Bő másfél esztendeje Andrzej Lepper még abban a biztos tudatban hergelhette a lengyel közvéleményt az Európai Unió ellen, hogy a demagóg hangulatkeltés jócskán hoz népszerűségpontokat pártja, a populista Samoobrona (Önvédelem) konyhájára. „Az uniós pénzek csak a csatlakozást támogató propaganda vízióiban léteznek, valójában nekünk kell majd nettó befizetőként a német és francia gazdaságot támogatni” – hangoztatta például egy, az uniós tagságról 2003 júniusában megrendezett népszavazás előtt elmondott beszédében. Ám az önmagát parasztpártnak tituláló, és a támogatóit főleg az agrárgazdálkodók köréből toborzó politikai csoportosulás ma már nehezen képes igazolni a korábbi érveket.
Mindez a támogatottságában is megmutatkozik: a Samoobrona népszerűsége az elmúlt időben eddigi mélypontjára zuhant. A frontemberek pedig, tapasztalva a „hajó süllyedését”, sorra fordítanak hátat Leppernek. Tavaly májusban a párt még a képviselői helyek több mint 10 százalékát mondhatta a magáénak a szejmben, azaz a lengyel törvényhozás alsóházában, mára viszont az elpártoló képviselők miatt alig 5,5 százalékra esett vissza a részesedése. Hasonló utat járt be a még „keményvonalasabb” jobboldali párt, a Liga Polskich Rodzin (Lengyel Családok Ligája) is, amelynek parlamenti súlya az elmúlt szűk egy esztendőben 6,9 százalékról 5 százalékra csökkent.
STABILIZÁLÓDÁS. Az uniós csatlakozás összességében rendkívül látványos eredményeket hozott a nemrégiben még igen labilisnak tűnő lengyel politikai porondon. A kisebbségben kormányzó szociáldemokratáknak ugyan ennek ellenére sem sikerült visszaszerezniük a korábbi támogatottságukat, ám a populista erők népszerűségvesztése egyértelműen a következő parlamenti választások nagy esélyesének tartott középpárt, a Platforma Obywatelska (Polgári Platform), a PO malmára hajtotta a vizet. Látványosan konszolidálódott tehát a korábbi időszakban mindinkább a szélsőség felé hajló lengyelországi közhangulat. Mégpedig a legjobbkor, hiszen a szociáldemokraták erőtlensége miatt egyre sürgetőbbé vált a szejm feloszlatása és (2005 késő őszéről) előrehozott választások kiírása. Olyanynyira, hogy maguk a szociáldemokrata vezetők is csak a megfelelő pillanatra vártak – arra, hogy elháruljon egy esetleges EU-ellenes populista hatalomátvétel veszélye.
Marek Belka miniszterelnök mindezek után március 3-án érezte úgy, hogy megérett a hangulat az országban a választásokra. Azaz bejelentette, május 5-én arra kéri a szejmet, hogy oszlassa fel magát, és aznap a kormány is lemond. Így 2005. június 19-én megtartható is lehet a voksolás. A bejelentést országszerte megkönnyebbült helyeslés fogadta; a tőzsdén is lecsillapodtak a kedélyek, a zloty pedig átmeneti mérsékelt ingadozás után már másnap újra határozottan erősödni kezdett.
Mi győzte meg a lengyeleket arról, hogy végeredményben előnyös a nagy európai család tagjának lenni? Nos, a kedvező gazdasági konjunktúra, vagyis a 2004-ben regisztrált 5,4 százalékos növekedés természetesen nem köszönhető egyedül a csatlakozásnak. Mi több, a gazdasági javulás nem is feltétlenül vált érezhetővé az átlagember számára, hiszen az átlagbérek közben nem emelkedtek. Az üzleti hangulaton viszont nyilván sokat lendített a tavalyi konjunktúra, valamint a következő két esztendőre prognosztizált 4,3, illetve 4,0 százalékos bővülés. Ráadásul a bérek szinten tartása is a gazdaság malmára hajtotta a vizet, hiszen segített megőrizni az ország versenyképességét, következésképpen növelni a beruházási kedvet. Az idén előreláthatólag a tavalyi 3,5 százalékos infláció is tovább mérséklődik, várhatóan nem lesz nagyobb 2,7 százaléknál. S bár a munkanélküliek aránya csak szerény mértékben csökkent – e ráta 2005 elején továbbra is elérte a 19 százalékot -, a munkaerőpiacon mindeddig a legkilátástalanabb helyzetben lévő fiatalok számára új tanulási-képzési lehetőségek, illetve pályakezdési támogatások váltak elérhetővé.
Választási esélyek
Lengyelországban 2005. a választások éve lesz. Marek Belka kormányfő múlt heti nyilatkozata gyakorlatilag véglegessé tette, hogy a parlamenti választásokat őszről június 19-ére hozzák előre. Ezt követi szeptember 26-án az elnökválasztás, amelyet mellesleg összekapcsolnak az Európai Unió új alkotmányáról tartandó népszavazással.
A már régóta várt parlamenti választások várhatóan jelentős átrendeződést hoznak majd a politikai vezetésben. A baloldal viharos kormányzását követően ugyanis a CBOS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint biztos győztesnek tűnik a Polgári Platform (PO) elnevezésű jobboldali középpárt, amelynek ma mintegy 25 százalékos a támogatottsága. Többségi kormányt mindemellett előreláthatólag csak akkor alakíthat, ha koalícióra lép a népszerűségben őt követő, valamelyest mérsékeltebben jobboldali középpárttal, a szavazatok 15 százalékára számító Jog és Igazság (PiS) pártjával. Bár a népszerűségi listán a harmadik helyen 11 százalékkal továbbra is az Önvédelem (Samoobrona) szerepel, a populista kormányzás veszélye minden jel szerint végképp elhárult.
A Baloldali Demokratikus Szövetség és Munka Uniója által alkotott, jelenleg kormányzó koalíció pedig gyakorlatilag „leírta magát”: ha ma lennének a választá-sok, a 7 százalékos támoga-tottságával épphogy csak átlépné a parlamenti küszöböt.
Mindez azonban még korántsem a végleges kép. A választási esélyeket némileg még átrendezheti a nemrégiben megalakult Demokrata Párt, amelynek nem kisebb személyiségek készülnek a soraiba, mint Jerzy Hausner jelenlegi és Janusz Steinhoff volt gazdasági miniszter, valamint Tadeusz Mazowiecki, Lengyelország rendszerváltás utáni első nem kommunista miniszterelnöke. Mi több, Marek Belka miniszterelnök is sejtetni engedte, hogy – május 5-i lemondását követően – elhagyja a szociáldemokrata pártot, és a nézeteinek jobban megfelelő új politikai erő tagjai közé lép.
Ami a szeptember végi elnökválasztást illeti, egyelőre nem kezdődtek meg a találgatások arról, ki léphet a két ciklus után a törvények értelmében végleg leköszönő Aleksander Kwasniewski – az ország legnépszerűbb politikusa – örökébe. Eddig csupán a baloldali kötődésű államfő nevezte meg azokat az utódjelölteket, akiket távozása után szívesen látna a székében: Marek Belka jelenlegi kormányfőt, Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminisztert, illetve Jerzy Szmajdzinski védelmi minisztert.
Az agrárexport nekilendülése következtében a gazdák bevételei látványosan megugrottak, ami korábban nem tapasztalt modernizációs hullámot is elindított az ágazatban. Annál is inkább, mert a múlt évben a gazdálkodóknak járó uniós közvetlen támogatások kifizetése is megkezdődött. A lengyel állami adminisztráció ezúttal – sokak meglepetésére – gyorsan és zökkenőmentesen felállította a kifizetésekhez és az azok ellenőrzéséhez szükséges intézményrendszert. Tavaly decemberig a lengyel gazdák 1,7 milliárd zlotyhoz (360 millió euró) jutottak hozzá, ami az erre a célra szánt összeg mintegy egynegyede. A következő évek pedig további beruházásokra adnak lehetőséget, hiszen a strukturális alapok keretében a vidékfejlesztés és az elmaradott területek felzárkóztatása az uniós támogatások kiemelt célkitűzése lesz. Mindezek alapján nem csoda, hogy a 40 milliós országban 18 százalékot kitevő agrárnépesség hangulata is megváltozott. Az uniós tagságot helyeslők aránya a fél évvel ezelőtti 20 százalékról 63 százalékra nőtt körükben, és ezzel párhuzamosan a középpártok népszerűsége is erősödött.
Nem igazolódtak be azok a sötét jóslatok sem, amelyek nettó befizetői pozícióban láttatták az országot. Az első kimutatások szerint Lengyelország a 2004. évet 1 milliárd 554 millió euró többlettel zárta, ráadásul a strukturális alapokból nyert támogatások segítségével megvalósuló projektekre befolyó összegek csak a következő években realizálódnak majd.
DIPLOMÁCIAI BUKTATÓK. Némi frusztrációval zárta ugyanakkor az első uniós évet a lengyel külpolitika, amely az országnak középhatalmi pozíciót kívánt kiharcolni, annak megfelelő nemzetközi tisztségekkel – egyelőre azonban vajmi kevés eredménnyel. Európai körökben az Irak kérdésében mutatott „különutas” lengyel pozíció, és általában az amerikai külpolitika maradéktalan támogatása csak tovább erősítette azt a sztereotípiát, hogy az ország az Egyesült Államok „trójai falova” az öreg kontinensen. S ha az unió többi tagországának ennyi nem lett volna elég, jött az ukrán válság, amelyet illetően Varsó olyan pozíciót foglalt el, amely – leginkább a franciák szerint – szükségtelenül rángatta bele az Európai Uniót egy, Ukrajnával szembeni kényelmetlen és felelőtlen elkötelezettségbe. Ez megint csak nem tett jót az ország megítélésének. Brüsszelben sokan ennek tudják be, hogy nem a lengyel pályázó kapta meg az Európai Bizottság külügyi főigazgatóságának helyettes vezetői posztját, amire pedig Varsóban nagyon számítottak. Lengyelország viszonya emellett történelmi mélypontra süllyedt a németekkel is – nem a külpolitikai nézetkülönbségek, sokkal inkább a régi sérelmek felhánytorgatása okán.
Mindezeket mérlegelve a lengyel külpolitika – középhatalmi ambícióit nem feledve – mérsékelt hévvel készül a 2007-2013-as időszakra szóló uniós költségvetés vitájára, ahol az ország várhatóan hajlik majd a kompromisszumokra. Persze meghatározott kereteken belül.
