradt. Mind a Tisza, mind a Duna vízgyűjtő területein szokatlanul nagy mennyiségű hó halmozódott fel – a folyók menti árvízterületek lakói ismétlődő vészhelyzetre számítanak.
Nem túl nagy meggyőződéssel töltik a homokzsákokat a Tiszánál. A rekord méretű, 1999-2000. évi árvíz ugyanis bebizonyította, hogy gátemelésekkel nem lehet hosszú távon megoldani az ár elleni védekezést. Különböző modellszámításokkal a vízügyi szakemberek kimutatták, hogy a folyó vízszintje évről évre folyamatosan emelkedik. Ennek főképp ökológiai oka van: az utóbbi években a Kárpátokban fakitermelés helyett jórészt erdőpusztítás zajlott, nagy területeken irtották a fát, az erdők újratelepítése viszont elmaradt. Így hiányzik a vizeket megkötni képes növényzet, amely tompítaná a napfény besugárzását, s késleltetné a hó olvadását. Emiatt gyorsabban kialakul az áradás, és emelkedik a folyó magassága. „Az 1999. évi szolnoki 10,4 méteres vízszint 25 év múlva, ugyanilyen vízutánpótlás esetén 11 méter fölött lesz” – magyarázza Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) politikai államtitkára. 
A Duna árvízvédelme jobban kiépített, mint a Tiszáé, de nem teljesértékű.
SZISZIFUSZI MUNKA. Az Orbán-kormány idején fogalmazták meg a vízügyi szakemberek, hogy szükség van a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztésére – azaz a Széchenyi István munkatársa, Vásárhelyi Pál mérnök tervei nyomán a XIX. század második felében végbevitt Tisza-szabályozás folytatására. A folyómeder kanyarulatainak átvágása és a parttal párhuzamos gátak kiépítése félszáz évig tartott. Azóta az ár elleni védekezés többnyire abban merült ki, hogy sziszifuszi munkával erősítették és emelték a gátakat – márpedig ez, mint kiderült, nem képes megakadályozni a pusztítást. Így 1999-ben elvi döntés született arról, hogy új munkálatokra van szükség: egyrészt átjárhatóbbá kell tenni a nagyvízi medret, másrészt arra az esetre, ha ez is kevésnek bizonyul, árapasztó tározókat kell kiépíteni, amelyekbe ki lehet engedni a folyó vizét.
Az eredeti elképzelésekhez képest azonban máris másfél-kétéves csúszás mutatkozik (lásd írásunkat a 24. oldalon). Gombos András államtitkár szerint ez abból adódik, hogy rosszul kalkulálták a tervezéshez, engedélyeztetéshez és a területszerzéshez szükséges időt. Közben még kidolgoztak egy új közbeszerzési technikát is arra, hogy ne a korábban bevetté vált gyakorlat folytatódjon, miszerint a fővállalkozó felveszi a pénzt, s a tizenötödik alvállalkozó végzi a tényleges kivitelezést.
Vásárhelyi-kálvária
A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének (VTT) a kidolgozását ugyan még a Fidesz-érában megkezdte néhány szakember, ám őket a kormányváltás idején – a tiszai polgármesterek tiltakozása ellenére – eltávolították a posztjukról. Azért is hiába lobbiztak a helyi önkormányzatok vezetői, hogy a Medgyessy-kormány nevezze ki a tiszai szabályozás kormánybiztosává Váradi Józsefet, a környezetvédelmi tárca árvízvédelemért felelős korábbi főosztályvezetőjét – aki végül 2003 novemberében lemondott vízügyi helyettes államtitkári posztjáról, és távozott a tárcától.
A Tisza ügyében 2002-ben lényegében semmi nem történt; 2003 márciusára készült el az a kormányhatározat, amely rögzítette: ki kell munkálni a VTT-t. Az akkor nyilatkozó optimista illetékesek még úgy vélték, hogy 2004-ben kiépülhetnek az első tározók – 2003 végéig el is végezték a terepfelmérést, hatástanulmányokat készítettek és kiválasztották az első hat tározó helyszínét. Novemberben megszületett a kormányhatározat, amely kijelölte az első szakaszban szereplő helyszíneket. Ám a következő évi költségvetésben előirányzott 8 milliárdból csak 1,8 milliárdot használtak fel: az előkészítés ugyanis csúszott. A múlt év elején kezdték kialakítani a jogszabályi kereteket, ennek eredménye a nyáron elfogadott törvény. Ősszel kezdődött a területek kisajátítása – ám ez a nem várt akadályok miatt még ma is folyamatban van.
A VTT évek múlva esedékes második szakaszát még tervezik. Gombos András államtitkár erről annyit árult el: a 2008-2009-et követő időszakban már nemcsak újabb árapasztó tározók kiépítése és a medertisztítás folytatódik, de megkezdődik a mellékfolyók szabályozása és a Tisza-holtágak revitalizációja is, aminek nyomán a turizmus fellendülése is várható.
MEGAKADT MUNKÁLATOK. Nem véletlen azonban az óvatos fogalmazás: Cigándon már kezdődhetne a munka, ám megakadt a kisajátítás. A Vásárhelyi Konzorcium hektáronkénti 350 ezer forintos ajánlatát ugyanis nem fogadták el a helyi gazdák. A település polgármesterét, Németh Károlyt azzal vádolja a konzorcium, hogy manipulálja a lakosságot, mert tulajdonosként az ár felsrófolásában érdekelt. Ő ezzel szemben elmondta: a három faluhoz tartozó, összesen 243 hektár kisajátításra kijelölt területen 10 hektár tulajdona van, amelyet fia művel. Érthetetlennek tartja, hogy a konzorcium ilyen alacsony árat ajánlott, miközben a mostani ajánlatnál már 2001-2002-ben magasabb összegért vásároltak földet a gát megerősítéséhez. A helyi földtulajdonosok nem akadályoznák a munkálatokat, csak annyit kértek, hogy az elmúlt években kialakult átlagárat, 1,4 millió körüli összeget fizessen ki az állam hektáronként. „Bagóért nem tudjuk odaadni a földet” – mondja a polgármester, aki szerint legalább ilyen létfontosságú lenne a falu számára, hogy végre támogatást kapjon a csapadékelvezető szennyvízcsatorna kiépítésére. Németh szerint Persányi Miklós miniszter megígérte: a pályázathoz szükséges terveket – amelyre a település képtelen összeszedni 30-40 milliót – elkészíti a környezetvédelmi tárca. De eddig semmi nem történt.
Pedig Cigánd szolgálhatna példával arra is, hogy a Tisza újraszabályozása kettős haszonnal jár: egyrészt megszűnik az árvízveszély, másrészt átalakulhat az érintett vidékeken a mezőgazdasági termelés szerkezete. A tárazókba ugyanis csak különösen magas árhullám esetén vezetnék ki a folyó vizét – lehet, hogy 15-20 évente egyszer kerülne erre sor.
Egyébként pedig a helyi földtulajdonosok az unió által támogatott agrárgazdálkodási program keretében környezetkímélő termelésre állhatnak át. Új lendületet kaphat a legelőtelepítés, a gyümölcstermesztés, és a csatornák mellett halastavakat alakítanának ki. Cigándon valósulhatna meg az első ilyen beruházás, amelyre az idén és jövőre 6,2 milliárdot fordíthatnak – 80 százalékban uniós pénzből. A programba bekapcsolódó területeken a kormányzati elképzelések szerint a turizmus jelentős fellendülése is várható.
Ez azonban még a távolabbi jövő. A jelent a VTT késlekedésével elégedetlen Tisza menti önkormányzatok képviselik, amelyek egy évvel ezelőtt létrehoztak egy társulást, hogy „javaslatokkal, kérdésekkel és követeléssel” segítsék és ösztökéljék a kormányzatot. Veres Nándor, Nagykörü polgármestere, a társulás elnöke szerint meg kell érteni, miért van annyi gond a Tiszával. Miért láthatjuk minden évben, hogy ha nincs ár, akkor támad a belvíz, ha pedig az sincs, megeszi a termést az aszály? Magyarázatképpen Széchenyi Istvánt idézi: „Vizeink szabályozása, ha minden oldalról megfontolás s tökéletes összefüggés nélkül vitetik végbe, alkalmasint többet fog egy vidéknek ártani, mint amennyit használna. Sőt, talán még azon tájt is fogja sújtani, amelynek kedvéért vitetett végbe.” Veres Nándor úgy látja, nem az eredeti elképzelés szerint történt az egykori Tisza-szabályozás.
Gátemeléssel nem lehet hosszú távon védekezni az ár ellen.
Durván avatkoztak a természet rendszerébe, amikor gátak közé szorították a folyót, kanyarulatait átvágták, s ezzel a belvíz beszorult a környező területekre. A VTT a polgármester szerint azért kiváló, mert a tájgazdálkodást is magában foglalja. Türelmetlenségük oka pedig többek között az, hogy tapasztalják: az okozott károk megtérítésére a sokszorosát elköltötte már az állam annak a pénznek, amely a Tisza-szabályozáshoz kellene; csak az évezred elején több mint 100 milliárd forintot fordítottak kárenyhítésre.
SZLOVÁK FENYEGETÉS. A Duna árvízvédelmi rendszere jobban kiépített, mint a Tiszáé, de nem teljes értékű. Igaz, a legnagyobb veszély, a jeges áradás az ipar fejlődése és környezetszennyezés nyomán évről évre csökken, mivel növekszik a Duna hőmérséklete. Nemrég Dominik Kocinger, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer szlovákiai kormánybiztosa a magyar-szlovák tárgyalások kapcsán fenyegető kijelentést tett: katasztrófa fenyeget a Bős alatti térségben, ha a hirtelen tavaszi felmelegedés esőkkel párosul. Ennek oka szerinte az, hogy a magyarok nem építették meg az alsó vízlépcsőt, és a régi Duna-meder áteresztőképessége a benövések miatt 2 ezer köbméterrel csökkent.
Csehországi milliárdok
Prága, 2002 nyara. Tanultak a leckéből. Élénken emlékeznek még Csehországban a 2002 augusztusában pusztító hatalmas árvízre. A természeti csapás az ország egyharmadát érintette, több mint 800 települést árasztott el a víz, 260 hidat sodort el vagy rongált meg, 30 főutat tett tönkre. A katasztrófa következ-tében tizenheten vesztették életüket, csaknem negyedmillió embert kellett evakuálni. Az anyagi kár meghaladta a 70 milliárd cseh koronát, azaz akkori árfolyamon csaknem 3 milliárd dollárt tett ki. A rettenetes áradás elsősorban az ország déli és középső részét sújtotta, és különösen nagy pusztítást okozott Prágában, ahol a víz a belváros egy részét elöntötte.
Kiderült, hogy az árvízvédelmi készültség riasztóan alacsony szinten áll. A hatóságok egyszerűen nem voltak felkészülve arra, hogy az árvíz ilyen hatalmas méreteket ölthet. Nem is beszélve a műszaki berendezésekről, vagy a gátakról, amelyeket évekig elhanyagoltak, illetve pénzhiány miatt nem újították fel őket.
A kormány a történtek után elsősorban a közvetlen árvízkárok felszámolására koncentrált, de átfogó intézkedéseket fogadott el annak érdekében is, hogy a jövőben hatékonyabb legyen az árvízvédelem. Egyidejűleg külföldön is hatalmas szolidaritási hullám indult el: több mint félszáz országból érkezett anyagi segítség. A legtöbb pénzt azonban az Európai Unió ajánlotta fel, annak ellenére, hogy Csehország akkor még nem volt az EU tagja. Különösen az Ispa és a Phare alapok nyújtottak hathatós segítséget. Emellett az unió szolidaritási alapjából 129 millió eurót, azaz több mint 4 milliárd koronát hagytak jóvá Prágának, de segített az Európai Beruházási Bank (EIB) is. A költségek csak-nem 70 százalékát azonban így is belső forrásokból kell fedezni.
Országszerte, főleg a legveszélyeztetettebb területeken, megkezdődött az árvízvédelmi gátak építése: ennek első szakaszát 2005 végéig kell befejezni, ám a program egészen 2008-ig tart, amikorra el szeretnék érni, hogy minden település védve legyen akár rekord magasságú árvíz ellen is. Egy közelmúltbeli elemzésből azonban kiderült, hogy késésben van az árvízvédelmi koncepció megvalósítása. Különösen Közép-Csehországban nagy a lemaradás. Ennek ellenére a szakemberek szerint nem kell attól tartani, hogy az idei rekordvastagságú hóréteg tavaszi olvadása nagyobb áradásokat okozna.
PROTICS JÁNOS
A szakértő viszont arra figyelmeztet: a legnagyobb magyarországi folyó több szakaszán még mindig kritikus a helyzet, mert nem épült ki az előírásoknak megfelelő biztonságos töltésrendszer. A 2002-es nagy dunai árvíz után a szaktárcánál kidolgoztak egy fejlesztési tervet, amely tartalmazta a legsürgetőbb beruházásokat. Akkori értéken 13-14 milliárdból megnyugtatóan lehetett volna rendezni a Duna árvízvédelmét. Ma erre 20 milliárd kellene, de ez a pénz nem jelenik meg a költségvetésben.
Nagy áradások után mindig kicsit többet költenek a védelmi rendszer fejlesztésére, majd ez a buzgalom egy-két év alatt lecseng, következik a spórolás, és a beruházás leáll. Az idén a VTT keretén kívül 2,047 milliárd forint jut vízkár-elhárításra. Ennyiből kell kigazdálkodni egyebek mellett a felső-tiszai és a közép-tiszai árvízvédelmi terv munkálatait, a Mosoni-Duna töltésének megerősítését, és más vízkár-elhárítási fejlesztéseket. Miközben az első nagy víztömegek már megérkeztek, az elosztás arányairól még zajlik a szakmai vita. A fejlesztésre fordítható összeg évek óta csökken. Ahogy szakértőnk fogalmazott: „amint kisüt a nap, mindenki örül, és elfelejti, milyen pusztítást vitt végbe az ár”.
