Félezer oldalas monográfiában tesz kísérletet a balkáni hangzavar elemzésére Paul Garde professzor. Az úgynevezett „délszláv” válsággal ismét a lapok címoldalára került „balkáni kérdésnek” ő egyik ritka igazi szakértője. Szlavisztikát tanított az aix-en-provence-i egyetemen, vendégként Amerikában (Yale, Columbia), Svájcban (Genf). A nagyközönség, s nemcsak a francia, akkor fedezhette föl, amikor, immár emeritus professzorként, megelégelte a volt Jugoszláviáról folyó össze-vissza beszédet. Bő évtized alatt öt könyvet publikált így a Balkánról. A legutóbbit tehát a „balkáni diskurzusról”.
Ide sorolja mindazt, amit a Balkánról balkániak, illetve nyugatiak mondanak. Utóbbiakról megállapítja: elegyes helyi források táplálják, lekezelés meg mély tudatlanság ihletik, s emiatt elvakultabbak olykor, mint maga a helyszíni „Balkán-diskurzus”. Ez a balkáni beszéd ugyanakkor erősen kódolt is. Garde a nyelvészet, nyelvtörténet s történeti-politikai szemantika eszközeivel dekódolja ezért, hogy világossá tegye, miről is szól.
Pontosan tesz különbséget a kontinentális Európa társadalom-, nemzet- és állam-szerveződésének története, illetve a volt török birodalom megszabta balkáni között. A kettő határán látja Horvátországot, a Vajdaságot, Romániát. Kiindulópontja, hogy a szavak története szövevényes dolog, és sok mindenre fényt derít. A népneveket (önelnevezéseket, például: oláh/román) hosszan elemzi, a nagy-román, nagy-szerb ábrándokat úgyszintén.
A könyv egyik mottója Albert Camus mondata: csupán a balsorsot erősíti az, aki rosszul nevezi meg a dolgokat.
Paul Garde: Le discours balkanique. Des mots et des hommes, Fayard, Párizs.
