Időutazással ér fel egy szombati ebéd az általános iskolai menzahangulatot idéző Kádár Étkezdében. Bár a félszáz éve nyílt Klauzál téri kifőzde repertoárjából a csomós tejbegríz hiányzik, a csúsztatott tojásleves, a sólet, a paradicsomfőzelék, a spenót tükörtojással, a zónapörkölt, az aranygaluska borsodóval, illetve a málnaszörp mind a múltidézést segíti. Az időutazáshoz az ételeken kívül a díszletek és a szolid árak is hozzájárulnak: az évtizedek óta érintetlen környezet, a billegő lábú asztalok kockás abrosszal, nejlonnal letakarva autentikus hangulatot teremtenek – sokak megelégedésére. Az étkezde állandó telt házzal üzemel, olyan ismert arcok bukkannak itt fel, akik a kollektív emlékezet emblematikus figurái, miközben maguk is nosztalgiázni járnak a Kádárba. Pedig a kifőzde nem tudatos résztvevője az egyre terebélyesedő nosztalgiapiacnak.
„Egyszerűen úgy maradt. Megállt körülötte az idő. A nosztalgiaüzletet itt a vendégek generálják és nem a kifőzde tulajdonosa” – mutat rá Kemény Vagyim, fogyasztásszociológus, aki szerint ugyanez a jelenség figyelhető meg a Kádárhoz hasonló nagy klasszikus, a Budán üzemelő Bambi presszó esetében is. 
Ismét divatban. Minden időben Tisza cipőben.
A TRAUBI RENESZÁNSZA. Ellenben a budapesti Liszt Ferenc téren lévő Menza Étterem tulajdonosa tudatosan nyúlt a múlthoz napjainkban, amikor felerősödött a visszavágyódás a hetvenes-nyolcvanas évekbe. A Menzában jól megfér egymás mellett a kesztölci tapéta, a siófoki külker üdülő söntéspultjáról lefeszegetett rézgömbberakás, a XXI. században gyártott, de a múlt század hetvenes éveinek hangulatát idéző olasz csillár, illetve üdítőitalként az újjáélesztett Traubi.
Míg a Kádár a nosztalgia hullámán evickél, a Menza a retrót lovagolja meg. Kemény Vagyim szerint érdemes tisztázni a kettő közötti különbséget: a nosztalgia valami eredetit próbál visszacsempészni napjainkba, a retró a régi elemeket modern köntösbe helyezve kínál egy, a korábbihoz hasonló hangulatot. Nosztalgikus sikertermékre példa a Túró Rudi, de csak a natúr pöttyös, és kizárólag standard méretben. A hosszított verzióra és a lekvárcsíkosra már azt mondjuk, retró élelmiszer, ami azért szintén elfogadásra talált a lakosság körében. Az újradesignolt Tisza cipő is trendi márkaként vonul be újabban a köztudatba. A Skála viszont, amely nem merte egy az egyben feléleszteni a Kópé által fémjelzett világot, ehelyett újítani próbált, talán részben ezért is maradt koppon.
A görög „nostos” (visszaút) és „algia” (fájdalom) szavak összeolvadása jelenleg egy olyan, Atlantisz-szerű, elsüllyedt világ utáni sóvárgást ad vissza, ami már nem, vagy csak mesterséges úton idézhető elő – mondja Kemény Vagyim, aki szerint a nosztalgiázásra való hajlam főleg Európára jellemző, ahol múltunk, örökségünk ápolása értékteremtő erővel bír. „A nosztalgia tárgya gyakran a gyermekkor” – egészíti ki mindezt Peresa Magdolna pszichoterapeuta. Az emberek ciklusokban élik meg az életüket, kezdőkből magabiztossá, majd érett szereplőivé válunk az adott életszakasznak. Egy ciklust teljes egészében meg kell élni, mi több, le kell zárni, át kell lépni ahhoz, hogy képesek legyünk nosztalgiázni. Ez azt jelenti, hogy az egyetemi évek alatt már működhet a középiskolás évek iránti nosztalgia, addigra ugyanis összerendeződnek az akkor megélt élmények. A stabilitás, állandóság, kiszámíthatóság, biztonság, melegség, illetve mindezek hiánya táplálja a múlthoz nyúlást. 
A Traubi.
A STABILITÁS HIÁNYA. Ha az említett dolgok közül valamelyik is hiányzik, az ember nem érzi jól magát a bőrében. Jelenleg a stabilitás a legkeresettebb fogalom az összes többi közül. Megszűntek ugyanis a nagy állandóságok, az emberek már nem élethosszig dolgoznak egy-egy munkahelyen.
A jelenség üzleti értékére a média is ráérzett. Egy tágabb kör nosztalgiaélményeinek boncolgatására vállalkozik heti rendszerességgel a TV2 Napló című műsora. A magazinműsor atyja, Sváby András szerint igény van az efféle anyagokra. Az embereket érdekli, mi van Soltész Rezsővel, a táncdalfesztivál generációval, hogyan haknizik vidéki kultúrházakban Karda Beáta, pontosan mit is énekelt elhíresült számában, a Levelet kaptam lájf! címűben az Opus együttes. „Gyakorlatilag nem tudunk mellényúlni a múltidéző összeállításainkkal” – ismeri el Sváby, akinek állítása szerint az ilyen anyagok műsorra tűzésekor két-háromszázezres nézőszám-növekedéssel lehet számolni. A másik vezető kereskedelmi tévé, az RTL Klub a XXI. század című sorozatában idézi a múltat, s ezzel foglalkozik az adásidő teljes terjedelmében a Klubrádióban az Addig jó, míg Kádár élt című műsor is. Itt a múlton való merengés a hallgatóság bevonásával történik. „A hallgatóknak igényük van arra, hogy ebben a kollektív ťmemóriajátékbanŤ részt vegyenek. Szeretik a közösen megélt dolgokon újra átrágni magukat, akár a megszűnő villamosjáratokról, akár videó-akciófilmek hangalámondásairól, akár a hazai jazzéletről van szó az adott műsorban” – mondja a rádiós műsorvezető, Panxnotded Miklós. Ám míg a nosztalgia főleg a pozitív élményekre utazik, ebben a műsorban nemegyszer az a konklúzió, hogy az előző rendszer rossz és hazug volt. Persze hallgatóságot a korszak lezárása okozta megkönnyebbülés is generálhat.
