Gyurcsány Ferenc, a jelenlegi ifjúsági és sportminiszter egyik korábbi, még üzletember-korszakában adott interjújában így jellemezte az egykori állampárti elit kapcsolati tőkéjének fontosságát: “Az információval rendelkezés tett üzletképessé embereket, a gazdagodás kulcsa a privatizáció volt, amelyet nem a kilencvenes évek előtti elit tagjai vezényeltek, de a nyertesek ők lettek, mert ők tudtak tájékozódni ezen a piacon.” Az egykori KISZ-vezető éppen a kilencvenes években, a magánosítás idején, a jobboldali Antall-kormány alatt épített ki milliárdos cégbirodalmat, amelyet később az éppen regnáló kabinetektől függetlenül fejlesztett. A politikusból vállalkozóvá váló, majd visszaváltozó Gyurcsány életútja – nem csupán ellenfelei, de még szocialista forrásaink szerint is – a legkifejezőbben jellemzi annak a politikusi-vállalkozói körnek az életstratégiáját, amely előbb az MSZMP reformpolitikusai, majd az MSZP vezetői körül rendre feltűnt, az ellenzéki években a gyarapodást, a kapcsolatok gondozását és karbantartását, a hatalom korszakában pedig azok továbbfejlesztését és felhasználását tűzve ki célul. 
KINEVEZÉSEK. Van is, meg nincs is – a párton belül, illetve annak környékén legjobban ezekkel a szavakkal lehet jellemezni ennek a kapcsolati hálónak a működését. Hiszen az egyik oldalról azok, akik kiszorultak belőle, az MSZP-n belül is elismerik létét és hatalmát, a másik oldalról pedig a hálózat feltételezett részesei hevesen tagadják fontosságát. A kizárólag MSZP-s káderek, akik karrierjüket végig a párthierarchiában építgették, azt mondják négyszemközti beszélgetésekben, hogy működik ez az üzletemberi-politikusi háló, s legjobb példáit akkor lehet látni, amikor a szocialisták hatalomra kerülnek. Felhívják a figyelmet például azokra a kinevezésekre, amelyekre a Medgyessy-kormány beiktatása utáni hónapokban került sor, s amelyek élesen ellentmondtak a kampányban meghirdetett technokrata elveknek. A Malévtől a Dunaferrig, a Hungexpótól a Magyar Villamos Művekig (MVM) állami cégek egész sorának igazgatóságába és felügyelőbizottságába kerültek az egykori MSZMP és a KISZ (vagy utódja, a DEMISZ) káderei. Az egykori KISZ-vezető Barabás János vagy Nagy Imre a Hungexpo vezérkarában, a Malév élére delegált – azóta már lecserélt – Huszty András, vagy az egykori ipari miniszter, az MVM elnöki pozícióját elnyerő Pál László neve még a szocialista párton belül is azt jelezte, hogy ezekbe a kulcspozíciókba bizalmi emberek, a párt holdudvarában mozgó politikus-üzletemberek kerültek. Erről a holdudvarról értekezvén, Szalai Erzsébet szociológus a 2001-ben megjelent Gazdasági elit és társadalom című munkájában a vállalkozók “visszaszivárgásáról és odaszivárgásáról” ír, ami 1993-ban, az MSZP választások előtti népszerűség-növekedése idején éppen úgy jellemző volt, mint 2001-2002 táján, a tavalyi parlamenti választásokat megelőző időszakban.
A másik oldalon, az érintettek környezetében, persze hevesen cáfolják a “hálózat” létét, és azzal érvelnek, hogy a kinevezések esetében részben a szakértelem, részben a bizalom volt a döntő. Ráadásul szerintük az egykori állampárt környezetéhez való “mitikus” tartozás egyfajta bélyeg, amelynek – akár hatalmon, akár ellenzékben van az MSZP – ők “csak a hátrányait érzik”. Ennek a véleménynek sportminiszteri beiktatása után adott hangot egyik interjújában Gyurcsány Ferenc is, amikor így érvelt a politikai kapcsolati háló létét firtató kérdésre: “Nem igaz, hogy valamilyen hasznosítható politikai tőkével érkeztem meg 1990-hez. Inkább a hátrányt éreztem. Nem érdemes mítoszokból kiindulni. Vagy ha igen, akkor tessék bizonyítani”.
A potenciálisan e körhöz tartozók állítják, a feltételezett politikai bennfentességnek alig érzik hasznát. Arra emlékeztetnek, hogy az Orbán-kormány idején, az akkori miniszterelnök a telefonnoteszek lecserélését hirdette meg, ennek megfelelően valóságos hajtóvadászat kezdődött ellenük, hiszen meglátásuk szerint “a Fidesz így akarta elvágni az MSZP mögötti pénzügyi forrásokat”. Az akció ráadásul informátoraink szerint részben sikeres is volt, a szocialisták mögött álló üzletembereknek kifejezetten nehéz dolguk volt abban a négy évben. Egyik beszélgetőtársunk például arra emlékeztet, hogy ennek a korszaknak a hátrányait még a jelenlegi kormányfő, Medgyessy Péter is érezte: üzletmenete annyira rossz volt, hogy állami megrendelések ügyében kénytelen volt találkozót kérni Orbán Viktortól. Az ínséges idők végén, az MSZP-n belüli belső vezetési harcokat látva mások mellett ez a vállalkozói kör segítette a győzelemre egyedül esélyesnek tartott Medgyessyt a miniszterelnök-jelöltségig, és állt mögéje a kampányban.
KETTŐS MEGÍTÉLÉS. A kormányzati pozícióba került MSZP-n belül és a párt környezetében egyébként nagyon is jól érezhető ennek a kapcsolati hálónak a kettős megítélése. Egyes pártvezetők, leginkább az MSZP-s karriert építő pártkáderek rossz szemmel nézik a hálózat tagjait. Úgy érzik, hogy a párt által képviselni kívánt, átlátható, becsületes, szegénypárti képet rontják az MSZP környezetében felbukkanó milliárdos üzletemberek, akik múltjukkal, az első millióik/milliárdjaik történetével mindenképpen veszélyt jelentenek erre az imázsra. Nem csoda hát, ha a hálózat egyik emblematikus alakjának, Gyurcsány Ferencnek a pártba és a kormányzatba emelése robbantotta ki az úgynevezett nómenklatúra vitát. Szili Katalin házelnök, egyben az MSZP alelnöke – a sportminiszterrel kapcsolatban éppen akkor kirobbant ingatlanszerzési botrány kapcsán – augusztus 31-én a Hír TV-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy “mindaddig, amíg a párt nem szabadul meg a nómenklatúrájától”, ilyen ügyekkel kell szembesülnie. Később ugyancsak az MSZP alelnöke érvelt azzal egy párttanácskozáson, hogy az MSZP-ben legalább három párt van: egy ideológiai, egy technokrata és egy zsákmánypárt, utóbbi pedig leginkább abban jeleskedik, hogy elveszítsék a választásokat.
