Kína ma már nem csupán népességét, hanem gazdasági és katonai erejét tekintve is „nagynak” számít. Továbbá közel áll ahhoz, hogy a tudományos-műszaki modernizáció terén is a világelsők közé kerüljön. Regionális és globális nagyhatalommá válásában természetesen szerepet játszanak az ország méretei és a nemzetközi körülmények is, de sikereit alapjában gazdasági reformjának köszönheti. A távol-keleti ország perspektíváit felmérve a világgazdaság szereplői már évek óta kemény harcokat vívnak a kínai piacra való behatolásért – s Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy ebből kivegye a maga részét. 
MÉSZÁROS KLÁRA, a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, volt pekingi nagykövet
RENDEZETT VISZONY. A kétoldalú politikai viszony szerencsére rendezett. Kínában ez, mondhatni, alapfeltétele a gazdasági kapcsolatok fejlődésének – ezért is volt különös jelentősége Hu Csin-tao államfő tavaly júniusi budapesti látogatásának. E kedvező politikai háttérnek hála, a gazdasági együttműködés az elmúlt években igen dinamikusan fejlődött. Kína 2004-re szinte észrevétlenül hazánk hatodik legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált – ami egyúttal azzal is jár, hogy Magyarországgal realizálta a hetedik legnagyobb külkereskedelmi többletét. A Kínából származó export volumene 2003-ban a tizennyolcszorosa (!) volt a távol-keleti országba irányuló magyar exporténak, ennek következtében tavalyelőtt Kína Magyarország negyedik legjelentősebb importpartnerévé lépett elő. A kínai relációban mutatkozó deficit adja az összes magyar külkereskedelmi hiány közel egyharmadát. Igaz, az import egy jó része reexportként szinte azonnal elhagyja Magyarországot. A magyar termékek többnyire csupán jelzésértékkel vannak jelen a kínai gazdaságban.
Mindezen aránytalanságok rádöbbentették a kínai partnereket arra, hogy a kialakult helyzet immár a Magyarországon gyökeret eresztő kínai kolónia érdekeit is sértheti. Miután Magyarország nem rendelkezik nagy volumenben Kína számára fontos termékekkel – csúcstechnológiával, nyersanyagokkal, hadiipari cikkekkel -, a deficit enyhítésére más alternatívákat kell igénybe venni. Mindenekelőtt ösztönözni kell a magyarországi kínaiak befektetéseit, a szolgáltatás-exportot, valamint a kínai turistacsoportok magyarországi utaztatását.
A Kínai Népköztársaságban természetesen figyelemmel kísérik a hazánkban élő kínai kolónia sorsát, de a Magyarország iránti érdeklődés korántsem csupán ebből táplálkozik, és nem is új keletű. Töretlenül kíváncsiak az olyan magyar átmenet-menedzselési technikákra is, mint az állami vagyonkezelés, a privatizáció, az adórendszer reformja vagy a szociális háló kiépítése. A pekingi vezetés már az 1970-es és 1980-as években modellként tekintett a magyar gazdaság reformjára, és a nálunk zajló folyamatokat azóta is megkülönböztetett figyelem övezi – részint a kedvező tapasztalatok átvétele, részint a hibák elkerülése érdekében.
ÁLLAMI FELADAT. Magyarországnak ezt a kedvező kínai megítélését vétek lenne nem kihasználni, márpedig az előnyök kiaknázása a már említett okok miatt csakis hathatós állami szerepvállalással sikerülhet. Ennek számos formája lehet, a legfontosabb azonban a külkapcsolati stratégia, a politikai (és gazdaságpolitikai) vízió megléte. A távol-keleti országgal kapcsolatokat építőknek – az ország nagysága, az európaitól eltérő kultúrája és szokásai miatt – erre nagy szükségük van. Már csak azért is, mert a Kínára vonatkozó hivatalos koncepció iránytűként szolgálhatna a kevéssé ismert terepen, de azért is, mert anélkül a két ország kapcsolatai is esetlegessé válhatnak. Ha ilyen stratégiai elképzelés létezik is, azt eddig sikerült titokban tartani. Még a kínaiakkal foglalkozó szervek – a vámhatóság, az idegenrendészet vagy például a piacfelügyelet – munkája sincs összehangolva, emiatt is lehetetlen az itt tartózkodó kínaiak egységes kezelése. Ez konkrét gazdasági kárt okoz, ráadásul az átfogó kép hiányában továbbra is újabb és újabb előítéletek, elmaszatolt sejtések tartják életben a kínaiakra vonatkozó téves hiedelmeket.
