Új időszámítás indul 2004-től a magyar gazdaságban, amit az uniós csatlakozás és az új költségvetés jeleznek. Véget ér az 1990 és 2003 közötti 14 éves időszak, ami a piacgazdaság és a demokrácia megteremtésétől a célszalag átszakításáig, az EU-csatlakozásig tartott. E gazdaságtörténeti szakasz két egységből áll: az 1990 és 1996 közötti első 7 évben kiépültek a demokrácia és a piacgazdaság intézményei, majd az 1997 és 2003 közötti második 7 évben – egy helyreállítási szakaszt követően – beindult a gazdasági felzárkózás. 
Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet igazgatója
HÉT BŐ ESZTENDŐ. Az egy főre jutó magyar GDP 1997 és 2003 között az EU-átlag 46 százalékáról 56 százalékára nőtt. Ezzel 7 év alatt 10 százalékponttal kerültünk közelebb az EU átlagos fejlettségi szintjéhez. A magyar gazdaság ezen periódusban – tényadatok és ez évi prognózis alapján – 33 százalékkal bővült, azaz 4,1 százalék volt az évi átlagos növekedés.
Míg az átlagos reálkeresetek 53 százalékkal emelkedtek és a fogyasztás 44 százalékkal bővült, addig a háztartások reál megtakarításai 30 százalékkal csökkentek. Míg 1996-ban az átlagos magyar vásárlóerő az EU-átlag 46 százaléka volt, addig 2003-ban már 56 százaléka, tehát a gazdasági teljesítmény és a vásárlóerő közel azonos mértékben bővült.
A felzárkózó gazdaság 1997 és 2003 között mintegy 4 ezer milliárd forint költségvetési deficitet “termelt”, de a GDP-arányos államadósság az 1996-os 63 százalékról ez évben 60 százalékra csökkent. Hét év alatt a tőke be- és kiáramlás egyenlege 8 milliárd eurós pozitív mérleget mutat. A gazdasági teljesítményben és a vásárlóerőben elért felzárkózás egy elviselhető és finanszírozható egyensúlytalanság mellett ment végbe.
Érdemes felidézni az 1990 és 1996 közötti szakasz teljesítményét annak érdekében, hogy reálisan értékeljük a most lezáruló hét bő év teljesítményét. Az egy főre jutó magyar GDP 1990-ben az EU-átlag 50 százaléka volt, 1996-ra 46 százalékra csökkent, 2000-ben 50 százalékra nőtt, és ezzel újból elérte az 1990-es szintet. A piacgazdasági átmenet időszakában a magántulajdon kialakulását, a piaci intézmények kiépítését, a globális nyitást, valamint a parlamenti demokrácia megteremtését a gazdasági teljesítmény és a vásárlóerő elvesztése kísérte. Ennek mértéke a hét év alatt nem tragikus, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország külföldi adósságait nem könnyítették, mint Lengyelországét, így az adósságszolgálat teljes mértékben belső erőforrásokból teljesült. Lényegesen jobb is lehetett volna a teljesítmény, de a piaci átmenet idején nem történt drámai lemaradás az EU-átlaghoz képest. A társadalmi tőke, a humán erőforrások, a közbizalom és a nemzeti öntudat terén jelentősebb volt a veszteség, de a piacgazdaság és a demokrácia megteremtését végig politikai és társadalmi stabilitás kísérte.
Az EU-átlaghoz – a GDP és a vásárlőerő terén – a teljes 14 éves időszak alatt 6 százalékpontos a felzárkózás mértéke. Sok ez vagy kevés? Ha korrekt szakmai választ kívánunk adni erre a kérdésre, akkor a gazdaságtörténet segítségét kell kérnünk, mert a napi, sőt éves időhorizont hasonlóan rossz iránytű, mint az érzelmi vagy politikai érdekből történő ítélkezés. Az európai modernizáció indulásakor – 1860-ban – a kontinens átlagához képest a magyar GDP 74 százalék volt, 1910-re 75 százalékra nőtt, majd 1938-ra 67 százalékra csökkent. Ezt követően 1973-ra 89 százalékra emelkedett, és a csúcspont után – az eladósodás, a rendszerváltás, a globális nyitás és az új európai integráció nyomán – 2003 végére a magyar GDP az összes európai ország átlagának 86 százalékát éri el. Volt ennél jobb teljesítmény, mert az együtt mért cseh és szlovák GDP 1910-ben az európai átlag 98 százaléka, 1938-ban 82, 1973-ban 117 és 2003-ban 94 százaléka, de ez esetben már az 1860-as évek induló szintje is lényegesen meghaladta a magyar értéket. Másrészt Lengyelország 1973-ban az átlagos európai szint 89 százalékát érte el, 2003-ban azonban csak 63 százalékát, illetve Románia az 1973-as 66 százalékról 2003-ra 42 százalékra süllyedt, voltak tehát nálunk rosszabbak.
De nem ez a gazdaságtörténeti összehasonlítás igazi üzenete, hanem az, hogy Magyarország 1990 és 2003 között 6 százalékponttal került közelebb az EU-átlaghoz – ami erősebb mérési közeg, mint a teljes európai átlag -, miközben 1867 és 1910 között csupán 1 százalékponttal közeledett az akkori Európa átlagos gazdasági fejlettségéhez. A Monarchia idejére mint igen sikeres gazdasági korszakra emlékezünk, mégis, alig kerültünk közelebb Európa átlagos fejlettségéhez. Budapest ott volt a három leggyorsabban fejlődő európai főváros között, viharos vasútépítés és iparosítás jellemezte az 1867 utáni időszakot, mégis négy évtized hozadéka csak 1 százalékpont volt. A kiegyezéstől 1880-ig nagyon gyorsan közeledtünk az európai átlaghoz, ezt követően azonban a többi európai ország gyorsabb ütemre kapcsolt, amit a gabona konjunktúra kimúlása után a magyar gazdaság már nem volt képes tartani. Akkor 40 év alatt 1 százalékponttal, most 14 év alatt 6 százalékponttal közeledtünk a fejlettek átlagához, ezzel a teljes Európa átlagához képest 86, az EU-átlaghoz képest 56 százalék a teljesítményünk (1860 és 2003 között szétszakadt az európai mezőny, akkor még kicsi eltérések jellemezték, ma nagy különbségek jellemzik a fejlett és fejlődő országok csoportját Európán belül, ezért lehet 30 százalékpont különbség a két mérés között Magyarország esetében).
Az 1997 és 2000 közötti helyreállítási szakaszban évi 1 százalékponttal közeledtünk az EU-átlaghoz, tehát évente annyival, mint 1867 és 1910 között az akkori Európa átlagához. Majd 2001 és 2003 között, három év alatt évi 2 százalékponttal került közelebb a magyar GDP az EU-átlaghoz, tehát a gazdasági felzárkózás üteme kétszeresére emelkedett a megelőző helyreállítási szakasz négyéves időszakához képest. Ezt az utóbbi hároméves időszakot azonban a makrogazdasági egyensúlyok jelentős romlása kísérte, ezért 2003 végén korszakhatárra érkezett a magyar gazdaság: nem folytathatja a 2001-2003 folyamán követett, és gazdaságtörténetileg kivételesen gyors felzárkózást eredményező gazdaságpolitikát.
ANTICIKLIKUS GYORSÍTÁS. A magyar gazdaságirányítás 2001 és 2003 között a globális és európai lassulásra, majd recesszióra a belső növekedési motorokat felerősítő anticiklikus gazdaságpolitikával válaszolt. Tavalyelőtt még elsősorban a beruházási, majd 2002-2003-ban elsősorban a fogyasztási kereslet bővítése állt a mindenkori kormány gazdaságpoli-tikájának középpontjában. A gazdasági folyamatok pontosan tükrözik, hogy a lanyhuló külső kereslet helyére – amit a feldolgozóipar szerény, három év alatti 15 százalékos növekedése tükröz – a lakásépítés és más infrastruktúra beruházások, valamint a belföldi fogyasztás állt be, cserejátékosként. Már 1997 és 2000 között is – az induló 1996-os szintről – 87 százalékra mérséklődtek a lakossági megtakarítások, majd az 1997-es bázishoz képest 80 százalékig estek vissza 2003 végére. A reálkeresetek jelentős bővülése azonban elsősorban nem a fogyasztásban csapódott le. Míg 1997 és 2000 között 24, addig 2001 és 2003 között 20 százalékkal bővült a fogyasztás Magyarországon, ami nem jelez fordulatot. De megtakarítás sem lett belőle. A kedvező otthonteremtési támogatási rendszer keretében részben lakásberuházássá vált, illetve a globális dekonjunktúra idején főként a hazai tulajdonú cégek beruházásait finanszírozta. Az anticiklikus gazdaságpolitika tehát elsősorban a hazai tulajdonosi csoportok beruházásai, valamint a lakossági fogyasztás révén gyorsította fel a GDP és a vásárlóerő EU-átlaghoz való közeledését.
HOGYAN TOVÁBB? Bejelentve elfogultságomat, azt gondolom, hogy nem a 2001 és 2003 közötti gazdaságpolitika miatt kell 2004-ben váltani, hanem két másik okból. Megérte gyorsítani, mert a 14 éves időszak alatt elért többletteljesítményt a 2001 és 2003 közötti hároméves szakasznak köszönhetjük. Az első ok véleményem szerint az, hogy a magyar gazdaságpolitika 2003-ban azért sodródott és vált sebezhetővé, mert nem nézett szembe a gazdasági valósággal, és nem korrigálta a 2002-ben elkövetett hibát. 2002 őszén a jövedelmi intézkedéseket ki kellett volna egyensúlyozni egy hároméves versenyképességi program meghirdetésével. A kiszámíthatóság és a bizalom mindennél többet ér akkor, amikor másokhoz és korábbi önmagunkhoz képest gyorsítunk, ezt ásta alá a korrekció hiánya 2002 ősze és 2003 vége között. A másik ok, hogy véget ért a külső dekonjunktúra, most már valóban más szerkezetű gazdaságpolitikával lehet(ne) fenntartani a gyors felzárkózást, mint 2001-2003 folyamán. Az újabb hétéves – 2004 és 2010 közötti – szakasz akkor lesz sikeres, ha ötvözi az 1997-2000-es konjunktúrában követett helyreállítási szakasz, és a 2001-2003-as nemzetközi dekonjunktúrában kialakított recept előnyös vonásait. A 7 szűk esztendőre érkezett 7 bő év után most 7 “sportos” esztendő következhet. Ekkor minden drámai váltás gyengíti az állóképességet, miként a megérett döntések halogatása is visszaveti a formát.
