Tudomány zöldövezet

Videó: tengeri ragadozók közé ugrott egy férfi

George D. Lepp / Getty Images
George D. Lepp / Getty Images

Videó készült egy új-zélandi férfiről, amint egy hajóról megpróbálta rávetni magát egy kardszárnyú delfinre – számolt be róla a The Guardian. Az ország természetvédelmi hivatala megdöbbentőnek és idiótának minősítette a cselekedetet.

A felvételen szereplő férfi egy hím kardszárnyú közvetlen közelében csapódott bele a vízbe, a helyszínen pedig egy borjú is tartózkodott. Az esetet a férfi barátai rögzítették a hajóról, akik mindeközben nevettek és káromkodtak a háttérben.

Az elkövetőnek egyértelműen az volt a célja, hogy megérintse a tengeri ragadozót, ami látszólag sikerült is neki. Miközben a hajó felé úszott, azt kiabálta, hogy: „Hozzáértem, felvettétek?”, majd újra az állat felé vette az irányt, hogy még egyszer megérinthesse.

A természetvédelmi hivatal civilektől értesült az esetről, akik a közösségi médiában látták a videót. A hivatal ezt követően a rendőrség segítségével azonosította az 50 éves férfit, akire több mint 200 ezer forintnyi bírságot szabtak ki. A kardszárnyú delfinek, az összes tengeri emlőssel együtt védett állatnak számítanak, és tilos velük úszni vagy őket bármilyen módon háborgatni.

Hayden Loper, az intézmény főnyomozója elmondta, a legtöbbször ezeket a szabályokat véletlenül sértik meg az emberek, például túl közel mennek hozzájuk jet-skivel. Ez az eset azonban teljesen szándékos volt, ami – Loper szerint – égbekiáltó hülyeség.

Az új-zélandi kardszárnyú delfinek egyébként az ilyen elkövetők nélkül is elég problémával néznek szembe, ugyanis mindössze 150-200 fős populációjukkal a kihalás szélére sodródtak. A felvételen szereplő állat szerencsére látszólag nem sérült meg, de a férfi ugrása óriási károkat is okozhatott volna. Ha például egyenes ráugrott volna az állatra, azzal megsérthette volna érzékeny uszonyait, ráadásul viselkedésével a közelben tartózkodó borjút is elijeszthette volna, akit ezután a csordájától elszakadva a biztos halál várta volna.

Kapcsolódó
Embert is gyilkolnak a „gyilkos bálnák”?
A kardszárnyú delfineknek két arcát ismerjük: barátságos vízi állatok a Szabadítsátok ki Willyt!-ből, ugyanakkor vérengző ragadozók, akiktől még a cápák is rettegnek. De van-e okuk az embereknek is félniük tőlük?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik