 |
Az amerikai valuta a hét elején tovább gyengült, és előfordult, hogy már 1,29 dollárt adtak egy euróért. Az Európai Központi Bank (ECB), ahogy az várható volt, a múlt héten nem változtatott a 2 százalékos központi kamaton. Jean-Claude Trichet elnök leszögezte: nem híve a zavaros, ingadozó árfolyamnak. A változtatás ellen persze mindig ez a legfőbb érv: a stabilitás, a változás okozta zavarok kerülése. Trichet egyébként úgy ítéli meg: folytatódik az euróövezet gazdaságainak felépülése, és a növekedés az egybehangzó előrejelzések szerint erősödni fog. Igaz, az árfolyam mostani alakulása negatív hatással van az export árversenyképességére, de ezt egyelőre részben kompenzálja, hogy bővül a világpiaci kereslet, és az euróövezet kivitele növekedni fog. Megállapította azt is, hogy az infláció 2 százalék körül ingadozik (ez az ismert álláspont szerint még megfelel az árstabilitásnak), decemberben például 2,1 százalék volt az első előrejelzések szerint.
A piac már előre várta (legtöbbek szerint már be is árazta), hogy az ECB elnöke kritikus megjegyzést tesz az erős euróról. Trichet óvatos fogalmazását, amely szerint csak “részben” ellensúlyozza a kereslet az euró erősödése okozta hátrányt, csalódva fogadták, különösen Németországban. Wolfgang Clement német gazdasági miniszter például, mint mondta, “elvárja, hogy az ECB a növekedést segítse”. Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter viszont nem így látja: megfelelően értékelt az euró a dollárral szemben, az aggodalmak eltúlzottak, például amikor sokan tartanak az olcsóbbá váló import következményeitől.
 |
A dollár gyengüléséhez nagyban hozzájárul az amerikai költségvetési politika, amelyet a Nemzetközi Valu-taalap (IMF) múlt héten közreadott elemzésében “szélsőségesen ex-panzívnak” nevezett. A 2000-es költségvetési évben a GDP 2,5 százalékának megfelelő többlet után a most futó büdzsében majd’ 4 százalékos hiány keletkezik, ami az IMF szerint rövid távon támogatja a növekedést, ám végső fokon a kamatláb emelkedéséhez vezet az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt, feszültséget támaszt a társadalombiztosítási és egészségügyi programok finanszírozásában, és a fizetésimérleg-hiány felduzzadásán keresztül növeli a külpiaci alkalmazkodás, az árfolyam mozgások kockázatát.
